A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7. (Szeged, 2001)

HORVÁTH, László András: Az őskori kultuszgödrök értelmezésének lehetőségei

nek rendelte alá. A természeti népek szemlélete szerint ugyanis majdnem minden tárgynak reális és legfőképp anyagi funkciója mellett egy anyag feletti funkciója is lehet, ami leginkább a szimbolikában jut kifejezésre. A gondolkodásukban szigorúan két külön világot alkotó szent és profán a mindennapok valóságában sokszor nem is állt olyan távol egymástól, és az átjárás sem volt lehetetlen a két kategória határán. Ugyancsak lényegi eltérés az archaikus népek viszonya élethez és halálhoz. A 'primitív', archaikus ember számára sem a halál, sem a feltámadás nem jelent modern értelemben vett „csodát". Az ő számukra mindkét jelenség az élet integráns része, hiszen a halál során, akárcsak az álom esetében, „csupán" a lélek hagyja el testet, így ez utóbbi feléledése sem más számukra, mint a lélek visszatérése. A kultuszok során újjáéledő lények — emberek, állatok, néha növények — létük egy új és magasabb rendű dimenziójába kerülnek, így haláluk is csak átmeneti. A vallásosság következő lényeges funkciójának a félelem tompítását nevezhetjük. A vallásos hit általános feladatainak teljesítése közben elcsitíthatja a személyes rettegést, amelyet az ismeretlen és a megfoghatatlan ébresztett, az őskor emberében, ugyanakkor bizakodást ébreszt és sorsának elviselésére bírhatja a magát gyengének érző embert. A munkánk során elemzett vallástörténeti elemekhez számos őskori és ókori példát soroltunk fel a rendelkezésünkre álló adatok közül. Végső következtetéseink levonásához hasznosnak látszik a legfontosabb eredmények rövid összefoglalása. A gödörben talált leletek elemzését két részre bontottuk: A csongrád-bokrosi rézkori áldozóhely (34. objektum) formailag legjobban a Szigetcsépen feltárt és 34-34A gödörnek nevezett objektumával mutatja a legszorosabb kapcsolatokat mind kronológiai (badeni kultúra), mind formai — a gödör alakja, szarvasmarha és sertés együttes áldozása — szempontból. Mint ahogy fent felsorolt példáink alapján láttuk, az ott talált állatok — sertés és szarvasmarha —, a föld alatt végzett szertartás, a véres áldozat, koponyák jelenléte és a libatio külön-külön is, de együttesen még inkább, kapcsolód(hat)nak pl. a halottkultuszhoz. Ennek lehetőségét azonban már elemzésünk kezdetén kizártuk részben a rézkori temetkezések itteni teljes hiánya miatt és amiatt, mert annak külsőségei — pl. más méretű és formájú gödör — és rekvizítumai is eltérnek a Csongrád-Bokroson észleltekétől. Tekintettel arra, hogy a gödör semmilyen formában sem kapcsolódott épülethez, ugyanígy elvethetjük az építési áldozat lehetőségét is éppúgy, mint az áldozatbemutatás feltételezett ismétlődése miatt az alapítóáldozatot is. Szinte valamennyi megfigyelt és elemzett kultikus elem megtalálható viszont a termékenységi kultuszok rítusaiban. Ez azonban, éppen általánosságának okán még kevés, hiszen az őskori kultuszok nagyobb része közvetlenül vagy indirekt módon, de kapcsolódott az erő, a termékenység vagy az egészség fogalmához, ezért ez utóbbi részletesebb kifejtést igényel: A sertésáldozatok elemzésénél részletesen foglalkoztunk a Demeternek bemutatott áldozatokkal. A csongrádbokrosi kultuszgödör értékelése szempontjából azonban nem lényegtelen, hogy a mezőgazdaság főistennőjénck, aki a juhok védöistene is volt, szarvasmarhát is áldoztak. Láttuk korábban, hogy Démétér sertésáldozataival együtt milyen erősen kapcsolódott egyben a gabonakultuszhoz is. Ez nem elszigetelt jelenség a görög mítoszokban, hiszen a szíriai termékenységistenekkel, Dagannal és az Iluval, illetve Enlillel azonosított Kumarbival kapcsolatban is jegyeztek fel ilyet. Ez utóbbit a hettita források gyakran NISABA vagy d

