A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

MÁRTON András – PROHÁSZKA Péter: Kritikai észrevételek az osztrópatakai I. lelet ezüst asztragaloszfibulájához

MFMÉ-StudArch VIII (2002) 147-155 KRITIKAI ÉSZREVÉTELEK AZ OSZTRÓPATAKAI! LELET EZÜST ASZTRAGALOSZFIBULÁJÁHOZ MÁRTON András - PROHÁSZKA Péter A bécsi Kunsthistorisches Museum egyik büszkesége az 1791-ben megvásárolt osztrópatakai lelet, amely 1790-ben a Sáros vármegyei Osztrópatakán (ma Szlovákia, Ostrovany) egy vandál temetkezésből került elő. Ezen leletegyüttes kritikai feldolgozása során több eddig ismeretlen forrást sikerült feltárni, többek között Eckhel abbénak (az Antiken-Cabinett vezetőjének) az 1791. évi átvételi elismervényét is, amely segítségével tisztázni lehetett az Antikenkabinetbe jutott tárgyakat.

1 Ennek alapján módosításra szorul a Kunsthistorisches Museum osztrópatakai első leletként ismert leletegyüttese. Ugyanis Eckhel átvételi elismervényében nem található utalás arra a nagyméretű ezüstfibulára, amellyel kapcsolatban már többen kételkedésüket fejezték ki, mivel kronológiailag nem kapcsolódik a lelet többi darabjához. A 129 mm hosszú és 119 gramm súlyú spirálhúros szerkezetű ezüstfibula széles, íves gerincét négy nagyobb és köztük pedig háromszor három kisebb gömbtag díszíti (2. kép 1). Ezt a fibulatípust a szakirodalomban többféleképpen jelölik,

2 mégis leggyakrabban a dák vagy asztragaloszfíbula elnevezést használják. A forma és az ismert leletkörülmények alapján az ebbe a csoportba tartozó példányok a közép La Tene-korszak végére helyezhetők, így az osztrópatakai első lelet belső kronológiájának tekintetében a többi tárgyhoz — melyek a Kr. u. 2-3. századra datálhatok — képest az ezüstfibula igazi kakukktojás, mivel több évszázad választja el a lelet többi darabjától. Éppen e kronológiai probléma miatt már korábban felmerültek kételyek a lelethez tartozását illetően (NOLL 1974, 67). Még akkor is, ha a Kunsthistorisches Museum Archívumában az osztrópatakai leletre vonatkozó iratokat áttekintve Fritz Eichler arra a következtetésre jutott, hogy az ezüstfibula és a többi tárgy meglehetősen korai együttes említése, illetve a tárgyaknak Mansfeld által 1800-ban történt lerajzolása (az ezüstkanál és a fibula vannak egy lapon) alapján a lelet részeként kell kezelni a fibulát (EICHLER 1937, 149). Ezt látszott megerősíteni, hogy Joseph Arnethnak az antik gyűjteményt bemutató 1850-ben megjelent monumentális müvében az ezüstfibula az osztrópatakai római és germán arany ékszerekkel és az ezüstkanállal ugyanazon a táblán került bemutatásra (1. kép) (ARNETH 1850, 79, Taf. G1XS). Az újonnan feltárt hiteles és megbízható forrásokban, köztük Eckhel abbé átvételi elismervényében — melyben részletesen fel vannak sorolva az átvett tárgyak — nem található semmiféle utalás az ezüstfibulára.

3 Korábban a lelethez való tartozás egyik bizonyítékának tekintett — az Antikenkabinetet leíró, 1816 körül keletkezett — Neumann abbé-féle kézirat 78. oldalán található hivatkozás a fibulára (EICHLER 1937, 148-149; KHM AS Archiv Nr. 12, 78).

4 Itt az osztrópatakai I. lelethez valóban hozzá tartozó ezüstkanál leírását követően olvasható a következő rövid sor: „ eine große Schnalle mit der Nadel (fibula) 6 L 13/16". Azonban míg a kanál esetében a tárgy rövid leírása után a lelőhely és az év (Scharoscher Comitate 1790) is szerepel, addig az azt egy sor kihagyásával követő ezüstfibula esetében semmiféle, lelőhelyre vonatkozó utalás nem található. Ez már korábban is felkelthette volna a ku/ Prohászka P. : Az osztrópatakai első (1790) és második (1865) lelet. Szakdolgozat, ELTE-BTK. Budapest 2002. Itt részletesen ismertetésre kerültek a felleltforrások, amelyek segítségével mind az osztrópatakai I, mind pedig a II. lelet összetételét megnyugtató módon sikerült tisztázni. A monográfia terjedelmű tanulmány várhatóan rövid időn belül megjelenik. 2 Mint pl. astragaloid fibule, Knottenfibel, fibule avec nodositées stb. 3 Prohászka P.: Az osztrópatakai első (1790) és második (1865) lelet. Szakdolgozat, ELTE-BTK. Budapest 2002. 4 Itt szeretném megköszönni Dr. Albert-Bernhard Walcher (KHM) segítségét, aki részemre a kéziratok másolatait eljuttatta.