A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

BALOGH Csilla: 10. századi sírok Kiskunfélegyháza környékéről

A TEMETKEZESI SZOKÁSOK ES A LELETANYAG ERTEKELESE Az előkerülés és dokumentálás fent ismertetett körülményei miatt a temetkezési szokások tárgyalását meglehetősen szük keretek közé kell szorítanunk. Ami a fennmaradt, rövid, publicisztikus leírások alapján bizton állítható, hogy mindkét sír lovastemetkezés volt. Az 1. sírban a Ny-K irányban fekvő csontváz mellett ellentétes tájolásban kerültek elő a lócsontok. Mivel a szűkszavú leírás szerint a kengyelek a ló oldalán voltak, valószínűsíthetjük, hogy a honfoglalás kori lovastemetkezések kitömött lóbőrös változatával állunk szemben. Az egész 10. századot kitöltő, a nagy tömegekre jellemző, valamennyi társadalmi rétegben jelen lévő, lábhoz tett lóbőrös változattal ellentétben a kitömött lóbőrös temetkezések száma lényegesen kisebb. Csak a 10. századi temetőkben fordulnak elő, s egy steppei származású, főként katonáskodó, előkelőbb népcsoporttal (kangar-besenyő) hozta összefüggésbe a kutatás (BÁLINT 1974, 105). Az általánosabb gyakorlatnak megfelelően a lócsontok az emberi váz bal oldalán feküdtek (BÁLINT 1969, 109), azonban nem a megszokott módon, az emberi vázzal megegyező irányban, hanem vele ellentétesen fektetve. Ellentétes tájolású kitömött lóbőrös temetkezésre a Kárpát-medencéből néhány avar kori példától eltekintve (Derekegyháza, Szentes-Kaján), a honfoglalás korából mindössze egyetlen, szóbeli közlésre alapozott adatot ismerünk, egy bolygatott 10. századi temetkezést Kompoltról (BÁLINT 1974, 94). A 2. sírról csak annyit tudunk, hogy a sírban csak a lókoponya és a lábcsontok voltak, így a részleges lovastemetkezés tényén kívül egyebet ezzel kapcsolatosan nem állíthatunk. A Duna-Tisza közének honfoglalás kori temetkezései igen gyakran lovassírok. Úgy tűnik, mintha egyes régiókkal ellentétben, azonban pl. a FelsőTisza-vidékhez hasonlóan (RÉVÉSZ 1996, 39), maga a lovastemetkezés ténye még önmagában nem rangjelző. Ezt támasztja alá többek között a fent bemutatott két, szegényes, kiskunfélegyházi sír is. A temetkezési szokások körében érintenünk kell az útravaló mellékelésének szokását, hiszen e célból került az 1. sírba a halott fejéhez a korongolt fazék. Az edény sírba helyezése mint temetkezési gyakorlat nemhogy nem általános a környéken, de a félegyházi síron kívül még egy, ma már ellenőrizhetetlen adatunk van e szokás előfordulásáról. Banga György uradalmi cseléd 1944 szeptemberében őszi szántást végzett Balotaszállás-Felsőbalotán, s ennek során találta meg a Kárpát-medence egyik legrangosabb honfoglalás kori női sírját. Az ő elmondása szerint az ismert leleteken kívül egy edény is tartozott a sírhoz, amely a csontváz lába környékén volt, s tetejét az eke szelte le (RÉVÉSZ 2001,9). Az edényről ezen kívül nincs több említés. Kicsit távolabbról ismerünk még egy adatot kerámiamellékletről. Kecel-Vádéi-dűlő 2. sírjában ugyancsak a koponya mellől került elő egy, a mienkhez hasonló, kézi korongon készített fazék (FETTICH 1937,105). E sír több vonatkozásban is legjobb megfelelése a kiskunfélegyháza-külsőgalambosi 1. sírnak, de erre a későbbiekben részletesebben is kitérünk. Az 1. sír edénye a honfoglalás és kora Árpád-kori kerámia egyik leggyakoribb fazéktípusához sorolható. A sírok leleteinek tárgyalását a viseleti elemek teljes hiányában kezdjük az emberi vázak mellékleteivel, a fegyverekkel. Kétségtelen, hogy már ezek alapján megállapítható, hogy mindkét sírban katonáskodással foglalkozó férfi nyugodott. Az 1. sír halottjának fegyverzetéhez tartozott egy íj, ami a könnyű lovas harcmodorú honfoglalók és kalandozó magyarok körében az egyik legfontosabb és legelterjedtebb fegyver volt. A csontváz bal oldalán feküdt a markolatánál és a végeken egyaránt csontlapokkal megerősített fegyver. A megmaradt csontlemezek eredeti alakja töredékességük ellenére is rekonstruálható: a markolatlemezek oválisak, a végcsontok kissé íveltek, és felső negyedüknél enyhén kiszélesednek. Sajnos sem a fegyver pontos méretére, sem pedig a sírba helyezés mikéntjére nincsenek adataink. Az íjászfelszerelés nélkülözhetetlen kellékei, a nyílcsúcsok, a halott medencéjének jobb oldalán feküdtek, a leírás szerint vaspálcával merevített és csontlapokkal díszített tegezben. A sír előkerülése óta a tegez vasalásainak és díszeinek nyoma veszett, s a leírásban említett hat nyílcsúcs helyett is csak négy, igen rossz megtartású darab és egy tüsketöredék maradt meg. A nyílcsúcsok közül kettő kétség kívül a háromélű, egy a deltoid alakú, egy pedig a keskeny pengéjű, ún. páncéltörő nyílhegyek csoportjába tartozik. A honfoglalás kori sífoglalás kori lovas sírok később kerültek elő: Kiskunfélegyháza-Izsáki út, Határdombon 1968-ban, Kiskunfélegyháza-Radnóti M. utcában 1970-ben. A lócsontok feldolgozását ld. az appendixben!