Halki = „gabona" néven említik. Mindebből jól levezethető a sertés — gabona — termékenység fogalmak szoros kapcsolata, amelyet ezek szerint a jelen műben elemzett kultuszgödör esetén sem hagyhatunk figyelmen kívül. Ezt a gondolatsort annak a ténynek az ismétlésével zárhatjuk, miszerint az isteneknek, többek között Démétér Chtoniának is szinte kizárólag gödörben áldoztak. Már említettük, hogy az áldozati állatok feldarabolásának milyen okai és összetevői voltak. Ezek közül a testrészekből való újjászületés bizonyult a legfontosabbnak. A feláldozott állat szimbolikus halála a természet általános újjászületését segíti elő. A szétdarabolt áldozat újjászületése egy magasabb létmódba való születést jelképez. Ez különös jelentőséget kap istenként tisztelt állatok esetében. A csontokból, testrészekből, illetve vérből való újjászületés fogalma, különösen ha mitológiai szempontból releváns lényekről — totemekről, állatősökről, istenepipetonokról stb. — van szó, lényegesen szélesebb értelmet nyer, képviselheti a megújulás és termékenység általános, emberre, állatra és növényre egyaránt érvényes formáját is. A rítusok ilyen esetben a társadalom egészére, annak minden tagjára kiterjedő érvénnyel bírnak, s az áldozatbemutatást is közösen kellett, hogy végezzék. A gondolt és remélt újjászületés a kor felfogásának megfelelően egyben a világteremtési aktus ismétlése is, mint ahogy a vegetáció évenkénti feléledése is megújítja a világ struktúráit. Mindehhez tegyük hozzá az előző sorokban a gabonáról mondottakat és azt, hogy a bemutatott áldozatot egy gödörben, vagyis föld alatt, a növények újjászületésének helyén végezték. A legvalószínűbb, hogy itt egy összetett, de mindenképpen a növényvilág, talán a gabona termékenységével kapcsolatos áldozatról van szó. Ennek fő okaként a sertés markáns jelenlétét említjük az áldozat során. A szarvasmarha- (jelen esetben bika-) koponya, illetve -láb elhelyezése pedig csak tovább erősíti e rítus földművelő jellegét. Mindennek bizonyos fokig a rézkor megítélésében is szerepe lehet, hiszen ha elfogadjuk a fenti okfejtést, arra következtethetünk, hogy a földmüvelés (gabonatermesztés) mégsem játszott olyan alárendelt szerepet ebben a korszakban, mint ahogy azt korábban gondolták. Az áldozatbemutatásokon résztvevők tisztasága mindenütt és mindenkor követelménye volt a rituálénak. Ezért mellékfunkcióként, a sertésáldozat alapján, fel kell vetnünk a tisztítóáldozat jelenlétének lehetőségét is. Nem szabad teljesen elvetnünk azonban azt sem, hogy a csongrád-bokrosi kultuszhelyen szakramentális áldozat bemutatása is megtörténhetett, hiszen azt a termékenységi rítussal párhuzamosan, azt kiegészítve, de azt nem tagadva is végezhették. Arra, hogy itt nem egy egyedi áldozatról van szó, már korábban is találtunk bizonyítékokat. Ilyen kidolgozottan kollektív ceremóniát csak az egész közösséget érintő nagy veszélyek — rossz termés, aszály, súlyos járvány stb. — esetén mutattak be a nemzetségi ősök szellemének vagy később az isteneknek. Az áldozati szertartás összetettsége — a véres és vértelen áldozat egyidőbeni bemutatása —, a többféle állat leölése és az italáldozat jelenléte megerősíti egy nagy, központi-közösségi áldozat feltételezését. S4