A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)
BALOGH Csilla: 10. századi sírok Kiskunfélegyháza környékéről
rokban előforduló, leggyakrabban maximum hét, de általában ennél kisebb számban előforduló nyílcsúcsoknak László Gyula rangjelző szerepet tulajdonított (LÁSZLÓ 1944, 132). Eszerint az 1. sír rangosnak számítana a maga hat nyilával. Ezzel ellentétben Dienes István véleménye szerint a nyílcsúcsok száma sokkal inkább a hitvilággal hozható kapcsolatba (DIENES 1957, 29-31). Bár e kérdés eldöntése máig nem jutott nyugvópontra és mindenképpen további kutatásokat igényel, esetünkben inkább az utóbbi elgondolást tartjuk valószínűbbnek, hiszen a hat nyílcsúcs ellenére sem állíthatjuk, hogy gazdag temetkezéssel állunk szemben. A sír legimpozánsabb lelete — rossz állapota és töredékessége ellenére is — mindenképpen a vitéz bal oldalán fekvő vaskard volt. A félkör alakú markolatgombbal és enyhén csónak alakú keresztvassal ellátott, egyenes, kétélű kard díszítetlen. Mivel ez a temetkezések egyetlen, keltezésre alkalmas lelete, ezért alaposabb vizsgálata szükségszerű. A tárgytípussal kapcsolatosan máig nem tisztázott megnyugtatóan a pontos kronológiai helyzete, időrendjének meghatározása körül évtizedek óta élénk vita folyik. A korábbi kutatások arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kétélű, egyenes kardok egy részét már Levédiából magukkal hozták a magyarok (PAULSEN 1933, 44; FETTICH 1937, 52; FETTICH 1938, 768; LÁSZLÓ 1939, 232). Bóna István is azon a véleményen volt, miszerint ezt a fegyvertípust használhatták már a 10. század első évtizedeitől a kalandozó magyarok, mert a nyugati seregek ellen vívott győztes csaták hadizsákmányaként nagy számban kerülhettek ilyenek őseink kezéhez (BÓNA 1986, 197). Később e felfogáshoz csatlakozott Györffy György is (GYÖRFFY 1977, 108). Ezzel szemben Szőke Béla a fegyvertípust a honfoglaló magyarok vezető és középrétegéhez kötötte: a kéttagú csüngőkkel, lemezkorongokkal, pödrött végű lemezkarperecekkel, egyszerűsített állatfejes karperecekkel, granulációs és filigrándíszes ékszerekkel jellemezhető női sírokhoz tartozó férfisírok domináns fegyvertípusaként határozta meg (SZŐKE 1962, 25-27). Ugyanakkor felismerte e kardtípus köznépi környezetben való előfordulását is (SZŐKE 1962, 34). Az általa felgyújtott huszonhat példány leletösszefüggéseiből arra a megállapításra jutott, hogy a honfoglaló magyar sírokban talált kardok nagy része a 10. század első két harmadából származik, s legkésőbb a 10/11. század fordulóján eltűnnek a temetkezésekből (SZŐKE 1962, 84). Érvelése ellenére úgy tűnik, hogy a kétélű, egyenes kardok 10. század első felére való keltezéséhez az azóta háromszorosára emelkedett, ismertté vált, hasonló leletegyüttesek sem szolgálnak megdönthetetlen régészeti bizonyítékkal. Később Bakay Kornél már közel hetven kétélű kardos-leletegyüttes vizsgálata nyomán arra jutott, hogy a kétélű kardokkal eltemetett harcosok Géza fejedelem és Szent István király újonnan megszervezett hadseregének lehettek a tagjai (BAKAY 1967, 150). Legutóbb pedig Kovács László tett kísérletet a fegyvertípus 10-11. századon belüli finomabb keltezésére (KOVÁCS 1990). Még teljesebb adatbázisra támaszkodva (KOVÁCS 1989) — részben Bakay Kornél megállapításával egyetértve — arra jutott, hogy a nyugati kétélű kardos temetkezések — elsősorban a korabeli idegen, illetve magyar érmék hiánya alapján — nagyjából a 955/970-es és a 1010/1020-as évek közötti időszakra keltezhetők (KOVÁCS 1990, 42), ugyanakkor cáfolta, hogy e fegyvertípus földrajzi előfordulása Géza hatalma kiterjesztésének és a vármegyerendszer 10. század végén megkezdett szervezésének tükrözője lenne (KOVÁCS 1990,47). Az 1. sírral ellentétben a 2. sírból egyetlen fegyver, egy balta került elő. Az íjakkal, nyilakkal és tegezekkel ellentétben ritkábban kerülnek elő harci balták 10-11. századi temetkezésekből. Napjainkig e fegyvertípus közel száz példányának tizenegy típusát különítette el a kutatás 10 (RUTTKAY 1976, 305-313). Az egyik oldalán háromszög alakú pengével, a másik oldalán pedig négyzet átmetszetü fokkal rendelkező példányunk a fokosbalták közé sorolható. E fegyvertípus huszonhárom példányát gyűjtötte össze Kovács László előbb említett munkájában. 11 A nagycsaládi temetőkben, magányos sírokban, de a köznépi temetőkben is egyaránt előforduló baltatípus általában 10. századi kísérőleletekkel fordul elő, a leletösszefüggések alapján ritkábban datálható all. századra. 12 A sírok leleteinek másik markáns csoportját a lószerszámok alkotják. Mindkét sírból előkerült a lovas ember felszerelésének nélkülözhetetlen eleme, a ló irányítására szolgáló zabla. Töredékessége ellenére mindkét példányról megállapítható, hogy 10 Kovács, L.: Vooruzenie vengrov-obretatelej rodiny: sabli, boevye topory, kopja. Dissertacija na soiskanie ucenoj stepeni kandidata istoriceskih nauk. Moskva 1980, 69-98. 11 Kovács, L: Vooruzenie vengrov-obretatelej rodiny... 74-78. 12 Kovács, L.: Vooruzenie vengrov-obretatelej rodiny... 97.
