A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)
D. MATUZ Edit: Preszkíta edények Szeged-Öthalomról
PRESZKÍTA EDÉNYEK SZEGED-ÖTHALOMRÓL D. MATUZEdit Szeged-Öthalomról került elő szórványként két edény, amelyek a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészeti gyűjteményében találhatóak. A leltárkönyv leírása a következőképpen szól a lelőkörülményekről: „A sírhely körül minden irányban, egy helyen a fentebb említett sírhelytől mintegy 5 méternyire a város felé, mintegy 40 cm mélységben állatcsontok voltak. Ugyanott egy szép kisded agyagedény, fiiles, pereme lecsorbult, az alján körbemenőleg hét ujjbenyomással képzett díszítmény, ezen edény fölött borítékként egy másik agyagedény feküdt, ez egy nagyobb fajta és függőleges irányú ujjbenyomásos díszítésű, grafittal festett edény. Már a fekvésben összezúzódott, kiemelésnél még inkább szétmállott, részleteinek összeállítása munka alatt van. " l 1. Fekete színű, fényes felületű, finom kidolgozású, ívelten kihajló peremű, kissé nyomottan gömbös hasú bögre (1. kép 1). A vállra és a hasra támaszkodó szalagfül, közte, a vállon bekarcolt vízszintes vonalak díszítik. Érdekessége a fenékrésze, amin a középső benyomott ujjhegynyi méretű lencsedíszt körbevéve hét db benyomott lencsedísz látható. Ma.: 8,2 cm, pá.: 6 cm, fá.: nem mérhető. Ltsz.: 30/1903. 2. Téglapiros színű, durva anyagú, rusztikus kidolgozású, enyhén kihajló peremű, tojásdad testű, aszimmetrikus edény (1. kép 2). Vállmagasságban egymással szemben egy-egy szalagfül, közöttük egy függőleges, vékony borda, a szemben levő oldalán pedig több ferdén bekarcolt vonaldísz látható. 2 Ma.: 18,6 cm, pá.: 10,5x12 cm. fá.: 8 cm. Ltsz.: Ő 53.138.1. Szeged-Öthalom régóta ismert lelőhely a régészeti szakirodalomban. 1878-ban Varázséji Gusztáv a népvándorlás kori temető feltárása közben egy D-É-i tájolású, háton fekvő, nyújtott csontvázas, kora vaskori sír talált (VARÁZSÉJI 1881, 326, 53. t. l, 14), melynek a koponyájánál elhelyezve három edénymelléklete volt, egy urna, egy belsődíszes tál és egy füles csésze (KEMENCZEI 1989, 60, 8. ábra 1 3). 1903-ban a Reizner János által feltárt bolygatott, csontvázas sír (REIZNER 1904, 80-82, I—II. ábra; GALLUS-HORVÁTH 1939, XLVIII. t. 6-8; CSALLÁNY 1942, 150, 2. t. ll) melléklete: két bronzgomb, három bronzkarika, díszített agancslemez, két aranylemez karika, öt aranygyöngy, három csontgyöngy (KEMENCZEI 1989, 60-61, 8. ábra 4-11) volt. Kemenczei Tibor megemlíti, hogy 1879-ben a Tisza gátjának építésénél előkerültek még szórványleletek: egy bronz zablaszájrész, két bronz ívfibula (GALLUSHORVÁTH 1939, XLVin. t. 1-3) és egy csontár Öthatomról származik. A három karika alakú bronzcsüngőt is ide sorolják 3 (GALLUS-HORVÁTH 1939, XLVIII. t. 9-11; KEMENCZEI 1989, 62). Az ívflbulák és a bronzcsüngők a Kr. előtti 8-7. század idején balkáni mintaképek alapján készültek, analógiáikat a Dalj-csoport és a Basarabi-Bosut-kultúra szállásterületén találta meg Kemenczei Tibor (KEMENCZEI 1988a, 98, 104, 106, Abb. 6. 1-2, 4-6). Az öthalmi arany lemezhengerfüggő analógiáit Daljról és Sarengrad lelőhelyről ismerjük (VINSKI-GASPARINI 1973, Tab. 120. 6, Tab. 131.2,4-5,7). Az ismertetett leleteken kívül a Móra Ferenc Múzeumban található, Öthalomról származó, szórványként előkerült cserépanyag — egy kívül fekete, belül vörös színű, nagyméretű urna fenéktöredéke, egy enyhén kihajló peremű, ujjbenyomással tagolt bordával és alatta seprüs bekarcolt díszítéssel ellátott darab és két jellegtelen őskori cserép 4 — általános késő bronzkori, kora vaskori típusokat képvisel. A bögre a leírás szerint a Reizner-féle ásatások során került elő, a ráborított nagyméretű edényből csak a kettős színű urna fenéktöredéke maradt meg. Ez a bögretípus a Ha A-tól kezdve megtalál1 Régiségtan napló I. 1903-1906, 190. 2 Lelőkörülményeiről nem szói leltárkönyvi bejegyzés. 3 MFM ltsz.: Ö.53.191.1. A bronzcsüngők származása bizonytalan. 4 MFM ltsz.: 30/1903.