A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

HEINRICH-TAMÁSKA Orszolya: Megjegyzések a kora avar kori ötvösművészethez a fogazással díszített leletek kapcsán

A FELÜLET MEGMUNKÁLÁSA Az öntött termékek az öntési folyamat után érdes felületűek, de csak nagyon ritkán maradtak ebben az állapotban.

51 Többnyire azonban csak az előlapot munkálták meg, a hátoldalon gyakran megtalálhatjuk az öntési kéreg nyomát.

52 A vizsgált tárgyak némelyikén sikerült is ilyen nyomokat megfigyelni (Kis/0/2; Kunb/1/4; Kunm/0/5; Ver/8/1), egyszer még egy öntési hólyagot is (Köl/A264/3); ezek az esetek arra mutatnak, hogy a hátsó oldalt az öntés után nem dolgozták át. Az előoldal felületén azonban minden esetben további munkafolyamat ment végbe, planírozás, csiszolás és/vagy polírozás formájában (BÜHLER 1999, 437). Mindemellett előfordult, hogy a díszítés kontúrjait utánahúzták, javították vagy kiegészítették. Ennek a munkafázisnak a nyomai többnyire még felismerhetők a készterméken, sőt részben még az eszköz típusa is meghatározható (WOLTERS 1998, 382). Azt azonban már nem lehet biztosan eldönteni, hogy ezek már a negatív öntőmintán, illetve a viaszformán is megvoltak, vagy csak az öntés utáni utómunkálatok folyamán kerültek a tárgyra. Egyes megfigyelések alapján azonban valószínűbb, hogy a díszítés felületét már az öntőmintán részletesen kidolgozták, de az öntést követően a kontúrokat újrahúzták (BÜHLER 1999, 438-440).

53 így írja le ezt a munkafolyamatot, egy tömjéntartó készítése kapcsán, Theophilus Presbyter is (BREPOHL 1987, 181-190, Kap. 61). A vonalak utánhúzása különböző munkaeszközökkel történhetett. Arvéső, véső és poncrúd mellett az öntött tárgyak megmunkálására a reszelő és a simító nyomait sikerült regisztrálnunk.

54 E munkaeszközök különböző formáinak és felhasználásuknak a lehetőségeit Theophilus Presbyter részletesen említi (BREPOHL 1987, 62ff, Kap. 5-7, 7

Iff, Kap. 10-14, 78, Kap. 17). A publikációkban a vizsgált tárgyak leírásánál gyakran találkozunk a gravírozás, illetve utángravírozás fogalmával.

55 Amennyire a fénymikroszkópos vizsgálatokkal lehetséges volt, egy-egy tárgyon több különböző munkaeszköz nyomát sikerült kimutatnunk, amit csupán e terminus alatt foglaltak össze. A leletek táblázatán tisztán kivehető, hogy a megmunkálás formáit konkrétabban is meg lehetett különböztetni (ld. katalógus). A szakirodalomban is találhatunk ilyen finomabb csoportosítást az anyagvesztés, fémforgács nélküli és az anyagvesztéses, fémforgácsos megmunkálási technikákkal kapcsolatban. Az utóbbit Foltz a fémvágó („Metallschnitt") technikák fogalma alatt két részre osztotta. Az árvésővel végzett munkát ennek értelmében gravírozásnak, a vésővel végzettet vésésnek nevezi (FOLTZ 1984. 363; BÜHLER 1999, 96. j.). Mindkét eljáráshoz a szerszám ék alakú, éles kiképzésű végére van szükség, valamint arra, hogy az él keményebb legyen, mint a megmunkálandó fém (BREPOHL 1980,223-228, 363; LOWERY-SAVAGE-WILKINS 1971, 172). Ez az él edzésével is elérhető, mint ahogy ezt Theophilus Presbyter leírásából ismerjük (BREPOHL 1987, 80ff, Kap. 18-21). Mindkét eszköz, az ár és a véső is egy V alakú, éles szélű profilt hagy a fémben maga után. A különbség az, hogy az árvéső csak a kéz nyomásával halad, a vésőt azonban kalapácsütések segítségével mozgatjuk. Az utóbbinál a szerszám egyenetlen, meg-megálló mozgása miatt a véset szélén kisebb kiszögelések maradnak vissza (BUNTE 1985, 62). Ezért a vésőket elsősorban nem az egyenes vonalak meghúzására használták, hanem a nagyobb területű, váltakozó domborulatú felületek kidolgozására, mint pl. a „Kerbschnitt" ornamentika kialakítására (BÜHLER 1999, 436, 105. j.). Ezzel ellentétben az ár rendkívül alkalmas a vonaldíszítések készítésére. A mélyedések oldalán párhuzamos, hosszúkás, finom vonalakat hagy maga után (WILLIAMS-ODGEN 1994, Fig. 13, 15). Kísérletek kimutatták, hogy az árral kiképzett mélyedések, vékony, illetve puha fémlapok esetében, a hátoldalon is kivehetők (BÜHLER 1999, 99. j.). Ilyen nyomokat figyelhetünk meg a Jankovich-aranyak vadkanfejű veretén (JankG/0/4: 1. kép 1). A fogazásos tárgyakon több esetben lehetett a motívum kontúrjaiban a gravírozás nyomait megfigyelni. Főleg vékony, 51 így pl. egy rendkívül magas technikájú öntött bizánci aranycsatot (jelenleg a müncheni „ Prähistorische Sammlung "-ban) nem munkáltak meg az öntés után. Még megfigyelhető volt a finomszemcsés formázó homoktól visszamaradt öntési felület (FECHT1988). 52 Bühlernek sikerült a kunbábonyi lelet egyik kis csatján ilyen struktúrát megfigyelni (BÜCHLER 1999, 466/, Abb. 79-81). 53 Fettich is azt feltételezi, hogy már az öntőmintában ki lettek dolgozva a részletek (FETTICH J929, 51). 54 A fenti eszközök német megfelelői: Meißel (véső), Punze/Schrotpunze (ponc), Feil (reszelő), Schaber (simító), Stichel (árvéső) (FRECSKAY 1912, 724). 55 Pl. Bóna az öntött fogazásos leleteknél megemlíti, hogy többnyire utánvésettek (BÓNA 1993, 152).