A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

VÉKONY Gábor: László Gyula 90. születésnapjára

nyai, de mások is, gyakran írunk le önkéntelenül olyat, amelynek felfedezése az ő nevéhez fűződik, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. Ha nincs László Gyula, bizony Árpád honfoglalói talán még ma is a török kor vértjében, fegyverében parádéznának, s avar kori asszonyanyáink nem igen tudnák hová rejteni a varrótűt, férjuraik lezárni tarsolyukat. Az ő munkássága révén lett gazdagabb őseink világa, s lett ezzel gazdagabb a mi világunk, lettünk mi is gazdagabbak. Régészként a magyar régmúlt minden korszakában jelentőset alkotott, de nem csak alkotott, hanem alkotásra ösztönzött, kényszerített másokat is. Nem csak tanítványait, nem csak régészeket — történészt, nyelvészt, néprajzkutatót ösztönöztek feltevései újabb és újabb részletek feltárására a magyar régmúlt végtelen vidékein, s ösztönöznek ma is újra és újra. Tévednénk azonban, ha László Gyulát csak régésznek ismernénk, mint ahogy rossz úton járnak azok, akik őt régészként akarják — jól rosszul, de nagyon gyakran rosszul — értékelni. Nem volt csak régész, s nem azért, mert alkotó képzőművészként is számon kell tartanunk, így grafikáit a legkiválóbbak között, s nem azért, mert képzőművészeti íróként is számon kell tartanunk, említsük csak az általa olyannyira kedvelt Medgyessy Ferencről írott munkáját a sok közül. Nem volt csak régész, annak ellenére, hogy ő maga mindig is annak mondotta magát. Közelebb járunk az igazsághoz, ha az ugyancsak tőle származó meghatározással élünk: „a szegény ember régésze", s nagy néprajzosunktól, Györffy Istvántól, s az író Veres Pétertől elébe tűzött feladat vállalójának tartjuk, még közelebb azonban, ha őt magyarságkutatónak, a magyar öntudat kutatójának, s egyben fenntartójának tartjuk. Ki a magyar? Mi a magyar? Kik vagyunk mi? László Gyulát igazában ezek a kérdések érdekelték, a honfoglalókról alkotott rajzaiban mi, mai magyarok, hús-vér emberek elevenedtünk meg, ahogy maga mondja egy helyütt: „ ...Székelyszáldobos, Bibarcfalva, Abásfalva székelyei elevenednek bennem, ha a népvándorláskor népeiről írok." Meghatározó élmény volt számára „székely ivadék" volta, ahogy meghatározó élmény volt számára magyarsága is, igazán nem csodálhatóan, hiszen a század viharai kétszer sodorták át feje fölött a határokat. A negyvenes években a magyar népi mozgalom jelentős alakjai közé tartozott, a szárszói találkozó kiemelkedő egyénisége volt, éppen annak a munkájának summázatával, amely nem csak a magyar régészetben, hanem egyáltalán a magyarságkutatásban, a magyar önismeret tisztázásában is mérföldkőnek számítandó: tudhatják A honfoglaló magyar nép élete című munkáról van szó. Mindazt, amit akkor vallott, soha, semmilyen körülmények között nem tagadta meg, híven őrizte a hazulról hozott tisztaságot. Hogy ez valóban így volt, mondja el ő maga, három évvel ezelőttről, születésnapi ünnepségén elhangzott szavaival: „Nemzetiségi vidéken nőttem fel, láttam, éreztem, tudtam, hogy ők is olyanok, mint mi, megvan a napi gondjuk, örömük, tennivalójuk, mint nekünk. A népek nem rosszak, nem gonoszak, csak a nadrágosok uszítják őket egymás ellen. Becsüljük egymást, lássuk meg a másikban is az embersorsot! Fogadják el ezt tőlem útravalónak. Láthatják, nem régészeti örökhagyás a gondom, hanem az emberség! Legyünk türelmesek, lássuk az ő igazukat is, beszédünk baráti beszéd legyen, még ha velünk szemben ellenségesek is. Magatartásunk legyen: tudjuk, hogy olyan emberek vagytok, mint mi, s jobb egyetértésben élni, mint gyűlölködésben. " Ez hát László Gyula magyarsága, ez az a nacionalizmus, amelyet pályája második felében szemére vetettek, ahogy annak előtte baloldali barátai miatt fenyegették. Pedig éppen ez a magyar gondolkodás az, amely őt 20. századi szellemi nagyságaink közé emeli, s embersége az, amely közöttük is előkelő helyet biztosít számára. „A név jövendöl". A keleti török Balasaguni József 11. század végén írott munkájában, A boldogságra vezető tudás, a Qutadgu bilik-ben olvashatjuk: yula érdi halqqa qarangu tűni — fáklya volt ő a nép számára annak sötét éjjelében '. A yula, a 'fáklya' szó azonos azzal a névvel, amelyet a 10. század közepén megkeresztelkedett erdélyi fejedelem, Szent István anyai nagyapja viselt, azonos azzal a névvel, amit László Gyula keresztségben kapott. Ha nem is ismerte ezt a szöveget, neve akkor is irányította: Yula érdi —- fáklya volt. De irányította székely őseitől örökül kapott családneve is. Nem tekintjük a véletlen puszta játékának, hogy egész életében foglalkoztatta a lovagkirály Szent László alakja, ahogy régen mondták magyarul: Lengyel László, utalással Béla fiának szülőhelyére. Szent László alakjával kapcsolódott össze az ősi eurázsiai mondakör, a Jó és a Gonosz, a Világosság és a Sötétség küzdelmének története, ennek Lászlóval kapcsolt európai változatát festették középkori templomaink sokaságában, az ország keleti határától a nyugatiig, Gelencétől Bántornyáig. A lovagkirály sorsát szlávul kapott nevének elemei, a 'hatalom' és a 'dicsőség' is meghatároz-