A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

MADARAS László: A szolnok-szandai honfoglalás kori korongpár

A korongpár leírása: Viszonylag erős bronzlemezekből készült korongpár, melynek egyik darabja erősen töredékes. Átm.: 8,2 cm. Ebből a lapos perem 8-9 mm, s innen indul a korong domború belső palástja. Az egész korong ónozott (ezüstözött?). Felerősítésére a vízszintes peremen áttört 2-2 lyuk szolgált, s a lyukakat a már elkészített díszítésű korongokba ütötték. Arra azonban semmiféle kopásnyom nem utal, hogy a lyukak valamiféle szegecs foglalatai lettek volna. E kopásnyomok híján arra kell gondolnunk, hogy korongjainkat felvarrták valamire, s nem kisebb, fejes szögeccsel rögzítették. A korong szegélyét egy kb. 2 mm széles sima sáv alkotja, melyet egy bevésett kör zár le. A körrel koncentrikusan egy másik körsávot találunk, még mindig a peremen, melynek a szélessége 4-5 mm, s ezt is egy bevésett kör zárja le. A második sávot az elülső felület felől beütögetett, ellentétes állású háromszögek egymásutánja díszíti. A korong közepén egy bevésett rombuszban pontozóval beütött pont látható. A rombusz négy csúcsán szintén egy-egy beütött pont található, s a rombusz külső oldalain beütögetett pontok egy újabb rombuszformát mintáznak. Ezt a pontokból álló rombuszt a négy szimmetrikusan kialakított, bevésett leveles indacsokor főindájának bevésett oldala foglalja keretbe. A leveles indacsokrok felépítése középpontosan szimmetrikus, a visszapödrődő levélvégek és levélközepek vonalának végpontjait egy-egy beütött pont zárja le (2. kép 1-2). A KORONGPAR HELYE A 10. SZÁZADI MAGYAR LELETANYAGBAN Mindenekelőtt sajnálattal kell megállapítanunk, hogy korongpárunk pontos analógiáját a 10. századi magyar anyagban nem leltük fel. Kétségtelen tény, hogy hozzá legközelebb az igencsak töredékes törökkanizsai korong áll (FETTICH 1937, LXIX. t. 1-2; ŐSEINK 1996, 335-336). Legfontosabb különbség a két korongpár között a perem és a négy palmettacsokor kialakításában fedezhető fel. Megvan mindkét korongon az 1-2 mm-es sima perem, melyet egy bevésett kör határol, viszont hiányzik a törökkanizsai korongról a második háromszög-beütögetéssel készült peremmező. Helyette a palmettacsokrok külső szélein ugyanolyan pontbeütögetés látható, mint amilyen a központi, rombusz alakú mezőt szegélyezi. Különbség az is, hogy míg a rombusz által négyfelé osztott mezőket Szandán teljes egészében kitölti a palmetta, addig a törökkanizsai korongok palmettái és a rombusz alakú középpont között üres, díszítetlen mezők találhatók. Ugyancsak különbségként értékelhető még, hogy a törökkanizsai korongot nittszegekkel rögzítették, Szandán nincsenek nittszegekre utaló kopásvagy ütésnyomok. Végül, de nem utolsó sorban a törökkanizsai korongokon hiányoznak a húsos levélvégeken beütögetett pontok, míg Szandán ezek zárják le a bekarcolt levélminták végeit. Minden különbség ellenére kétségtelenül ez a korongpár áll az általunk feltárthoz tipológiailag legközelebb. Meg kell említenünk, hogy Fettich Nándor közöl egy nagyon töredékes ezüstkorongot Nagyrévről, mely minden töredékessége ellenére igencsak hasonló a szandai lelet korongjához. A fényképen jól látjuk, hogy a középső rombusz csúcsain ugyanúgy egy-egy pontütés van, mint a szandai korongon, s a vésett levélvonalak végeit is hasonlóan zárja az ötvös mindkét leletnél (FETTICH 1937,38, LXX. t. 3). Ugyancsak központi rombuszból kiinduló, négy mezőre osztott korong került elő Tiszabőről (ŐSEINK 1996,285-286). Meg kell jegyeznünk, hogy a tiszabői korong díszítőmotívumai a korszak teljesen jellegzetes palmettái, hasonlókat több lelőhelyről is idézhetnénk, megemlítve akár a rakamazi tarsolylemezt (ŐSEINK 1996, 112-113), esetleg a beregszászi süvegdíszt (ŐSEINK 1996, 132-133), a sárospataki öntött, áttört korongot (ŐSEINK 1996, 169-170) vagy a Berettyóújfalu-Földesi úti öweretet (ŐSEINK 1996,215). Kitekintve az Alföld tágabb környezetébe, több hasonló elrendezésű, felépítésű korongot találhatunk. A legközelebbi talán — mint ezt Fettich Nándor, Csallány Dezső vagy Szabó János Győző is hangsúlyozta — a dunaszekcsői sír korongja (KISS 1983, 56-57). De kitűnő párhuzam a Dormánd-Hanyipuszta 1. sír, Sárbogárd-Trinka-tanya 24. sír, Solt-Tételhegy, Tiszaeszlár-Dióskert 1. sír, TápéMalajdok 17. sír, Szőreg-Homokbánya A sír, Nemeskosut (CSALLÁNY 1959, 304-308; CSALLÁNY 1970, 279; SZABÓ 1983,40-44). Mi azonban nem is ezekben a korongokban látjuk a közvetlen párhuzamot, hanem, bármilyen furcsának is tűnik, a rakamazi korongokban (ŐSEINK 1996, 162-165). A Rakamaz-Túróczi-parton (Gyepiföld) előkerült korongok fő madáralakjainak szárnykiképzése rendkívüli módon hasonlít a szandai korongok indadíszeinek megmintázásához. A központi felépítésű, rombuszból kiinduló, valamiféle négy mezős ábrázolások Dienes István szerint a kaukázusi napamulettek továbbfejlesztett