A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

VÖRÖS Gabriella: A ruhák aljának gyöngyözése a Madaras-Halmok szarmata temető sírjaiban (Statisztika – tipológia)

MFMÉ - StudArch IX (2003) 145-150 A RUHÁK ALJÁNAK GYÖNGYÖZÉSE A MADARAS-HALMOK SZARMATA TEMETŐ SÍRJAIBAN (STATISZTIKA — TIPOLÓGIA) VÖRÖS Gabriella Közhelynek számít, hogy a szarmata kori női temetkezések leggyakoribb leletei a gyöngyök. E leletcsoportot különös gazdagsága ellenére a kezdetekben a hazai kutatás a megérdemeltnél jóval kisebb figyelemmel illette. Fordulat e téren az utóbbi kb. két évtizedben történt, amikor az átfogó tanulmányoktól a kisebb anyagközlésekig számos alapos és alapvető munka kezdett foglalkozni különböző részletességgel e tárgycsoporttal (ISTVÁNOVITS 1993; KULCSÁR 1992; KULCSÁR 1998; VADAY 1989; VADAY-SZŐKE 1983). Ez alkalommal a madarasi temető gyöngyanyagának szám szerint a legnagyobb, de ugyanakkor viszont a viselet egyetlen eleméhez köthető csoportjával foglalkozunk: a ruhák aljának gyöngyhímzésével. Mielőtt szűkebb témánk tárgyalásába kezdenénk, álljon itt néhány adat a 623 sírós temető gyöngyeiről általában. Kőhegyi Mihály számításai szerint 229 sírból került elő gyöngy, ebben az eredeti helyzetben kibontott és bolygatásból előkerültek egyaránt beleszámítanak. Darabszám szerint 24 560 került a bajai múzeum leltárába, de ez a szám nagy valószínűséggel a rablás okozta hiánnyal és a tönkrement, tisztításra, konzerválásra nem alkalmas példányokkal együtt eredetileg jóval nagyobb lehetett (KŐHEGYI 1979, 121). A gyöngyök számba vételénél részletesen lehetne szólni a nyakláncokról és a gyöngy karperecekről, valamint a temetőben előforduló egyetlen gyöngyözött övről, de ez alkalommal — a címben megadott témánál maradva — egy szűkebb területet, a lábak környékét vesszük szemügyre. Az ásató, Kőhegyi Mihály a sírleírásoknál több alkalommal leírt határozott rendben elhelyezkedő gyöngyöket, melyeknek vonala, lyukiránya arra utalt, hogy eredetileg felvarrva lehettek. A ruha kivágása nyaki részének, elejének vagy ujjának jól azonosítható gyöngyhímzését nem ismerjük a temetőből. Ezzel szemben határozott csoportot alkotnak azok a sírok, ahol a láb környékén nagyszámú gyöngy került elő. A láb tájéka tágan értelmezendő, ugyanis a gyöngyök kapcsán az alsó lábszáraktól a lábfejekig, illetve a lábfejek környékéig tesz említést a dokumentáció. A gyöngyök funkciója az ásató szerint különböző lehet, szerinte elsősorban a ruhaalj kivarrása a kézenfekvő, másrészt pedig a lábbelié. Tekintettel arra, hogy néhány utalástól eltekintve semmilyen dokumentációnk nincs a gyöngyök elhelyezkedésére és rendszerére, ezért a funkció meghatározása sajnos legtöbbször nyitott kérdés marad. A leírások a lábak, a lábszárak és főként a bokák környékét, valamint a lábfejeket említik, a gyöngyanyag nyilvántartása, felszedése és restaurálása, tehát értelemszerűen a leltározása is eszerint történt. Még akkor is „lábanként" történt a dokumentálás, ha a leírásban egyértelműen szoknya kivarrása szerepelt. Az analógiák ismeretében azonban biztosak lehetünk abban, hogy a madarasi nőknél is szinte kizárólagosan a ruházat alját hímezték gyönggyel, különböző szélességű sávokban. A gyöngysorok rendszere a legritkább esetben derül ki, csupán az a biztos, hogy legtöbbször vízszintes sorokba rendezve kerültek a ruha aljára. Az ásató megjegyzi egy-két alkalommal, hogy színenként sorban voltak a gyöngyök, vagy, hogy cikcakkformában voltak kivételesen felvarrva. Ez utóbbit határozza meg kérdőjelesen lábbeli dísznek. Fontos megfigyelés az is, amikor az eltérő típusú gyöngyök elhelyezkedését írja le, hogy az üveggyöngyök rendszerébe hogyan illeszkedett a mészkő gyöngyök sora, pl. a 114. sírban (KŐHEGYI-VÖRÖS 1998, 14. II. t. 1-2). A részletes dokumentáció hiányában azonban a legtöbb esetben azt sem tudjuk eldönteni, hogy szoknyát vagy nadrágot viselt-e az elhunyt. Csak az utóbbi évek ásatási módszere teszi ezt a fajta megkülönböztetést lehetővé, korábban nem volt gyakorlat a részletek rögzítése.