A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

MADARAS László: A szolnok-szandai honfoglalás kori korongpár

1. kép: Szolnok-Szanda, Beke Pál halma. A lelőhelyek környezete Abb. 1: Szolnok-Szanda, Beke-Pál-Hügel. Die Umgebung der Fundorte nyozott ezüstszereiékes szablya, reflexíj, ezüst övdíszek, lószerszámot díszítő ezüstdirhem, zabla, kengyel, edény, lókoponya és lábcsont) összegyűjtése után folytatott hitelesítő ásatásunk során újabb 10. századi objektumokat már nem találtunk. Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy külön temetett kettő sírról van szó ezen a lelőhelyen (MADARAS 1985). A Szolnok-Szanda, Beke Pál halma I. számú lelőhelyen két korszak leleteit tártuk fel. Rendkívül érdekesek — és talán viselettörténeti szempontból is jelentősek lehetnek — az 1-2. századból származó, rabolatlan korai szarmata temetkezések. Jelen írásunkban azonban a 10-11. századi magyar köznépi temető sírjaival kívánunk foglalkozni. Ebből a korszakból 21-22 sírt tártunk fel. Feltehetőleg a temető legszélét találtuk meg, s munkánkat igen sok újkori bolygatás nehezítette. A humusz eltávolításakor a sírok egy részét már a munkagépek megbolygatták, esetleg tönkretették. A lelőhely az utóbbi évtizedekben egy zárt katonai területhez tartozott, itt gyakorlatoztak a szolnoki katonai repülőtér katonái. Számtalan lövészteknőt és egyéb földbe ásott védelmi állást építettek, melyekkel jó néhány sírt pusztítottak el vagy bolygattak meg. A feltárt sírcsoport egy 10-11. századi köznépi temetőhöz tartozik. Magáról a temetőről csupán óvatosan nyilatkozhatunk. A sírok között bizonyosan volt lovassír, hiszen éppen az általunk ismertetendő korongpár azonosított foltjából lófogakat és más csontokat gyűjtöttünk össze. A leletek többsége azonban leginkább S végű hajkarika. Néhány esetben a halott kezeit a mellen összekulcsolták, amelyről Szabó J. Győző azt állapította meg, hogy a bizánci kereszténységben általános kéztartási forma volt (SZABÓ 1980, 74-106; SZABÓ 1983a). Az a tény, hogy e két rítus együtt fordul elő, a feltárt sírokat a 10. század végére, 11. századra keltezi. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a temető túlnyomó része kívül esik a feltárási határokon. Tehát ez az időbeli besorolás még módosulhat. Ismertetendő korongunkat, mint azt már fentebb említettük, egy Rákócifalván élő diák juttatta el a szolnoki Damjanich János Múzeumba. Sajnos a sír még in situ maradványait az ő „kíváncsi kutatómunkája" tette tönkre, de az is igaz, hogy annak pontos helyét segítségével azonosítottuk. Miután a még megmaradt kicsiny területen korongtöredékeket és lófogat találtunk, ezért nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy korongpárunk lovassírból került elő. A feltárásra került sírok sorában ez az objektum a 7. számot kapta.