A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

SZALONTAI, Csaba: Kritikai észrevételek a bolgárok szerepéről a 9. századi Nagyalföldön és Erdélyben

mos olyan szláv eredetű helynevet ismerünk a Kárpátmedencéből, amelyről a kutatás bolgár-szláv eredetet feltételezett. Noha Hunfalvy Pál óta folynak ezirányú vizsgálatok (HUNFALVY 1876, 172, 476), sem neki, sem Asbóthnak (ASBÓTH 1907, 14), sem pedig Melich Jánosnak (MELICH 1921, 7; MELICH 1925-1929, 17, 102-107,144) nem sikerült hitelt érdemlően igazolnia, hogy ezek a helynevek valóban 9. századi bolgár-szláv eredetűek lennének. A nyelvészet korai képviselői után Kniezsa István többször intett attól, hogy a településtörténet vagy az etnikumtörténet területén túlzott elvárásaink legyenek a nyelvészettől várható eredményeket illetően. A szláv nyelvek hangtani hasonlósága miatt a legjobb esetben is csak annak megállapítására lehet képes a szlavisztika, hogy a vizsgált nyelvi elem nagy valószínűséggel nyugati vagy déli szláv eredetű-e (KNIEZSA 1938, 403). Ezért ma csakis közvetett adatok (pl. földrajzi elhelyezkedés) segítségével lehet eldönteni, hogy a szláv nyelvek mely ágához tartozik az éppen vizsgált helynév. Éppen ezért a nyelvészeti elemzések révén gyakorlatilag egyetlen helynevünkről sem állapítható meg, hogy valóban a bolgároktól ered-e (KNIEZSA 1938, 403, 422, 435; CS. SÓS 1967, 158), vagyis önmagában egy szláv helynév nem jelenthet abszolút értékű bizonyítékot annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy éltek-e bolgárok a Kárpát-medencében a 9. század folyamán. Dolgozatunkban bemutattuk azt a 18 helynevet, amelyről ma — több-kevesebb valószínűséggel — feltételezni lehet annak bolgár eredetét. Mellettük azonban időről időre feltűnik olyan szláv vagy bolgár-török eredetű helynév is, amely valamelyest gyanúba hozható a bolgárokkal is, azonban a török névetimológiák többsége nem felel meg a tudományos elvárásoknak (BENKŐ 1991, 52-53). A szláv eredetű helyneveknek nemcsak az eredetét nem ismerjük pontosan, de nem lehetünk biztosak azok keletkezési idejében sem. Mivel a szláv orrhangok egyes szláv nyelvekben már a 10. században kihaltak, azt sejthetjük, hogy ezek átvétele talán ez előtt megtörtént. Biztosak azonban korántsem lehetünk ebben, hiszen több példa is igazolja ennek ellenkezőjét, azt ti., hogy a 10. század után is megmaradtak ezek a jellegzetességek (MELICH 1925-1929, 124; KNIEZSA 1943, 120, 1. j.; KRISTÓ 2000, 9). Nem tudunk egyértelműen felelni arra a kérdésre, mikor keletkeztek a helynevek, és mikor vették át a magyarok azokat. Mindössze annyi bizonyos, hogy az átvételnek az első okleveles említés előtt kellett megtörténnie. Ma már az is bizonyos, hogy a „vár" jelentésű -grád végződésű helynevek alapján egyáltalán nem következtethetünk fejlett és jól felépített bolgár védelmi rendszerre. Ugyanis ezen nevek bolgár-szláv eredete teljesen bizonytalan (KNIEZSA 1963, 43-44; H. TÓTH 1993, 201; SZŐKE 1993, 39), és a régészeti megfigyelések sem támogatják azt a feltételezést, hogy a helyükön működő erődítések lettek volna a 9. században (BÓNA 1995). Úgy tűnik, hogy nem hozott eredményt a „dunai bolgár" jelentésű Nándor helynevek vizsgálata sem, ugyanis a kollektív értelmű puszta népnévből alakult helynevek közé tartozó helynév legkorábbi feltűnése is több évszázadra van a 9. századtól, éppen ezért aligha adhat hiteles és elegendő információt a 9-11. század etnikai viszonyait illetően. Összefoglalva a szláv, délszláv jellegű helynevek vizsgálatának eredményeit, ezekből megállapíthatjuk, hogy keletkezésük a 12-13. század előttre