A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

HEINRICH-TAMÁSKA Orszolya: Megjegyzések a kora avar kori ötvösművészethez a fogazással díszített leletek kapcsán

anyagveszteség nélküli gyártási technikaként tartjuk számon

10 az előzőekkel ellentétben, amelyek elsősorban az alapfonna előállítását szolgálták.

11 Az öntésnél a felhasznált fémötvözetet melegítéssel felolvasztják, az így kapott folyékony anyagot a kívánt formába öntik; az olvasztott fém pedig lehűlés után felveszi ennek az alakját. Az eredmény elérésére különböző módszerek állnak rendelkezésre (GRODDE 1990. 15; AUFLEGER 1996, 620-621). Itt csak azokat érintenénk részletesebben, amelyek az avar kori leletek kapcsán eddig felmerültek, mint a viaszveszejtéses (öntés egy elveszítendő formába), a két-, illetve többrészes formába öntés és a nyitott, egytagú formába öntés. Az alapvető különbség az, hogy a viaszveszejtéses eljárásnál a kész darabhoz, a lehülési folyamat után, csak a negatív öntőminta széttörésével juthatunk, míg a másik két esetben az egy- vagy a többtagú, összecsukható agyag- vagy kőformák többszöri használatot garantálnak. A nyitott formába öntés képviseli a legegyszerűbbnek tűnő eljárási folyamatot. Egy agyag- vagy kőformába, melybe az öntendő tárgy negatív mintája van kiképezve, úgy kell a felhevített folyékony fémet önteni, hogy ez lehetőség szerint egyenletesen kitöltse (DRESCHER 1978, 86). A kőformát, melynek elkészítése körülményesebb volt, mint az agyagé, öntés előtt finom agyag- vagy viaszréteggel kellett kikenni. Az agyagforma elkészítése kevesebb időt vett igénybe, itt elég volt egy kész mintát a puha agyagba nyomni, és utána megszárítani (AUFLEGER 1996, 620). Drescher kísérletei azonban megmutatták, hogy ezzel az eljárással csak 4-5 mm vastag öntvényeket lehetett önteni. Ezért ez a módszer nem volt alkalmas vékony, finom felületek öntésére, a fém ugyanis nem terül szét egyenletesen. Márpedig a negatív minta tökéletes kiöntéséhez a formát teljesen ki kell tölteni, ez viszont automatikusan a fentebb említett vastagsághoz vezet. Ennek értelmében Drescher abból indul ki, hogy a nyitott tűzhelyen való öntés a késő középkor előtt csak nyersöntvények készítésére és olyan durva mintázatú négyzet vagy kör alakú tárgyak előállítására szolgált, melyeknél további megmunkálás volt szükséges, mint pl. a domborítás/trébelés.

12 A kéttagú formába való öntéshez először két egymásra borítható formát kellett készíteni, természetesen ismét olyan módon, hogy ezeken a gyártandó tárgy negatív lenyomata megmutatkozzon. Következő lépésként az összecsukott formát agyagba ágyazták, ami megakadályozta a két fél szétesését, majd az egészet ellátták öntő- és levegőcsatornákkal. Az öntés után csak ezt a külső burkot kellett széttörni, a kétrészes öntőminta megmaradt további használatra (AUFLEGER 1996, 621; LÁSZLÓ 1970, 88). Az öntés után a tárgyon, a két egymáson fekvő forma mentén ún. öntési varrat maradt vissza. A legtöbb esetben ezt a nyomot már nem találjuk a leleteken, mert az öntés utáni műveletek során eltávolították.

13 Azonban az olyan munkaeszközök nyoma, melyekkel a varrat eltüntetésén dolgoztak, lehet utalás az eredeti állapotra (BÜHLER 1999.442). Legnyilvánvalóbb bizonyíték azonban, ha maga az öntőminta maradt meg. Ez azonban ritka, sokkal gyakoribbak a bronzból készült előminták, illetve préselöminták mind a Meroving-, mind a viking kori anyagban. Capelle és Vierck értelmezése szerint ezek kétoldalú használatot tettek lehetővé; egyrészt a negatív formák lenyomataként, másrészt a mester mintadarabjaként szolgáltak. E szerzők szerint a népvándorlás és kora középkori Európában a kétrészes formaminta dominált a viaszveszejtéses eljárással szemben. Ez a feltételezés az ismert öntőmintákon túl azon az általános meggondoláson alapul, hogy a fémművesség tulajdonképpen fenn nem maradt famintákra vezethető vissza. Az ún. „ősmodell" tehát fából készült, ennek a lenyomata alapján készült az az öntőminta, melyből a bronz vagy az ólom előmodell lett (CAPELLE-VIERCK 1971, 49-56, 89-90; CAPELLE-VIERCK 1975, 114-136).

14 Ennek a technikának az előnye abban rejlik, hogy ugyanazzal a negatív mintával egy egész sorozat egyforma tárgy állítható elő. 10 A német terminológia „spanlose " és „spanabhebende " megmunkálási formáiról van szó. 11 Nem egyszerű eldönteni, hogy egy alapforma kialakításáról, vagy egy alapforma megmunkálásáról van-e szó, hiszen itt átmenetről van szó (BÜHLER 1999, 433). A préselést többnyire az öntéssel, trébeléssel és kovácsolással együtt említik, mint előállítási módot (pl. GRODDE 1990, 7; AUFLEGER 1996, 620-624). 12 DRESCHER 1978, 86,105. Armbruster említi, hogy arany nyersöntvények öntése ilyen egytagú formában történt (ARMBRUSTER 2002, 145). 13 Kivételt pl. a vrapi öntött aranyleletek képeznek (WERNER 1986, Taf. 26/21-23; BÜHLER 1999, 442), vagy egy nem kész, illetve elrontott öntéssel készült lyukvédő és egy veret ismeretlen lelőhelyről (WINTER 1996, 356-357, 5.296, 358, 5.299). 14 Fettich is fa öntőmintát feltételez a késő avar kori bronzöntvények kapcsán (FETTICH 1929, 50-51).