A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

SZALONTAI, Csaba: Kritikai észrevételek a bolgárok szerepéről a 9. századi Nagyalföldön és Erdélyben

1996, 49), ugyanis ezek időrendileg már zömmel a 10., esetenként all. századba sorolhatók, és sokkal inkább a kereskedelmi kapcsolatokat tükrözik (MESTERHÁZY 1990; MESTERHÁZY 1991). Valószínűleg szintén a magyarokkal megjelenő tárgyként értelmezhetjük azt a Szentes környéki öntött bronz lovasfigurát is, amelyet a British Múzeumban őriznek (BÓNA 1987, 372). Noha ez a lelet is gyakran jelenik meg a bolgár fennhatóság igazolásaként, mégis igen bizonytalan annak etnikai és időrendi értelmezése. Ugyanis a keleti párhuzamokkal rendelkező lelet a szaltovói kultúra területéről ugyanúgy idekerülhetett a honfoglaló magyarokkal, mint korábban a bolgárokkal. Látható tehát, hogy alig ismerünk olyan leletet, amely teljes egyértelműséggel igazolhatná azt a feltevést, hogy a bolgárok valóban meghódították és meg is szállták a Nagyalföldet a 9. században. Jelenleg még néhány bizonytalan adatot leszámítva nem ismerjük az abodriták és timocsánok helyi régészeti hagyatékát sem (ÉRY 1992, 351; SZŐKE 1992, 95-96; SZŐKE 1994, 264, 277), ahogyan a bolgár-szláv eredetű helynevek környékén sem találunk bolgár régészeti hagyatékot (BÓNA 1995, 29, 38,40, 50). A bolgárok régészeti emlékeinek összefoglalásaképpen azt kell mondanunk tehát, hogy míg Erdélyből biztos nyomokat ismerünk, addig az Alföld területéről megbízható és a 9. századra keltezhető leletanyag nem áll rendelkezésünkre, vagyis régészetileg nem igazolható a bolgárok jelenléte sem a 9. századi Alföldön, sem pedig a Dunától nyugatra. Miután a bolgárok területének térbeli kiterjedését tisztáztuk, nézzük meg időben meddig tart Erdélyben a bolgár uralom? A honfoglalók erdélyi leletei alapján egyértelműen állíthatjuk, hogy a magyarság már a 10. században megszállta a Maros völgyét (BÓNA 1987a, 203-217; BÓNA 1996, 9-15). A Maros völgyének bolgár lelőhelyein sajnos nem áll rendelkezésünkre olyan adat, amely az ottani bolgár és honfoglaló magyar temetők egymáshoz való időbeli viszonyát tisztázhatná. Annyi bizonyos, hogy a régészeti leletek alapján e bolgár temetők használata megszűnt a 10. század folyamán. A korábbi lakosság vagy kihalt, vagy elvándorolt, vagy oly mértékben beolvadt a magyarságba, hogy régészeti nyomuk a továbbiakban már nem azonosítható. Ez azt is jelenti, hogy a bolgár hatalom helyi exponenseit, fegyvereseit hatalmukban nem hagyták érintetlenül a honfoglaló magyarok, még ha a népesség többi részénél el is fogadjuk a továbbélés lehetőségét. Összességében tehát leszögezhető, hogy a honfoglalást követően, a 10. század elején a bolgár hatalmi rendszer felbomlott, s helyét és szerepét az újonnan megtelepedő magyarság vette át. A hazai kutatásban bizonyos helynévi (KNIEZSA 1943, 140-141, 154) és történeti adatok alapján többször felmerült, hogy az Észak- és Dél-Erdély között meglévő különbségeket azzal magyarázzák, hogy a déli részek a magyar honfoglalás után is bolgár kézen maradtak (MAKKAI 1944,188; KRISTÓ 1979, 94; MAKKAI 1987, 250). Kristó szerint Dél-Erdélyben egy bolgár államalakulattal kell számolnunk, melyben a bolgár katonai réteg, amely a 9. században Erdély területét megszállta és a várakat birtokolta, all. század közepéig is helyén maradt (KRISTÓ 1979, 100; KRISTÓ 1980, 160-161, 485), központjuk Gyulafehérvár volt, és uralmukat csak all. század első harmadában tudta Szent István megszüntetni (KRISTÓ 1988,31). Az elmélet egyik gyenge eleme az, hogy az említett szláv helynévi adatok csak 12-13. századra vonatkoznak, azonban ebből a 9-10. századra is érvényes következtetést aligha vonhatunk le. Hasonlóképpen nehéz messzemenő következtetéseket levonni a törzsnévi magyar helynevek hiányából is, ha ugyanis a Kárpát-medence egészét tekintjük, még a központi területeken is vannak olyan régiók, ahol nem találunk ilyen helyneveket (Duna-Tisza köze, Hajdúság, Bánát) (GYÖRFFY 1997, 227, térkép), ettől azonban nem tételezzük fel, hogy azt nem szállták meg a magyarok. Különösen ingataggá teszi Kristó elméletét, hogy alapvetően az Anonymus által említett Keán személyére, illetve a hiteltelen 14. századi krónikakompozícióra építi azt. Mivel pedig Keán vezér országát Dél-Erdélybe helyezi, kénytelen volt az erdélyi Gyulák országát Észak-Erdélybe lokalizálni. Ez a feltevése azonban alapvetően szemben áll az eddig elfogadott nézettel, mely szerint a Gyulák országa délen helyezkedett el. Különösen nehéz délen bármilyen bolgár uralmat, fejedelemséget feltennünk akkor, ha tudjuk, hogy a régészeti leletek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a magyarok a 10. század elejétől megjelentek Erdélyben, és megszállták a stratégiai fontosságú területeket, Dél-Erdélyben is. Kristó — elméletének alátámasztására — igyekszik a régészeti eredményeket átértelmezni, és ezzel próbálja az erdélyi magyar anyagot „láthatatlanná tenni". A régészeti eredményeket átértelmezve kísérletet tesz a kárpát-medencei 10-11. századi leletanyag időrendi és etnikai helyzetének megváltoztatására, s ezzel nem vesz tudomást a magyar vezető- és közép-, illetve köznépi rétegről, s egyúttal cáfolja a 10. századi megszállás tényét. A honfoglaló vezető- és középréteg felső időhatárát — téves értelmezéssel — a 10. század legvégére és a 11. század első két harmadára keltezi (KRISTÓ 1995, 159; KRISTÓ 1996a, 90). A magyar közép- és vezetőréteg kiiktatása mellett a 10-11. századi magyar köznép régészeti hagyatékát is egyértelműen a szlávokhoz köti (KRISTÓ 1995a, 13; KRISTÓ 1996, 162), és annak kezdetét all. századra teszi (KRISTÓ 1997, 259). Érvelésében megjelenik a magyar mint nomád társadalom képe is (KRISTÓ 1995a; KRISTÓ 1997, 256). Meg kell azonban állapítanunk, hogy a fenti érvrendszerrel aligha sikerülhet az erdélyi 10-11. századi magyarság és annak hagyatékának láthatatlanná tétele. Éppen ezért a leletek elterjedése alapján kijelenthetjük, hogy a magyarok a 10. században megszállták Erdélyt, és ezzel az ottani bolgár fennhatóság politikailag megszűnt létezni. Az erdélyi bolgárok továbbélésének elmélete mellett felmerült az alföldi bolgárok továbbélésének lehetősége is. Vályi Katalin szerint ugyanis a honfoglaló magyarok „viszonylag késői" megjelenését és a bolgár jelenlétet az Opusztaszer-Kiszner-tanyán feltárt és a 11. század elejére keltezett sír alapján lehet igazolni (VÁLYI 1996, 51). Ehhez azonban egyrészt az szükséges, hogy ne vegyünk tudomást többek között arról a közel száz 10-11. századi magyar lelőhelyről, amelyet Szentes, Csongrád, Kiskunfélegyháza és Szeged környékén az elmúlt száz év alatt feltártak. Másrészt pedig azt az Anonymust kell alapforrásként elfogadnunk, akinek hitelessége — főleg népességtörténeti kérdésekben — számtalanszor megkérdőjeleződött. Összefoglalva megállapíthatjuk tehát, hogy a történeti források egyetlen egy esetben tudnak olyan eseményről, amikor az Alföldön biztosan voltak bolgárok: ez Onegavon