A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7. (Szeged, 2001)

BARTOSIEWICZ László: A vándorlás és a letelepedettség jellegzetességei az újhartyáni lelőhely állatcsontleleteinek tükrében

ANYAG ES MÓDSZEREK Az ásatás összesen 893 csonttöredéket hozott felszínre, amelyek több mint 3/4 része (679 db) szarmata lelőhelyi körülmények között került elő. Az avar kori csontleletek száma alig haladta meg a 15%-ot (164 db), az Árpád-kori állattani leletek részaránya pedig az egytizednyit sem érte el (50 db; 1. kép 1). Tekintettel arra, hogy a zoológiailag nem meghatározható darabok az értelmezésre alkalmas csontok számát tovább csökkentették, érdemi értékelésre leginkább a szarmata anyag esetében törekedhettem. A másik két korszak csontegyüttesei inkább csak az azonos korú lelőhelyekéhez hasonlítva értékelhetők. A pásztorkodó életmódot folytató népesség településmaradványainak kutatását számos tényező nehezíti. Az állandó mozgásban lévő vagy a letelepedettség kezdeti szakaszaiban élő állattartó közösségek szálláshelyei viszonylag kevés nyomot hagytak maguk után. Objektumaik pontos egykori rendeltetése monumentális építészeti emlékek híján gyakran nehezen értelmezhető, ami alól az itt tárgyalandó lelőhely három korszakának anyaga sem kivétel. Tafonómiai áttekintés Mindhárom vizsgált korszak csontanyagát nagyfokú töredezettség, rossz megtartás jellemzi. A mérhető darabok száma rendkívül kicsiny (ld. Függelék). A pásztorközösségek falusias településszerkezetének olykor sokatmondóan jellegtelen volta az esetek többségében jellemzően tükröződik az állatcsontok állapotában. A gyakran nehezen nyomon követhető lelőhelyképződési folyamatok eredményeként a bizonyosan elsődleges helyzetű maradványok aránya még egy-egy korszakon belül sem meghatározható. A tárgyalt lelőhely mindhárom korszakában az alábbi tafonómiai hatásokkal kell számolnunk: A háziállatok hasznosításában alapvető fontosságú emberi tevékenység a csontanyag egykori tudatos feldarabolásának nyomaiban nyilvánul meg. A vágásra kiválasztott fajú, nemű és életkorú állat csontjainak elkerülhetetlenül csak egy része kerülhet elő az ásatások során. Többségüket már az étkezés előtt feldarabolták, további töredezésük, szétszóródásuk és elveszelödésük azonban számos tényező elkerülhetetlen következménye. Ezek között az újabb, gasztronómiai szempontból immár nem céltudatos emberi behatások és természeti erők egyaránt fontosak. Az állatok feldarabolása után visszamaradt csontok felszínét az időjárás viszontagságai nem egyszer olyan mértékig viselték meg, hogy azok hosszú ideig temetetlen voltára kell következtetnünk. Ugyanakkor az ilyen rossz megtartású maradványok nemcsak az objektumok közötti járószinteken fordulnak elő, hanem bizonyos esetekben frissen elvermelt konyhahulladékokkal keverve is, ami mindenképpen másodlagos helyzetre utal a jobb megtartású állatmaradványok között. Az időjárás által tönkretett csontokhoz hasonlóan kutyarágástól károsított darabok objektumokon kívül és gödrökben egyaránt előfordulnak. Noha ezek a rágásnyomok nem minden esetben csak kicserepesedett felületű, szó szerint viharvert csontokon figyelhetőek meg, nagy valószínűséggel szintén az ételhulladék viszonylag késői elföldelésére utalnak. A különböző mértékű hőhatásnak kitett (égett, elszenesedett, illetve kalcinálódott csontok) az egyes objektumokon belül is általában keverten fordulnak elő. Ezért a tűzhelyek csontanyagától eltekintve nem bizonyítható, hogy az égésnyomok elsődlegesek-e (sütés vagy főzés eredményei), vagy az általános „rendetlenségben" másodlagosan pörkölődtek-e meg. Egy-egy újhartyáni objektum anyaga az említett tafonómiai hatások szempontjából általában heterogén, ami másodlagos, harmadlagos stb. felhalmozódásra utal. Ennek tipikus esete a korabeli „tereprendezés", amelynek során a különböző ideje szerteszét heverő, egyes hatásoknak (időjárás, kutyarágás, tiprás, tűz stb.) különböző mértékig kitett csontokat egyazon objektumba hányhatták. Embertől független tafonómiai hatásnak kell tekintenünk a talaj lakó állatok (esetünkben ürge és hörcsög) csontjainak megjelenését anyagunkban (VAN NEER-DE CUPERE 1993). Ezek gazdasági értelmezése közvetlen bizonyíték (pl. a csontokon ejtett vágásnyomok) híján bizonytalan, jelenlétük mélyebb régészeti rétegekben a korabeli viszonylag száraz réti környezetre utalhat. Mennyiségi értékelés Ebben a tanulmányban valamennyi következtetés a meghatározható csonttöredékek számán alapul. Noha a vizsgált lelőhelyrészen fogyasztott húst szolgáltató állatok egyedszámának elméleti becslésére több számítási lehetőség is kínálkozik (WHITE 1953; BÖKÖNYI 1970; CHAPLIN 1971), az anyag 1S-