A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

KÜRTI Béla: Avar lovas – magyar lovas Szőregen és Eperjesen

HONFOGLALÓ LOVAS „IN SITU" SÍRJA A SZEGEDI ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSON (1970-1986) Régészeti kiállítások látogatók által kedvelt része az in situ sír. A szegedi múzeumban e kiállítási elemnek sok évtizedes múltja van: hazánkban talán elsőként Banner János vétetett fel 1925-ben Ószentivánon egy bronzkori sírt mellékleteivel együtt, mely évtizedeken keresztül múzeumunk előcsarnokában fogadta a látogatókat (oktalan szétbontására csak a közelmúltban került sor). Az ún. „régi" (1969-ben lebontott) szegedi régészeti állandó kiállításon egy zsugorított, bronzkori sír in situját lehetett látni; de a restaurátormühelyben is várta egy bronzöves halomsíros nő a nagyközönség előtti „szereplést" (egyébként hiába). Az 1970-es kiállításrendezés (Bálint Csanád: Hunok, avarok, magyarok) előkészítése szempontjából kifejezetten „jól jött" a szőregi leletmentés, mert innen lehetett komplett sírt behozni a kiállítás céljaira. Sok szakember és látogató emlékezhet az akkor — méltán — nagy sikert arató (újszerű installációjával és tematikus témájával a vásárhelyi után másodikként a Csongrád megyei sorban megrendezett) kiállítás galériája és lépcsője közt elhelyezett, mellékleteiben szegényes (egy gyűrű és egy vaskés) lovassíra. Bár a sír mint a szőreg-homokbányai temető része, már közlésre került, néhány adatot azonban utólag ki kell igazítanunk, s egy újabb leletre felhívnunk a szakma figyelmét. A sírt 1986-ban, a múzeumépület felújítása során szét kellett szednünk. Anyaga ekkor a gyarapodási naplóban jelzett helyére került,

4 és csak 2001-ben került az embertani anyag a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékére. A lócsontok 2002-ben kerültek a figyelem központjába, amikor Vörös István, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa (Lörinczy Gábor jóvoltából) vizsgálni kezdte: nem lehet-e ez a 2. (avar) sír elveszettnek hitt lova. Bár a tudományos feldolgozást Ő később és más helyen közli, szóbeli közlésére hivatkozva megemlítem, hogy a lócsontokat honfoglalónak határozta meg. Mint alább kiderül, helyesen. A tárgyalt in situ sír ugyanis ténylegesen csak részben fedi a nevét: az emberi csontvázat valóban Szőregről szállították be, de a lócsontokat a kiállításrendezés során helyezték el mellette. A szőregi temetőben lovassír feltárására nem került sor, ez Bálint Csanád publikációjából (BÁLINT 1991, 75-97) és az eredeti dokumentációból egyértelműen kiderül. A közleménybe a sír számát illetően kis tévedés csúszott be: az említett mü 93. oldalán a 44. sírról olvasható, hogy „Als Ganzes zur archäologischen Ausstellung ins Museum von Szeged eingeliefert. " Ezzel szemben az eredeti naplórészlet Szénászky Júlia kézírásával az alábbiakról beszél: „1970. jún. 23. ...A 42. sz. sír felvétele. Délelőtt befejeztük a ládáját. Délután a szegedi MF múzeumba szállítottuk. " A temetőben a 43-as a legmagasabb sírszám (1. kép 2). A 42. sír Bálint Csanád által közzétett rajza (BÁLINT 1991, Abb. 24) és az in situ fotójának (3. kép 5) összevetése alapján egyértelmű, hogy a 42. sír csontvázáról van szó (annak ellenére megállapítható ez, hogy a fotón a lócsontok takarják a váz lábfejét). A jelzett sír melléklet nélküli volt, a kiállított gyűrű és vaskés a szegedi régészeti gyűjtemény azonosítatlan anyagából került az in situba. A lovassír elkészítéséhez kéznél levő, de még mosatlan csontokat használtak fel: Bálint Csanád 1969. évi Eperjes-Takács-tábla lelőhelyen végzett hitelesítő ásatásának 5. sírjából származó lócsontokat. Az ugyancsak 1991-ben közzétett sírrajz és helyszíni fotók (BÁLINT 1991, Taf. XVI. a, Taf. XVIII. 4), valamint az in situ fényképének (3. kép 5) összehasonlítása is a csontok azonossága mellett szól, de rendelkezünk Bálint Csanád feljegyzésével is, amelyben jelzi a fenti sírszámot. A lócsontok mosására 2001 -ben került sor. Ekkor a munkát végző Vidovics Teréz restaurátor a lókoponya csontjai közt némi vasmorzsára (ez lehetett az eredetileg a lókoponyán talált, de szétporlott zabla maradványa) és egy kisméretű, átlyukasztott ezüstlemezre bukkant.

5 A lemezke (4. kép 7) leírása: 2,65 cm hosszú, 1,1 cm széles, masszív lemezből kivágott, két helyen feltűnően nagy lyukkal áttört (lyukátm.: 2 mm) trapéz alakú, előlapján aranyozott ezüstlemez. A vastűvel vagy árral történt átlyukasztás után a keletkezett sorját a hátoldalon elkalapálták. A lemezke társait már a feltárás során dokumentálta Bálint Csanád, az 199l-es közleményben ugyan bronzlemezként közölve őket (BÁLINT 1991, 63, T. XVII. 36-39). Az újonnan előkerült és a régebben közöltek összehasonlítása (4. kép 2-7) egyértelművé teszi, hogy egy sorozat tagjairól van szó, 4 MFM Gy. n.: 406. 5 A leleteket Lörinczy Gábor adta át 2002 tavaszán, mint a 2. sír tartozékait. Szívességét ezúton is köszönöm.