A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

HEINRICH-TAMÁSKA Orszolya: Megjegyzések a kora avar kori ötvösművészethez a fogazással díszített leletek kapcsán

hosszúkás vonalak utánhúzására használták, ahol tisztán kivehetők a felhasznált munkaeszköz nyomai (2. kép 3-4; 3. kép 2-3). Az árvésők további használatát magukon a fogazásokon sikerült megfigyelni. Bár nem minden esetben volt eldönthető, hogy a fogazást utólag vitték-e fel, vagy már az öntőformában is megvolt. A legtöbb esetben a második változat tünt valószínűbbnek, mégha az ár nyoma többnyire tisztán kivehető is volt. A fogazás kialakításánál az árvéső használatának formai eltérései alapján három csoportot sikerült elkülönítenünk, melyek részben a munkaeszköz tartásával és használatával függenek össze. Az első csoportot a négyzet alakú fogazások alkotják, melyeknél a kontúrok mélysége adja ki negatívan a díszítést (csoport la: 2. kép 5-6). Ennek egyik változata, amikor a négyzet felső vonala mindkét oldalon túllépve úgy fut ki, mintha az árvésőt hagyták volna tovább csúszni (csoport lb: 3. kép 1). Itt két olyan példát is demonstrálhatunk, ahol a fogazásban nem vehetők ki árvésőnyomok (2. kép 5; 3. kép 1). A második csoportba azokat a típusokat soroltuk, ahol az egymás mellett futó domborúan kiképzett szalagsávba vágnak be fogakat, vagy egyenletes mélységben (csoport 2a: 3. kép 3-5) vagy laposan kifutó vonalakkal (csoport 2b: 2. kép 2; 3. kép 2; 4. kép 4). Itt minden esetben kivehetők az árvéső nyomai. Végül a harmadik esetben a fogazást a két külső kontúrvonal közt áthaladó, egyenletesen kidolgozott mélyedésekkel jelezték (csoport 3: 4. kép 1-3). A fogazástípusok nem választhatók el teljesen egymástól, több esetben találkozhatunk ugyanazon a tárgyon két különböző kiképzési móddal is (3. kép 6; 4. kép 1; ld. katalógus). Míg az első és harmadik csoportban a fogazást majdnem biztosan már az öntőmintában kidolgozták, addig a második esetben többször előfordulhat egy utólagos felvitel (pl. 3. kép 2). Mint fentebb említettük, vésővel leginkább reliefszerü díszítéseket lehet kidolgozni. Emellett ez az eszköz rendkívül alkalmas áttörések kiképzésére is (BÜHLER 1999, 436). A fogazott leletek között nem volt gyakori ez a módszer, azonban ahol előfordult, ott a tárgyak szélén még ma is felismerhető a vésővel kivágott rész nyoma (Kunb/1/3; Kunb/1/1: 4. kép 4-5).

56 Feltehetően szintén vésővel dolgozták ki a szalagfonatok között előforduló ék formájú bemélyedéseket, még ha nem is lehetett minden esetben konkrét szerszámnyomokat rekonstruálni (pl. JankG/0/3: 3. kép 5; Pet/1/1: 4. kép 6; 5. kép 1). Valószínűleg szintén vékony, finom véső segítségével állították elő az ún. tremolírozott sávokat, a közép avar kori láncmintával (Kettenzier) díszített lemezes övgarnitúra darabjain gyakori vonalvezetést.

57 Erre emlékeztető díszítést figyelhetünk meg a zamárdi 10. sír nagyszíj végén is (Zam/10/1).

58 A vésett és gravírozott vonalak mellett több esetben sikerült karcolt sávokat is megfigyelnünk, amik szintén egy V alakú profillal rendelkeznek, azonban jóval vékonyabbak és laposabbak, mint a fentiek. A fém felületére az előrajzolatokat egy éles karctüvel rajzolták, segítségként az ornamentika további kidolgozásához (BÜHLER 1999. 437). Theophilus Presbyter a motívum előkarcolását a cizellált tárgyak készítéséhez ajánlja (BREPOHL 1987, 237-239. Kap. 78). Ezt az eljárást több népvándorlás kori tárgyon sikerült megfigyelni, avar összefüggésben pl. a kunbábonyi lelet egyes veretein, vagy az igari III. sírból előkerült övgarnitúra darabjain (BÜHLER 1999, 470ff, Abb. 96-98, 102-104). A fogazásos tárgyak között is találtunk példát ilyen előrajzolatra, de nem a cizellálás kapcsán. A kunbábonyi tegez aljának veretén, az egymáson fekvő körök külső kontúrjain tisztán kivehetők a bekarcolt előrajzolatok, különösen a körök kereszteződésénél (Kunb/1/1: 4. kép 5). Egyes tárgyak sima hátlapjára az előlaphoz hasonló motívum körvonalait vésték be (Kis/0/6; Köl/B85/l-3). Az a kérdés, hogy milyen célt szolgáltak ezek a rajzok valójában, sajnos nem válaszolható meg, de nem valószínű, hogy 56 A kunbábonyi koptató véreiének ezt a képét Bühler is közli, mint egy példát a véső, ái~véső és simító felhasználására (BÜHLER 1999, 471, Abb. 100). 57 Stadler, P.: Die Seriation awarischer Gürtelgarnituren. Doktori értekezés. Universität Wien 1985, 120. Ezeket a közép avar kori szíjvégeket lemezből vágták ki, mintázatukat puha alátéten, ponccal, árvésővel és vésővel dolgozták ki. A megmunkálás nyomai a leletek hátoldalán is megfigyelhetők. Egyes ilyen típusú, Zamárdiban talált szíjvégen a restaurálás során egy további különlegességet sikerült regisztrálni. A mélyedésekben rézzel, ónnal, ólommal és cinkkel kevert viaszmasszát mutattak ki, amely a vajatokat teljesen kitöltötte, és zöld, illetve kék színű volt n/ÁMOSl 1995, 101-108). Ehhez megjegyzendő, hogy cink Brepohl nyomán csak a 16. századtól kezdve ismert (BREPOHL 1980, 22). 58 Ezt a garnitúrát, egy kisszíjvég és a bújtató kivételével, mint préselt garnitúrát tartják számon a szakirodalomban (legutóbb REITERVÖLKER 1996, 314). Mivel a leletek az ausztriai kiállítás óta, a nagyszíjvégen és két további kisszívégen kívül, jelenleg nem találhatók meg a kaposvári múzeumban, csak a meglévőket volt alkalmam tanulmányozni. Ezeknek a tárgyaknak azonban az előlapjuk öntött, csupán az oldal- és hátlapjuk készült lemezből.