A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)
BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor – TÜRK Attila: Honfoglalás kori temetkezés Kiskundorozsma-Hosszúhát-halomról
A fentiekhez kapcsolódik, hogy Mesterházy Károly a területünkkel délről határos bácskai részeken a Bodrogközből származó kitelepítetteket tételez fel (MESTERHÁZY 1995, 1046). Ennek lehetőségéhez lehet adalék a doroszlói sír baltája, amelynek párhuzamai a Felső-Tisza-vidéken vannak (FODOR 1981, 152, 154, 156), így a magányosan eltemetett doroszlói harcost a 10. század második felében telepíthették a szóban forgó területre. A régészeti leletanyag és a népesség északkeleti kapcsolatához újabb támpontot szolgáltatnak az embertani vizsgálatok. A 10. századi koponyák méretadatainak tanúsága szerint a Duna-Tisza közi népcsoport a Felső-Tisza-vidék, a Vág és a Nyitra közötti térség lakóival együtt a széles koponyájú népesség körébe tartozik, akik között az europo-mongoloid elemek gyakrabban fordulnak elő (ÉRY 1994, 219; ÉRY 1996, 948-951). A koponyaméretekre vonatkozó újabb vizsgálatok Ery Kinga kutatásait — a bennünket érintő területre vonatkozóan — annyiban finomították, hogy a Felső-Tisza-vidék és a Duna-Tisza közi terület között egy kelet-nyugati irányú népmozgást valószínűsítenek (SZATMÁRY 1997). 77 Ez megerősíteni látszik a régészeti leletanyag párhuzamainak vizsgálatából levonható tanulságokat. 78 Történeti kitekintés, a nemzetségi szállásterület kérdéséről A Duna-Tisza köze és annak déli fele a 800-as évek végén került a Kárpát-medencét megszálló Árpád népének fennhatósága alá, de a terület tényleges benépesítése, a két folyó, a Duna és a Tisza menti sávot kivéve, csak a század második harmadának végén vagy harmadik negyedében, fokozatosan történhetett meg. 79 A régészeti, a történeti és az éghajlattani adatok alapján elképzelhető, hogy a bodrogközi népesség az éghajlatváltozás és politikai indokok alapján elköltözött korábbi szállásterületéről, és legalábbis egy részük, a Duna-Tisza köze déli felén települt le. A területet vélhetően azért csak a 10. század második felének kezdetén vagy a század harmadik negyedében kezdték benépesíteni, mert kevéssé volt alkalmas a megtelepedésre. 80 Feltételezhető, hogy az algyői 81 és a sándorfalvai temető használata akkor szűnt meg, amikor megkezdődött a belső — magasabban fekvő — területek megszállása, benépesítése, s ez az esemény összekapcsolható az időjárás rövid távú változásával. Azaz a csapadékosabbá váló éghajlat idején a bodrogközi, és esetünkben a Tisza alsóbb folyása menti területek (Sándorfalva, Algyő), nedvesebzők elődeit, hozzátartozóit, illetve utódait. A Duna-Tisza köze déli fele és a Felső-Tisza-vidék között meglévő konkrét tárgyi párhuzamok, illetve bizonyos természetföldrajzi és embertani tényezők ismerete alapján számunkra logikus az északról történő betelepítés feltételezése. A két terület leletanyagának hasonlósága önmagában ugyanis magyarázható — a lektorok által felvetett — kézenfekvő egykorúsággal, kereskedelmi kapcsolattal, netán beházasodással, de a népesség rövid idejű megtelepedésének okát ezek a lehetőségek nem magyarázzák meg. 77 Meg kelljegyeznünk, hogy a Duna-Tisza közének általunk tárgyalt részéről származó lelőhelyek esetszáma sajnos mindkét szerzőnél — nem véletlenül — igen alacsony. 78 A 10-11. századi tiszántúli népesség csontvázleleteinek újabb embertani vizsgálatai azt sugallják, hogy a vizsgálatba bevont temetők közösségeiben az ezredfordulón embertanilag kimutatható népcsere történt (SZ.ATHMÁRY-GÜBA 2001). Amennyiben az újabb, több lelőhelyen végzett vizsgálatok ezt megerősítik, úgy el kell gondolkodni azon, vajon a Maros menti, a régészeti leletanyag alapján eddig folyamatosan használt temetők esetében mégis jélmerülhet a népességcsere vagy új közösségek megjelenése. Ennek lehetősége adott, hiszen pl. az algyői temetőben a viseleti tárgyak és régészeti jelenségek alapján feltételezhető, hogy az ide temetkezők különböző helyről, környezetből származtak (KÜRTI 2001, 38). 79 A Duna-Tisza köze belső területének megszállása a kora avar korban is késéssel történt. Annak ellenére, hogy 568 táján a Baján vezette avarság birtokba vette a Kárpát-medencét, e területet eddigi ismereteink szerint a 7. század húszas évei előtt nem szállta meg (GARAM 1990, 259; KISS 1996, 221, 3.j.). Ez az eset akár párhuzamba is állítható a 300 évvel később történtekkel, kérdés azonban, hogy melyiknek mi a magyarázata. A Duna-Tisza köze kisebb területére, hasonló érvényességű megfigyelést tett Kürti Béla, amikor megállapította, hogy az avarok a Maros-torokkal szembeni területet csak 630 után kezdik birtokba venni, de nagyobb mértékű betelepítést igazából csak 670-től lehet igazolni (KÜRTI 1983, 190). 80 A Tiszántúlon, Ajtony területén történt hatalomváltás után helyben maradt a lakosság. Tehát valószínűtlen, hogy bármilyen politikai-hatalmi váltás megmagyarázná a fejedelmi szálláshoz kapcsolódó Duna-Tisza köze népességének bármely időben történő eltelepítését. Logikusan pont az ellenkezője, tehát a tiszántúli területen történő hatalomváltáshoz kapcsolódó népességváltás volna várható, de a temetők régészeti leletanyaga alapján ez nem állítható. 81 „ Úgy tűnik, 970 táján lezárul az algyői és a két öthalmi temető, ekkor kezdődik a kiskundorozsmai határ benépesítése, megindulnak az első temetkezések a Szeged-Csongrádi úti és a makkoserdei temetőkben " (KÜRTI 1983b, 271).
