A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor – TÜRK Attila: Honfoglalás kori temetkezés Kiskundorozsma-Hosszúhát-halomról

Nagy-széki-tó partján lehetett. Érdekesség, hogy a temetkezések kettesével fordulnak elő, egymástól maximum 200-250 méter távolságra.

71 A hat ismert 10. századi temetkezési hely és minden bizonnyal a hozzájuk tartozó települések közül négy — talán nem véletlenül — a kiskunhalasi út mellett van. Ennek a ténynek további jelentőséget ad, hogy ugyanennek az útnak a mentén került elő a bordányi Iószerszámos női sír, a meződülői, valamint az Üllés-Petőfi-dülői és az Árpád-dűlői lelőhely. E lelőhelyek elhelyezkedése adalék lehet annak megítéléséhez, hogy az ún. halasi út, amely a Maros-torkolatnál lévő tiszai átkelőt Halason, Kecelen, Homokmégy-Halmon keresztül összekötötte a Kalocsa környéki dunai átkelőkkel, a 10. század adott periódusában már használatban lehetett. Visszatérve a Maros-torokkal szembeni 10. századi lelőhelyekhez, a talajadottságokat tekintve a kiskundorozsmai temetkezések a Tisza menti vályogos, löszös talajon helyezkednek el (a Vörös homok dűlői ennek a peremén), míg az ásotthalmi, üllési, a rúzsai és a pusztamérgesi, nem is beszélve az utóbbival közvetlenül szomszédos balotapusztai, valamint a kiskunhalasi lelőhelyekről, a DunaTisza közi homokhátságon kerültek elő. Amennyiben ezek közel egyidősek, így ebben az esetben a megtelepedés szempontjából nincs értelme különbséget tenni a talaj adottságok között. Lényegesebb szempontnak tűnik azonban a megfelelő minőségű és mennyiségű víz jelenléte vagy hiánya. Egy adott terület betelepítésében alighanem meghatározó szerepe volt a természetföldrajzi feltételeknek. Mint az előzőekben láttuk, a Duna-Tisza közén szórványos és rövid ideig tartó megtelepedésre utalnak az eddig ismertté vált lelőhelyek, míg a Tisza menti sávban, Algyő és Sándorfalva esetében, folyamatos és hosszabb ideig tartó egy helyben lakásra utal a viszonylag magas sírszám és az előkerült leletanyag kora (KÜRTI 1980; FODOR 1985). Véleményünk szerint ennek elsődlegesen természetföldrajzi, éghajlattani magyarázata van. A 9-10. század folyamán csapadékszegény, száraz klimatikus periódussal számolnak (GYÖRFFYZOLYÓMI 1994). Ennek egyik lehetséges dél-alföldi igazolását látjuk abban, hogy a Szeged környéki temetők közül néhány igen alacsonyan fekvő területen került elő: az algyői 80,5 a sándorfalvai 79,5-80-as tengerszint feletti magasságon. Mint közismert, a száraz, csapadékmentes, meleg időszakban az állóés folyóvizek szintje süllyed, az erek elapadnak, a tavak, és mocsarak összehúzódnak. Ugyanakkor például a Kiskundorozsma-hosszúhát-halomi és a zsombói sír környezetében a mélyebb területek is több méterrel magasabban fekszenek, mint az algyői és a sándorfalvai temetők környezetükből valamelyest kiemelkedő dombjai. Ezek szerint, ha szárazság volt, a népesség nem a Duna-Tisza közi homokhátság belső területeit szállta meg, hanem a magasabb vízhozamú folyók vagy nagyobb kiterjedésű tavak közelébe települt.

72 Kronológiai és településtörténeti szempontból tehát a Maros-torokkal szembeni régió hosszabb ideig használt, nagyobb létszámú temetői — Szeged-Algyő, Sándorfalva, Szeged-Öthalom és a Szatymaz-Gróf Árpád földje — tartoznak össze a temetők megnyitása és folyamatos használata szempontjából, még ha felhagyásuk nem is egy időben történt. A többi 10. századra keltezhető magányos sír és kis sírszámú temető ezektől külön értékelendő. Az algyői és a sándorfalvai közösség ebben a száraz időszakban a Tisza közelébe települt, az öthalmi és a szatymazi népesség vízigényét valószínűleg a Fehér-tó szolgáltathatta ki. E temetők jellege, társadalmi állása és időrendje hasonló.

73 71 Úgy gondoljuk, hasonló mikro jellegű vizsgálatokra lenne szükség ahhoz, hogy a terület 10. századi betelepítésére vonatkozóan általános tanulságokat lehessen megfogalmazni. Szükség van erre azért is, mert egy-egy régió leletanyaga leginkább csak önmagával hasonlítható össze, és korántsem bizonyos, hogy az elemzéséből levonható következtetések a Kárpát-medence egészére érvényesek (RÉVÉSZ 1998, 526). További adalék lehet a korabeli temetők/települések egymáshoz való kapcsolódásához — legalábbis földrajzi értelemben véve, hogy a hosszúhát-halomi sírhoz délről legközelebbi temető, a subasai légvonalban mintegy 4,8 km-re, míg a zsombói északnyugatra 2,8 km-re fekszik. A Kiskundorozsma-Vörös homok dűlői szablyamarkolatú kardos férfi sírját 3,6 km választja el a Domaszék-Nógrádi-tanya területén feltárt, veretes övvel eltemetett férfi temetkezésétől. 72 Jelzés értékű, hogy míg a kiskundorozsmai lelőhelyek közvetlen környezetében az I. katonai felmérés készítése idején élővíz volt, addig az algyői és a sándorfalvai temető helyén összefüggő vízjárta területet jelöl a térkép. 73 A szűkebb régióban előkerült érmés temetkezések elhelyezkedése, a pénzek hiánya az algyői, jánosszállási temetőkben és az öthalmi, illetve a sándorfalvai temetőben mindössze egy-egy átlyukasztott és nyakban hordott érme előfordulása (a sírszámhoz képest minimális darab- és esetszám) is jelzi a különbséget a területet megszálló közösségek között. Az antropológusok véleménye szerint a Tisza az embertani jellegek szempontjából nem volt merev határvonal (GUBA-SZATHMÁR

Y1999,11), a Tisza menti temetőkjobban hasonlítanak a tiszántúliakra, mint a Duna-Tisza köziekre, ez újabb