A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

HUREZAN G., Pascu – SZATMÁRI Imre: Az aradi múzeum késő középkori kályhacsempe- és kályhaszemgyűjteménye II.

2. kép 1, 6. kép 9; HUREZAN-SZATMÁRI 1998a, 86, Pl. IX, Fig. 1, 2) szintén pécskai töredékek alapján volt elkészíthető (2. kép 4; 3. kép 2-4, 12; 4. kép 1; 6. kép 10; 7. kép 6-8; 8. kép 4, 8).

86 A kivételt a korábban közölt pankotai darab jelenti, melynek lelőhelyét a mai nyilvántartás határozza meg. A rekonstrukcióhoz kiválogatott töredékek között ez a legnagyobb, bár a lelőhelyének a többitől való különbözősége e rekonstrukciót az előző rekonstrukciónál kissé bizonytalanabbá teszi. Nem zárható ki viszont az sem, hogy a különböző lelőhely-megjelöléshez csupán a nyilvántartás pontatlansága vezetett. A tévesztés ellen, vagyis a két lelőhely mellett szól ugyanakkor az aradi líceum régiséggyűjteményéről készült lajstrom későbbi bejegyzése, amely a mai tárgyat jelölő leltári számmal valóban a pankotai apátság romjait jelöli meg a lelet származási helyének (BARBU-HUREZAN-SZATMÁRI 1999, 532, No. 308, 58. j., 578, No. 308). A rekonstrukcióhoz kiválasztott hét tárgy elkülönítésére ez esetben is az egyes töredékek anyagának, vastagságának, festésének hasonlósága, s legfőképpen geometrikus, plasztikus díszítéseinek megegyező illetve közeli volta alapján nyílott lehetőségünk. Véleményünk szerint a rekonstrukciós csempetípusba sorolható, de egymással egy esetben sem összeillő töredékek eredetileg egy négyszögletes, zárt előlapú kályhacsempetípus különböző részei lehettek. Ennek a típusnak fölül ferdén előreugró, szögletesen kivágott vagy csak jelzett — a sima felületből szabályos közönként négyzetesen kidomborodó — bástyafokokkal tagolt pártázata lehetett (HUREZAN-SZATMÁRI 1998, 277, 2. kép 1, 6. kép 9; HUREZAN-SZATMÁRI 1998a, 86, Pl. IX, Fig. l, 2), de a pártázatot levágva a csempe legfelső díszét el is hagyhatták (3. kép 3; 7. kép 7). Az előbbi esetben a pártázat alatt három vízszintes borda húzódott, az utóbbi változatnál pedig a csempe felső szélén mindössze egy borda haladt. A csempe előlapját a legtöbbször kissé előreugró, keskeny léckeret határolta, közepét pedig egy nagyméretű, kör alakú, rövid bordákkal sugár irányban sűrűn tagolt szalagdísz, s a körben elhelyezkedő, hatlevelű virágminta töltötte ki. Az előlap felső széle és a kör alakú szalagdísz teteje között kettős, domború girlandminta, ennek két oldalán, a csempe jobb és bal felső sarkában pedig egy-egy stilizált koronára emlékeztető motívum helyezkedett el. A kör alakú szalagdísz alatt, az előlap alsó szélén lévő vízszintes sávot vékony bordákból kialakított háromszögekből álló farkasfogminta díszítette. Ebben az elemben egyébként a két rekonstrukciós kályhacsempetípus határozottan megegyezett egymással, így a lelőhelyük azonossága — pécskai származásuk — mellett az is valószínű, hogy a két típust stílusuk is egy műhelyhez köti. A csempe hátoldalából lényegében semmi sem maradt meg, de a zárt előlap és a töredékes hátsó szélek alapján az is elképzelhető, hogy csak keskeny agyagszalagot ragasztottak az előlaphoz. A rekonstrukciós típushoz nemcsak jellegében, hanem területileg is igen közel áll az egyik sarkadi kályhacsempe, melynek hátoldalához egyáltalán nem ragasztottak agyagszalagot (SZATMÁRI 1997, 418, 4. kép 3, 8. kép 3).

87 A töredékek alapján rekonstruált csempe eredeti méreteit csak hozzávetőlegesen határozhatjuk meg: magassága 25-27 cm, szélessége pedig 19 cm körüli lehetett. Az aradi múzeum anyagából eddig sorra vett darabok közötti azonos típushoz való tartozás más töredékek esetében is kimutatható. A fentebb ismertetett borosjenői kályhacsempe (1. kép 2; 6. kép 2) például előkerülési helye és formai jegyei miatt is azonos típust képvisel a korábban közölt két hasonló, illetve szinte teljesen megegyező kályhacsempével (HUREZAN-SZATMÁRI 1998, 277, 1. kép 7, 6. kép 7, 279, 3. kép 5, 7. kép 7; HUREZAN-SZATMÁRI 1998a, 85-86, Pl. VII, Fig. 1, 2, 89, Pl. XIX, Fig. 1, 2 — a zabrányinak meghatározott esetében pontatlan lelőhellyel). Összeragasztható volt két másik, külön beleltározott és eddig külön kezelt pécskai töredék is (2. kép 9; 7. kép 3). Nem jelent ugyan egyértelműen azonos típust, azonban jellegében, kidolgozásában, anyagában és díszítőelemeiben is kétségkívül hasonlóságot mutat egymással az egyik simándi és egy másik, ma ismeretlen lelőhelyűként nyilvántartott kályhacsempe-töredék (4. kép 9; 5. kép 6; 9. kép 4; 10. kép 6). Egymáshoz közel áll anyaguk, színük, égetésük és kidolgozásuk illetve peremkialakításuk miatt két vaskos kályhacsempedarab is. Az egyik biztosan, a másik viszont csak feltételesen tartható simándi leSó' CMA ltsz.: M.F. 32 (Pankota); M.F. 4474/1, 4474/9, 4474/10, 4493/2, 4539/3, 4539/9 (Pécska). 87 Hasonló kompozíciós díszítése alapján megemlíthetjük itt még az egyik székelykeresztúri darabot is (BENKŐ-UGHY1984, 63, 35. raj-).