A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

HEINRICH-TAMÁSKA Orszolya: Megjegyzések a kora avar kori ötvösművészethez a fogazással díszített leletek kapcsán

materiális értéke szempontjából ez a bevonat a legolcsóbb. A fémalap előkezelése maratással, szalmiákban és kollophoniumban való áztatással történik. Ezután a folyékony ónt vagy felkenik, vagy a tárgyat mártják bele (HAMMER 1998, 196-198). Szőke szerint a felület kiképzésétől függ, melyik módszer alkalmasabb (SZŐKE 1995, 212). Utolsó lépésként redukált atmoszférában melegítették a tárgyat, ami egy fényes, ezüsthöz hasonló réteg képződéséhez vezetett (HAMMER 1998, 196-198. Abb. 27). A folyékony ón ecsettel való felvitelének többnyire felismerhető nyoma marad. Ilyen jeleket találtunk pl. egy budakalászi (Bud/397/1) kapszulavereten (5. kép 6). Ónozást eddig közép és késő avar kori bronztárgyakon sikerült megfigyelni (KÖLTŐ 1982, 16, Tab. l). Szőke értelmezése szerint az ónozás az ezüstözés utánzata, és azért olyan gyakori a késő avar kori tárgyakon, mert ólomtartalmú bronzokról van szó, melyek ezüstözése igen körülményes. Emellett a közép avar kori tüszős öveken is találkozhatunk ónbevonással, valamint egyes vastárgyakon, bár ezeknél ónlemezt erősítettek fel a fémalapra (SZŐKE 1995, 212; LUKÁCS-SZŐKE 1992. 50-64). BERAKÁS! TECHNIKÁK A fogazott díszü leletek között a felület nemesfém, illetve nemesfém utánzatokkal való bevonásán túl niellóval és üveg-, illetve kőberakásokkal is találkozhatunk. Míg a niellóberakások a szalagfonatokat hangsúlyozták, addig az üveg- és kőberakások az ornamentika részeként vagy központi díszítési elemként kaptak szerepet. A niellózás folyamán ezüst-réz-ólom-kén keveréket égetnek be a fémalapba. A nielló alapjául elsősorban ezüstötvözetek szolgáltak, egyrészt a színkontraszt miatt, másrészt, mert az ezüstbe lehetett a niellóport a legjobban beolvasztani. Niellóberakásra alkalmasak továbbá még az arany ötvözetek is, de rézötvözetek már nem; utóbbiak nem tudják a niellóport megkötni (BREPOHL 1980. 350f; LA NIECE 1983; ODDYBIMSON-LA NIECE 1983). Az így kialakított színellentét fordítottan a tausírozásnak felel meg; utóbbi olcsóbb és egyszerűbb előállítási módot képvisel (BORN 1994, 72ff). A niellóport befogadó anyagba először lapos vonalakat, felületeket kellett árvésővel, vésővel vagy ponccal kimélyíteni. A niellópor elkészítésére különböző receptek ismertek (BREPOHL 1980, 351). Theophilus Presbyter 2 rész ezüst, 1 rész réz és Vi rész ólom és kén keverékét ajánlja (BREPOHL 1987, 99, Kap. 28). Miután a tartozékokat összeolvasztották és lehűtötték, üveghez hasonló törékeny anyag maradt vissza. Ezt víz hozzáadásával egy mozsárban szét kellett törni, és a fémalapra felvinni. Miután a víz nagyjából elpárolgott, a beégetést lehetőség szerint zárt kemencében végezték (BREPOHL 1980. 351). Az avar anyagban a Meroving-korival ellentétben csak kevés ilyen technikával díszített darabot ismerünk. Eddig csupán Kunbábonyból, Kölked-Feketekapuról és Zamárdiból kerültek elő niellóberakásos leletek.

72 Ez élesen ellentétben áll azzal a képpel, amit az avar kor előtti germán anyag mutat, ahol mind a gepidák, mind a langobardok gyakran használták. Az öntött fibulák kiemelkedő szegélyein félhold és háromszög alakú poncolt sorokat töltöttek ki niellómasszával (CSALLÁNY 1961, 264-269, 381-382: BÓNA 1993, 135). Ilyen jellegű díszítést találunk a kölkedi B temető 85. és 438. sírjából származó fibulákon és a 119. sír csuklós karperecén is.

73 A kora avar kori niellódíszítést egyébként finom vonalas és pontsoros minták jellemzik. Germán hatást feltételez az ezüstalapon fellépő niellónak a tűzaranyozással való kombinálása. Vagy a niellóvonalat, illetve területet emeli ki az aranyozott háttér, vagy az aranyozás és a nielló-aranyozás kombinációja két különböző motívumot hangsúlyoz. Erre a legjobb példát a zamárdi 1376. sírból származó szíjvégpár adja. A kétszalagos fonatminta egyik sávja fogazott és aranyozott, a másik pedig niellósávok között sorakozó pontokat mutat ezüstalapon (Zam/1376/1-2). A kölkedi B 85. sír övcsatján és veretén az aranyozott, II. 72 Kunbábony I. sír ruhaverete (TÓTH-HORVÁTH1992, 28, Taf. 11/2); Kölked-Fekeiekapu B 85. sír, övcsat, övveret, szíjvég és egy fibula (KISS2001, Taf. 29/8-10, Taf. 30/45), B 119. sír, korongfibula és két karkötő (KISS 200), Taf. 34/13, 17, 19), B 438. sírfibulája (KISS 2001, Taf. 81/B43S, 2); Zamárdi 477. sir ezüstgyűrűje (BÁRDOS 2000, 128, cat. 186), 1280. sír szíjvége (BÁRDOS 1998, Abb. 19), 1376. sír csatja, két vereté és két szíjvége a lábbeligarnitúra darabjaiként (BÁRDOS 2000, 121, cat. 152). Ebből a 1376-os sír csatja és szíjvége és az 1280-as sír szíjvége fogazott is. 73 E technika imitációjának tekinthetjük az A temető 471. sírjából származó bronzveretet, ahol az egyébként niellózott vonalakat poncolták és aranyozták (KISS 1996, Taf. 83/41).