A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

HEINRICH-TAMÁSKA Orszolya: Megjegyzések a kora avar kori ötvösművészethez a fogazással díszített leletek kapcsán

Érdekes módon az ismert negatív kidolgozású öntőminták többsége kicsi és egyszerű formájú tárgyak, pl. ékszerek öntésére szolgált (BÜHLER 1999, 442). Az avar kori leletanyagban két ilyen kétrészes öntőminta ismert, mind a két esetben kőből. Az első a váci temető egyik női sírjából került elő; lunula alakú csüngők és bordázott rudak készítésére szolgált (140. Sír: TETTAMANTI 1977, 79-85; TETTAMANTI 2000, 32. 121. Taf. 5/140, 8; BÜHLER 1999. 441). A másik az átokháza-bilisicsi temető 3. sírjából származik, és csak az egyik fele maradt meg, mely kétféle típusú fülbevaló és különböző nagyságú rúdgyöngyök negatív képét mutatja (KÖLTŐ 1982, 22, 13. kép; AWAREN 1985, 65, Nr. XVII/9. Abb. 61; BÜHLER 1999, 441). Az utóbbit az eddigi feltételezések szerint ólomöntésre használták (KÖLTŐ 1982, 22, 56. j.).

15 Ezen túl mindkét mintán tölcsér alakú öntőcsatornák és szellőzőcsövek regisztrálhatók. A váci darab alapján feltételezhetjük, hogy az átokházi mintához is egy sima második forma tartozhatott, amin csupán a csatornák vonalát mélyítették be. Bühler az ilyen típusú kőminták mellett, a bonyolultabb felületű daraboknál — mint pl. a késő avar övgarnitúrák tartozékainál — inkább viaszveszejtéses eljárást feltételez.

16 Ennek a módszernek a nyomát pl. a leobersdorfi késő avar kori szíjvégeken sikerült megfigyelni (HUNDT 1987, 10).

17 E leletek különlegessége többek között az, hogy hátlapjukon szövetminta pozitív lenyomata látható, mely Hundt véleménye szerint a viaszmodell előállítására vezethető vissza, eredetileg ugyanis egy szövetdarab biztosította a viaszminta stabilitását (HUNDT 1987, lOff).

18 Az avar kori leletek mellett eddig ezt a technikát csak szkíta és északi-viking kori bronzötvényeken figyelték meg. Mivel az utóbbinak nincsenek helyi hagyományai, Hundt ez esetben délkeleti befolyást feltételez (HUNDT 1987,17).

19 A viaszveszejtéses öntési eljárás jól ismert, már többeknek sikerült mind elméleti, mind kísérleti módon rekonstruálni (BOL 1985, 19-20; DRESCHER 1978. 95ff; BÜHLER 1999, 430; AUFLEGER 1996. 621f. Abb. 476; GOLDMANN 1985, 55). Ennek a technikának a leírását többek között a 12. századból, Theophilus Pres by tértől ismerjük (BREPOHL 1987, 102, Kap. 30). Először egy viaszmintát kellett formázni, mely az öntendő tárgy alapformáját és lehetőség szerint az ornamentikáját mutatta. Ezen túl öntési csatornákkal, illetve tölcsérekkel és szellőzőcsövekkel egészítették ki a mintát. Következő lépésként az így kialakított viaszformát egy speciálisan soványított — homokkal, hajjal, szénával vagy lótrágyával kevert — agyagba ágyazták be.

20 Ezután a megszáradt formát kiégették, aminek folyamán a viasz kiolvadt, illetve gáz formájában elillant. A visszamaradt üres térbe lehetett aztán a felhevített folyékony fémet önteni. Fontos volt, hogy maga a minta az öntés időpontjában meleg legyen, és kicsit ki legyen zsírozva, mert ennek segítségével meg tudták akadályozni az öntvény korai megdermedését és a fém tökéletesebben terült.

21 A lehűlés után a minta széttörésével lehetett a kész darabhoz jutni. Mivel ez az előállítási technika rendkívül igényes, hisz minden darabhoz új mintát kellett készíteni, sokan azt feltételezik, hogy nem használták sorozatok öntésére (GOLDMANN 1985, 56). Ezzel szemben azonban megjegyzendő, hogy a viaszforma elkészítésére is állhattak rendelkezésre — fenn nem maradt — negatív formák, melyek segítségével az előállításuk gyorsabban és nagyobb számban elképzelhető. Ilyen negatív forma egy préselőminta agyagba nyomásával is készíthető.

22 Minkét esetben azonban csak olyan tárgyat lehet készíteni, ahol csak az egyik oldalon van díszítés, a másik sima. Az egyforma tárgyakon megfigyelhetők kisebb részletbeii különbségek, melyek alapján feltehető, hogy a viaszmintán — mielőtt a negatív formába fogták — többnyire kisebb javításokat is végeztek. Ennek a nyomát sikerült Lászlónak a veszkényi lószer15 A szerző itt utal további kő öntőmodellekre Sarkel-Beleja Vezáról és Pliskáról (KÖLTŐ 1982, 58-59. j., Abb. 15-16). 16 Ennek ellenére nem zárja ki a kéttagú formába való öntést sem, csupán erre egyelőre nincsenek bizonyítékok (BÜHLER 1999, 442). Neuhäuser is, analízise kapcsán, azt feltételezi, hogy ebben a korban a viaszveszejtéses eljárás volt általános (NEUHÄUSER 2000, 265). 17 Erre hivatkozik Bühler és Winter (BÜHLER 1999, 442; WINTER 1996, 356). 18 Drescher megemlíti, hogy szövet és flanell is alkalmazható öntőmintaként (DRESCHER 1978, 88). 19 További, korábbi elméletek a késő avar kori bronzötvények szövetlenyomataihoz: LÁSZLÓ 1970, 91ff. 20 Theophilus Presbyter az agyag lótrágyával való soványítását ajánlja (BREPOHL 1987, 181, Kap. 61). 21 Erre utal Theophilus Presbyter az ezüst öntése kapcsán. Brepohl ezt azzal egészíti ki, hogy a minta túl zsíros nem lehet, mert akkor a fémet az elégett zsír szétfröcsköli (BREPOHL 1987, 88, Kap. 25). 22 Drescher szerint egyszerű ólom- és óntárgyaknál viaszminta előállítására nem volt szükség. Ez egyszerűbben megoldható volt egy alkalmas minta lenyomatával. Ennek ellenére minden öntőminta alapanyag, fém, kő, csont, agancs vag)'fa, viasszal kiönthető, illetve tölthető (DRESCHER 1973, 58-61; DRESCHER 1978, 11 Iß.