A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)
MADARAS László: A szolnok-szandai honfoglalás kori korongpár
variánsainak tekinthetők (DIENES 1972, 84; FODOR 1980a, 210). Magunk ebben az összefüggésben Révész László álláspontját valljuk: „Szabó J. Győző mutatott rá arra meggyőző elemzésében, hogy e korongokon a középső rombusz, illetve köralak, s a belőle kiágazó négyágú díszítés eredetileg a négy égtájat, valamint a földet, illetve a világmindenséget jelképezte. Véleménye szerint e díszítmények a Duna-Tisza közén való sűrűsödése a 10. századi magyar fejedelmek uralmi területét jelzi. " (RÉVÉSZ 1996, 88-89). Magam is azt gondolom, hogy Szabó János Győző elemzése minden művészettörténeti kritikát kiállt mind a mai napig. Elfogadva véleményét, sőt továbbmenve, nyomatékosítani szeretnénk eme típusú női korongok és a férfisírok tarsolylemezeinek kialakítása között elmondott véleményét is. „Olyan tarsolylemez, amely ékkő díszes volt, eddig kevés jutott felszínre, illetve gyűjteményekbe. Csupán ezeknek az ornamentikája volt központi elrendezésű: négy irányba ágazó palmetta képezi az alapmotívumot. A dunavecse-fehéregyházi tarsolylemez közepét díszítette egy kerek ékkő. TúrkeveEcsegpusztán öt kör alakú ékkő díszlett a lemezen; a közepén és a négy sarokban. Budapest-Farkasréten — Dienes István meggyőző rekonstrukciója alapján — olyan tarsoly került a felszínre, amelynek fedelét hat helyen díszítette palmettos ezüstlemez egy-egy kerek ékkővel. Öt ékkő elrendezése a túrkeveivel azonos, a hatodik ékkő a tarsolyvédő tetején díszlett. A szolnok-strázsahalmi lemezen a túrkeveivel hasonló elhelyezésére öt dudor az ékkövek jelképes megjelenítéseként mutatkozik. Végül a közelmúltban Kiskunfélegyházán napvilágra került példányon egy alulról felépített dús levelű fát láthatunk, amelynek elágazási csomópontjai a szolnoki és túrkevei lemez ékköves (pseudo-ékköves) elosztását tükrözik. A minta központos szerkezete még ebben a felépítésben is nyomon követhető. Külön említést érdemel, hogy a dunavecse-fehéregyházi példányon a négyágú palmetta rombusz alakú keretben, kiemelt belső mezőnyben látható" (SZABÓ 1983,41). Majd így folytatja gondolatmenetét: „Az ország közepén, tehát központos elrendezésű, négy irányban ágazó, palmettos ornamentikával díszített tarsolylemezek fordultak elő, amelyekre az ékköves díszítés (vagy annak jelképes érzékeltetésére reminiscenciája) is jellemző. " (SZABÓ 1983,41). Hozzátesszük, hogy a tarsolylemezek ornamentikáját, úgy tűnik, követték a női viselet legszebb tárgyai, a bevésett díszü lemezes korongok is. Ez nem csupán az ötvösmunkák azonos technikai kivitelezését jelenti, hanem az azonos gondolati háttér meglétét is sugallja. 2 IRODALOM CSALLÁNY 1959 Csallány, D.: Ungarische Zierscheiben aus dem X. Jahrhundert. Acta ArchHung 10(1959) 281-325. CSALLÁNY 1970 Csallány, D.: Weiblicher Haarflechteschmuck und Stiefelbeschläge aus der ungarischen Landnahmezeit im Karpatenbecken. Acta ArchHung 22 (1970) 261-299. DIENES 1972 Dienes I.: A honfoglaló magyarok. Budapest 1972. FETTICH 1937 Fettich N.: A honfoglaló magyarság fémművessége. —Die Metallkunst der landnehmenden Ungarn. ArchHung 21, Budapest 1937. FODOR 1980 Fodor L: Honfoglalás kori korongjaink származásáról. A versed és a tiszasülyi korong. — Zum Ursprung der ungarischen Metallscheiben der Landnahmezeit. Die Scheiben von Versec und Tiszasüly. FolArch 31 (1980) 189-219. FODOR 1980a Fodor L: Verecke híres útján... A magyar nép őstörténete és a honfoglalás. Budapest 1980. KISS 1983 Kiss A.: Baranya megye X-XI. századi sírleletei. Magyarország honfoglalás és kora Árpád-kori temetőinek leletanyaga 1, Budapest 1983. MADARAS 1985 Madaras L. : Az Éhhalom titka. Élet és Tudomány 1985:10, 304-305. MADARAS 2002 Madaras L.: A X. századi magyar női viselet. Ethnica 4/2 (2002) 53-55. ŐSEINK 1996 „ Őseinket felhozád. .."A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Szerk.: Fodor I. Budapest 1996. RÉVÉSZ 1996 Révész L.: A karosi honfoglalás kori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza-vidék X. századi történetéhez. — Die Gräberfelder von Karos aus der Landnahmezeit. Archäologische Angaben zur Geschichte des oberen Theißgebietes im 10. Jahrhundert. Miskolc 1996. SELMECZI 1967 Selmeczi L.: A szolnoki múzeum régészeti leletmentései 1967-ben. Jászkunság 13 (1967)166-172. 2 A cikket Révész László (MNM) lektorálta.