A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor – TÜRK Attila: Honfoglalás kori temetkezés Kiskundorozsma-Hosszúhát-halomról

bek, tocsogósabbak lettek, tehát alkalmatlanok a további tartózkodásra. Erre utal a Duna-Tisza közén eddig ismertté vált magányos sírok

82 vagy néhány sírós temetők nagy száma és a hosszabb ideig, folyamatosan használt 10. századi temetők hiánya. A fentiek alapján a terület betelepítésének más volt a menete és a jellege, mint pl. a Tiszántúl azonos földrajzi sávjában, ahol a temetők többségének folyamatos használata a megtelepedés zavartalanságáról vall. A Duna-Tisza köze belső területein való megtelepedés nem tarthatott sokáig, mert a megnyitott temetők első sírjait nem követték újabb temetkezések, a temetőket rövid időn belül felhagyták, és a népesség minden valószínűség szerint továbbköltözött. Ennek oka lehet politikai, de a megtelepedésre, illetve a megélhetésre alkalmatlan természetföldrajzi tényezőkkel is magyarázhatjuk. A kényszerből ide települt közösségek alkalmasabb időpontban kedvezőbb adottságú területekre vándoroltak. A Maros-torokkal szembeni régió területén e magányos és kis sírszámú temetőktől független új temetők nyitása alapján a század negyedik negyedében

83 vagy az ezredforduló táján új jövevényeket tételezhetünk fel. A fentiek alapján a Duna-Tisza közén a 10. században történt megtelepedésnek, illetve a temetők rövid időn belüli felhagyásának és a területről történő elköltözésnek az indokát nem elsősorban vagy nem feltétlenül politikai változásokban látjuk, hanem a terület kedvező természetföldrajzi adottságainak hiányában.

84 A Kiskundorozsma-hosszúhát-halomi sír tágabb környékéről ismert temetkezéseket a Dorozsma nemzetséggel kapcsolták össze (BÁLINT 1968, 66-68; KÜRTI 1993, 25; KÜRTI 1994a. 166; MESTERHÁZY 1996. 783; MESTERHÁZY 1998, 31). Véleményünk szerint ez a feltételezés jelenleg nem bizonyítható, mivel a Dorozsma tágabb határában előkerült és a 10. század harmadik negyedére keltezhető temetkezések (16. kép) egyértelműen nem kapcsolhatók össze a 10. század végén vagy a 11. század elején nyitott honfoglalás kori ún. köznépi temetőkkel. Nem tisztázott továbbá a vizsgált területen a soros elrendezésű köznépi temetők felső időhatára, illetve kapcsolata all. század végén nyitott templom körüli temetőkkel. A területet később birtokló Dorozsma nemzetségről a legkorábbi forrásadat pedig nem korábbi a 13. század elejénél (PETROVICS 1995, 81).

85 IRODALOM ANDÓ 1995 AndóM.: Természetföldrajzi viszonyok. In: Kiskundorozsma. Szerk.: Kövér L. - Tóth S. L. Szeged 1995, 13-36. BAKAY 1978 Bakay K.: Honfoglalás- és államalapításkori temetők az Ipoly mentén. — Gräberfelder an der Eipel aus der Zeit der ungarischen Landnahme und Staatsgründung. StudCom 6, Budapest 1978. BÁLINT 1968 Bálint Cs.: Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon. — Mogily iz epohi zavoevaniá rodiny na holme Öthatom blizSzegeda. MFMÉ 1968,47-90. BÁLINT 1971 Bálint Cs.: X. századi temető a szabadkígyós i páll ige ti táblában. — Tenth century cemetery in the Pál liget plot of Szabadkígyós. BMMK 1 (1971)49-88. BÁLINT 1980 Bálint Cs.: Természeti földrajzi tényezők a honfoglaló magyarok megtelepedésében. — Die Rolle der geographischen Gegebenheiten (der Bodenarten) bei der Ansiedlung der landnehmenden Ungarn. Ethn 41 (1980:1) 35-52. BÁLINT 1991 Bálint, Cs.: Südungarn im 10. Jahrhundert. StudArch 11, Budapest 1991. 82 A Szőke Béla által összeállított magányos sírok listáját (SZŐKE 1962, 21, 25, 33) az azóta előkerült és hitelesített temetkezések alapján lehet pontosítani és kiegészíteni (pl. HORVÁTH 1991; HORVÁTH 1993; KÜRTI 1994; RÉVÉSZ 2001). 83 Például Kiskundorozsma nyugati határészében all. században indul meg a terület betelepítése és a temetők nyitása (KÜRTI 1994, 378). 84 Mivel a vizsgált temetők felhagyásának felső időhatára a 970-es éveknél húzható meg a régészett keltezés alapján, fenti megállapításunk ellenére nem zárhatjuk ki a politikai hátteret sem, hiszen Géza fejedelem államszervező harcai ekkor foly(hat)tak. 85 Dolgozatunk kísérlet arra, hogy az eddigieknél árnyaltabb képet rajzoljunk a Duna-Tisza köze déli felének 10. századi történetéről, nem csupán a régészeti tárgytipológia, de a társtudományok eredményeit is felhasználva. Ha ez a kép legjobb szándékunk ellenére is hézagos, annak elsősorban a területről előkerüli forrásanyag közöletlen volta az oka. Itt köszönjük meg Kovács László (MTA Régészeti Intézete) gondos lektori munkáját és értékes tanácsait, valamint Révész László (MNM) fontos észrevételeit és baráti segítségét.