A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

HUREZAN G., Pascu – SZATMÁRI Imre: Az aradi múzeum késő középkori kályhacsempe- és kályhaszemgyűjteménye II.

meretlen lelőhelyű (No. 40/a-b = M.F. 19-20, No. 84 = M.F. 18, No. 92 = M.F. 599, No. 94 = M.F. 44), Az utóbbiak közül kettőnél a meglehetősen általános leírás alapján a tárgy azonosítása kissé bizonytalan (No. 92, 94), viszont a lelőhelyük azonosítása biztosabbnak látszik: kettő valószínűleg Pécskáról (No. 40/a-b), három pedig talán Simándról (No. 84, 92, 94) származik. Az első közleményünk után azonban nemcsak az aradi líceum régi nyilvántartása alapján sikerült középkori kályhatartozékokat felkutatni, hanem ezeken kívül is kerültek még elő további kályhacsempe- és kályhaszemtöredékek. Az alábbiakban az eddig kimaradt, s most előkerült, illetve azonosított tárgyakat ismertetjük. Az új közlésben igyekeztünk ugyanazt a formát és tagolást követni, amit az elsőben választottunk, jelezve, hogy az alábbiak elsősorban a korábbi közlemény kiegészítéseként foghatók fel. A lelőhely szerinti csoportosítás azonban már rendszerezésünk elején kisebb problémát okozott, hiszen az egyértelmű lelőhely-azonosítások mellett jó néhány esetben bizonytalansági tényezők is felmerültek. Erre példa az újabb anyagmennyiség egyik legnagyobb tétele, amely attól a pécskai illetőségű Maté Iuliu-tól (korábbi közleményünkben Máté Józsefként említettük) származik, aki az 1960-as években több késő középkori kályhacsempét, kályhaszemet, illetve töredéket is eladott az aradi múzeumnak. Néhány tárgy ezek közül Bodrog/Bodrog és Pécska/Pecica lelőhelyű darabként korábbi ismertetőnkbe is bekerült (HUREZAN-SZATMÁRI 1998, 276-277, 1. kép 2-6, 6. kép 2-6, 278-279, 2. kép 4, 6. kép 12; HUREZAN-SZATMÁRI 1998a, 85, Pl. II-VI, Fig. 1, 2). A vásárlás útján ezen a módon múzeumba került többi lelet származási helyeként az előbbiekhez hasonlóan ugyancsak Bodrogot vagy Pécskát rögzítették. A leltárkönyvi bejegyzésekből azonban nem lehet már egyértelműen megállapítani, hogy az egyébként feltűnően azonos jellegű, a lelőhely és a múzeumba kerülés tekintetében több helyen azonosságot vagy közeli rokonságot mutató tárgyak pontosan honnan (Bodrogról vagy Pécskáról) származnak. A közös jellemzőkből csak feltételezni lehet, hogy valamennyi ugyanazon lelőhelyről származik. Maté Iuliu ugyanis pécskai lakos volt, így a lelőhely meghatározása az adományozó, eladó személyének lakhelyére és a tárgyak előkerülési helyére egyaránt utalhat. Ezenkívül Bodrog és az ottani lelőhely ma Pécskához tartozik, s így volt ez az 1960-as években is. Lehetséges tehát az előbbiek mellett, hogy a tárgyak mindegyike Bodrogról való ugyan, de mivel Bodrog Pécskához tartozott, a leltárkönyv származási helyet jelölő rovatába is Pécska került be. Bonyolítja a lelőhely pontos megállapítását, hogy Pécska belterületéről szintén, bizonyíthatóan kerültek elő középkori kályhaszemek már a múlt század utolsó negyedében is (BARBU-HUREZAN-SZATMÁRI 1999, 506, No. 40, 549, No. 40). A rendelkezésünkre álló adatok alapján tehát még az sem kizárható, hogy Maté Iuliu valóban nem egy, hanem két különböző lelőhelyről (Pécskáról és Bodrogról egyformán) vitte be az aradi múzeumba a különböző leleteket. A leltárkönyvi nyilvántartásban a tárgyak megvásárlásának időpontjaként is két évszám (1967 és 1969) szerepel, s a több tárgy, illetve a hozzájuk tartozó bejegyzések váltott előfordulása kizárja, hogy valamelyik év vagy bejegyzés elírás következménye lehessen. Ezt erősíti meg például a nyilvántartási számok alapján is láthatóan összetartozó, s a M.F. 4539/1-14. tétel között beleltározott 11 kályhacsempénél, illetve kályhaszemnél az 1969-es évszám következetes feltüntetése. A lelőhelyek megállapításánál ezenkívül — legfőképpen a gyűjtemény régi anyagában — az átleltározások és keveredések miatt is felbukkannak eltérő, esetenként egymásnak ellentmondó adatok. Találunk például a ma érvényes nyilvántartásban ismeretlen íelőhelyűként szereplő, a régi anyagra való utalással megjelölt tárgyakat (például CMA ltsz.: M.F. 18), melyek viszont ugyanezen leltári szám későbbi bejegyzése által a Márki Sándor gondozta aradi líceumi régiségjegyzék segítségével könnyen azonosíthatók, sőt szerencsés esetben még lelőhelyhez is köthetők — az említett példa esetében: Simánd, Török-kert (BARBU-HUREZAN-SZATMÁRI 1999, 511, No. 84, 557, No. 84). Mindez azt mutatja, hogy a ma is érvényben lévő leltári szám kiosztásakor nem minden esetben emelték át a régi nyilvántartás valamennyi adatát az újba. Másrészt viszont a tárgyakról is eltűntek legtöbbször a régi nyilvántartásra utaló jelölések, ha voltak egyáltalán ilyenek mindegyiken. Legtöbbször eltűntek tehát azok a bizonyítékok, amelyek lehetővé tennék a tárgyak egyértelmű azonosítását. A líceumi régiséggyűjtemény jegyzékében vannak ugyan Márki Sándor gondosságának köszönhető, s az ő alaposságát bizonyító rajzok, de nem mindegyik tárgyleírásnál, s ezek a rajzok is csak a ma meglévő tárggyal való azonosítást teszik lehetővé. Az aradi múzeum mai régészeti gyűjteményében több olyan tárgy is lehet tehát, amelyek