A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)
HEINRICH-TAMÁSKA Orszolya: Megjegyzések a kora avar kori ötvösművészethez a fogazással díszített leletek kapcsán
számvereteken kimutatni. 23 Ilyen javításokat azonban a viaszminta negatív formáján is elvégezhettek, ha a fentebb említett lehetőséget — hogy egy préselőminta lenyomata is szolgálhatott ilyen célra — elfogadjuk. Ebben az esetben a még puha agyagban lehetett a javításokat elvégezni. Ezen túl még az a variáció is elképzelhető, hogy miután az első tárgyat a fentebb leírt módon viaszveszejtéses eljárással elkészítették, ez a kész öntvény szolgált a további azonos formájú és mintázatú darab előképeként, úgy, hogy a viaszforma készítéséhez ennek a negatív lenyomatát használták. Ebben az esetben kisebb méretbeli eltolódásokkal kell számolni az eredeti és az utólag öntött, egyforma darabok között. 24 Ezt egyes fogazással díszített övgarnitúrák darabjain lehet megfigyelni, mint pl. Kölked-Feketekapu A 264. sír csat- és ellenveretén (KÖ17A264/1-2), a káptalantóti 22. sír vékony szíjvégein (Káp/22/9, 10), a halimbai 277. sír négyszögletű veretein (Hal/277/6-9) és a szintén halimbai 203. sír kisszíjvégein (Hal/203/2-4). Az itt említett leletek egyenletes és vékony keresztmetszetűek (1,5-2 mm), előlapjuk apró részletekkel teli, plasztikus ornamentikával van díszítve. Drescher kísérleteire hivatkozva, biztosra vehető, hogy ezeket a véreteket zárt formába öntötték, mert csak így lehetséges ilyen minimális vastagság elérése (DRESCHER 1978, 86,105). Azt azonban, hogy kéttagú öntőminta vagy egyetlen forma viaszveszejtéses eljárással szolgált-e készítésükre, nem lehet teljes biztonsággal eldönteni. Az, hogy a legtöbb lelet sima hátoldallal rendelkezik, annak a jele lehet, hogy kétrészes öntőmintában készültek. 25 Ezzel szemben a mindkét oldalukon díszített daraboknál valószínűbb a viaszveszejtéses eljárás alkalmazása. Ezeknél a daraboknál a keresztmetszet többnyire vastagabb, mint a fentieké, és jóval ritkábban fordulnak elő a fogazott leletek között (SchwP/0/1; Tiszb/0/2; Zam/621/l;Zam/809/l). A többség sima hátlappal rendelkezik. Érdekes az a részlet, hogy a Jankovich-aranyak vadkan fejű veretén kívül (JankG/0/4), a fogazásos leletek közt egy esetben sem volt megfigyelhető az a késő avar kori öntvényekre jellemző borda/stég, amit a lappal együtt öntöttek (1. kép 1; 6. kép 3). Ott többnyire szíj végekre jellemző ez a módszer, amikor a tárgyak oldallapját alakítják ki (DAIM 2000, 90-91. Abb. 2). Az öntési technika szempontjából a verethez hasonlóan egyedinek tekinthető a Jankovich-gyüjtemény szíjvége is (JankG/0/2). Az egy darabban öntött szíjvég belsejében ugyanis egy, a lekerekített végéig húzódó, enyhén szűkülő üreget képeztek ki. Ilyen típusú szíjvéget az avar kori anyagban eddig rendkívül ritkán sikerült regisztrálni, így pl. egy Bozenben őrzött késő avar kori darab esetében (NEUHÄUSER 2000, 255-257, Abb. 3, 14). Feltehetően egy kiégetett agyag- vagy egy vasék segítségével sikerült ezt az eredményt elérni. Daim ennek kapcsán utal egy magángyűjteményben található szíjvégre, melynek köpüjében egy letörött, oxidálódott vasdarab látható (DAIM 2000, 154). Ezt a típust Daim az ún. tokos szíj végek csoportjába sorolja, melynek nyitott variánsai az egykorú germán anyagban gyakoriak (DAIM 2000. 160-162), de a fogazásos leletek közt is több esetben előfordulnak (Bud/1148/1: 1. kép 3). 26 A szíjvég zárt változatai azonban igen ritkák, és más technikával készültek. Többnyire külön forrasztották fel a hátlapot, és az így szerkesztett üreg csupán a tárgyak egyharmadáig nyúlik, mint pl. a budapest-farkasréti szíjvégek esetében (DAIM 2000, Abb. 90). 27 A kora avar kori öntési technika eredete egyelőre megoldatlan probléma, ezért érdemes röviden áttekinteni a helyi előzményeket. A Kárpát-medencében az avar kor előtti germán korszakban mind a langobardoknál, mind a gepidáknál nagy számban ismertek az öntött technikával készült leletek, elsősorban a fibulák (NAGY 1993, 72; BÓNA 1993, 136-155). A langobard szállásterületekről további ötvössírok és öntőminták is előkerültek. A poysdorfi ötvössírból két bronzból készült mintát ismerünk. Az egyik S-fibulák öntésére, a másik szögletes, ötgombos 23 László a hajtincs- és ruharáncok számának eltéréséből következtetett a viaszminta kiigazítására, az egyik veret hátoldalán az öntőcsatornák lereszelt nyomait is felfedezte (LÁSZLÓ 1970, 89ff). 24 Hasonló technikát feltételez Arrhenius az északi préselt brakteaták készítésénél. Megemlíti, hogy minél többször készítettek másolatot egy már másolt brakteéitáról, annál kisebbé vált a képmező. A fő probléma itt az, hogy a lemezek nem voltak elég szilárdak ahhoz, hogy olyan gyakran az agyagba lehessen őket nyomni (ARRHENIUS 1975,106). Az elmélet kritikájához: BOHLIN 1981; AXBOE 1981, 4; AXBOE 1988, 163/f. 25 Armbruster szerint a préselőtövek sima hátoldala arra utal, hogy egy kéttagii, zárt formában öntötték őket (ARMBRUSTER 2002, 157). 26 Továbbá pl.: Köl/A388/1; Kunm/0/1-9; Tiszb/0/2; Zam/10/7; Zam/123/1-2; Zam/322/l-2; Zam/517-18/7; Zam/621/1; Zam/809/1. 27 BudF/0/1-3. További példák; Köl/A661/1; Lich/0/1; Vàr/134/l.