tehető. Ebben a viszonylag tág keretben azonban bármikor keletkezhettek, az egyetlen biztos pontunk a nevek első okleveles említése lehet. Nem kaphatunk újabb érveket a „pest" helynevek vizsgálatakor sem (FODOR 1977 FODOR 1980), ahogyan a bolgár-szláv eredetű jövevényszavak vizsgálata sem hozott újabb adatokat a bolgár fennhatóság igazolására. Ezek esetében ugyanis szintén nem dönthető el pontos eredetük (KNIEZSA 1952, 377, 387-390; KNIEZSA 1955, 9; KNIEZSA 1955a; KNIEZSA 1963, 43; MOÓR 1970, 372; H. TÓTH 1993, 203). Az egyházi és világi élet bolgár-szláv jellegű jövevényszavainak valóban fontos hatása volt a magyar egyházi terminológiára, azonban ezek sokkal inkább a bizánci egyházi térítésről tanúskodnak, mintsem a közvetlen bolgár jelenlétről (H. TÓTH 1996, 82; VÉKONY 1997a, 1330). Az al-dunai bolgárok ismert régészeti hagyatéka megkönnyíthetné a kárpát-medencei bolgárok kutatását. A legbiztosabb bolgár régészeti nyomokat a Maros-völgyi lelőhelyekről ismerjük (FODOR 1983; BÓNA 1987a; BÓNA 1989; BÓNA 1996). Itt a jellegzetes leletekkel jellemezhető bolgár lelőhelyek népességét valószínűleg a bolgár-törökök között kell keresnünk (BÓNA 1987a, 193), akiket minden bizonnyal az erdélyi só miatt telepítettek ide az Al-Duna mellől. Az erdélyi bolgárok legfontosabb központja lehetett Gyulafehérvár, ennek régészeti nyomai közül mind a településük, mind pedig a temetőjük jól ismert (BÓNA 1996,9; CIUGUDEAN 1996). Miután a megismert leletanyag tagadhatatlanul bizonyítja a bolgárok erdélyi jelenlétét a 9. században, az alföldi bolgár hódítás igazolása egyszerű feladatnak tűnhet(ne). Ha ugyanis azt állítjuk, hogy az erdélyi bolgárok olyan régészeti leletekkel jellemezhetők, mint az al-dunai bolgárok, akkor ebből az következik, hogy a Kárpát-medence más részein megtelepedő bolgároknak hasonló leletanyaggal kell rendelkezniük. Ha tehát ilyet találnánk Erdélytől nyugatra, akkor egyértelműen igazolható lenne a bolgárság jelenléte. Ez azonban nincs így. A Kárpát-medence más részein ugyanis nem található ilyen vagy ehhez hasonló tárgyi hagyaték. Sem a Comsa által említett bolgár eredetű bodrogszerdahelyi edény, sem pedig Nagy Árpád tiszaburai edénye nem alkalmas a bolgár jelenlét igazolására (COMSA i960, 408; NAGY 1967, 81). A Hajdúságból közölt töredékek között valóban vannak olyan darabok, amelyek párhuzamai többek között az Al-Duna felé mutatnak (MESTERHÁZY 1974; MESTERHÁZY 1975; MESTERHÁZY 1977; MESTERHÁZY 1980), ezek azonban — a széles elterjedési terület miatt — inkább intenzívvé váló keleti kapcsolatokra utalnak, mintsem a bolgár jelenlétre (SZŐKE 1987, 62; BÁLINT 1996, 945; CIUGUDEAN 1996, 7). Szintén ezt a kapcsolatot valószínűsíti az utóbb két évtizedben ismertté vált Hunya-Örménykút-csoport is, és annak zömmel kézzel formált edény- és bográcstöredékei, sütőharangjai, pecsételt díszítésű töredékei is (SZŐKE 1980; BÁLINT 1991; VIDA 1991, 390-392; FIEDLER 1994). Ez a kör etnikailag minden valószínűség szerint a késő avar kori emlékanyaghoz sorolható, időrendje pedig a 8. század végére és a 9. századra tehető. Legutóbb Vályi Katalin mutatott be Ópusztaszerről olyan edénytöredékeket, amelyeket a bolgárokhoz kötött (VÁLYI 1996). A leietek etnikai interpretációja aligha lehet kérdéses, azonban azok keltezése már korántsem problémamentes. Ugyanis éppen ezeket a kerámiatípusokat nem tudja a bolgár régészet pontosan keltezni, legfeljebb a 9-10-11. század meghatározást olvashatjuk a szakirodalomban. Kizárhatjuk a helyi bolgár népesség igazolására felhozott balkáni eredetű leleteket is (KÜRTI 1983a, 233-234; VÁLYI