A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

HUREZAN G., Pascu – SZATMÁRI Imre: Az aradi múzeum késő középkori kályhacsempe- és kályhaszemgyűjteménye II.

kályhacsempe előkerülésének idejét sem lehet ennél későbbi időpontra helyezni (HUREZAN-SZATMARI 1998, 280; HUREZAN-SZATMARI 1998a, 89). Az aradi levél tudósításából kiderül, hogy a tárgy leltári száma — amely a levéllel egyidős fényképfelvételen is kitűnően látszik még

6 — helyesen M.F. 2973, előkerülésének ideje pedig 1955-re tehető. Ekkor a Borosjenő (Ineu) és Sikula (Çicula) közötti mezőn egy középkori faluhelyet vágtak át csatornaásás alkalmával, s ennek köszönhető, hogy ez a tárgy is előkerült. A kályhacsempe lelőhelye tehát helyesen Borosjenő/Ineu, mint ahogy a másik (HUREZANSZATMARI 1998, 277, 1. kép 7, 6. kép 7; HUREZAN-SZATMARI 1998a, 85-86, VII, Fig. 1, 2) és a harmadik hasonló kályhacsempedarabé (ld. alább) is. A levél írói a kályhacsempével és a lelőhellyel kapcsolatban azt is megjegyezték, hogy azok valamikor valószínűleg Dienesmonostorához tartoztak (ld. a levél 1. pontját). Ez utóbbi adat azonban további ellenőrzésre szorul. A második tárgy, amelyet ebben a sorban meg kell említeni, az előbbivel egyszerre, 1955-ben került elő, s azonos a másik borosjenői kályhacsempével (HUREZAN-SZATMARI 1998, 277, 1. kép 7, 6. kép 7; HUREZAN-SZATMARI 1998a, 85-86, Pl. VII, Fig. 1, 2). Az 1957. évi levél a lelőhelyet ez esetben is a Borosjenő és Sikula közötti csatornaszakaszon, az előbbi kályhacsempe közelében jelöli meg, viszont a tárgy leltári számát még M.F. 2950-nek tünteti föl, s ezt a mellékelt fényképfelvétel is megerősíti (ld. a levél 2. pontját). A jelenlegi nyilvántartás szerint azonban a leltári szám: M.F. 2945 (HUREZAN-SZATMÁRI 1998, 277; HUREZAN-SZATMARI 1998a, 86). A harmadik megjegyzés arra a kályhacsempe-töredékre vonatkozik, amely a ma érvényben lévő nyilvántartás szerint Arad megyei, közelebbről azonban ismeretlen lelőhelyű (HUREZAN-SZATMARI 1998, 280, 3. kép 3, 7. kép 8; HUREZAN-SZATMARI 1998a, 89, Pl. XX, Fig. l, 2). Ezt a kályhacsempedarabot az 1957. évi levélben a simándi lelőhelyű tárgyak közé sorolták (ld. a levél 4. pontját), de az állítás alapját nem ismerjük, s ellenőrizni sem lehet már. Bizonyos viszont, hogy a tárgy leltári számaként ott megjelölt M.F. 566-os jelzet a ma rendelkezésre álló nyilvántartások szerint téves, s a helyes adatot korábbi közleményünk pontosan említette (HUREZAN-SZATMARI 1998, 280; HUREZAN-SZATMARI 1998a, 89). A negyedik, már ugyancsak közölt kályhacsempedarab, amelyről eddig nem ismert adatokat említ a több mint negyven évvel ezelőtti aradi levél, az egyik pankotai (Píncota) töredékre vonatkozik (HUREZAN-SZATMARI 1998, 277-278, 2. kép 2, 6. kép 10; HUREZAN-SZATMARI 1998a, 86-87, Pl. X, Fig. 1, 2). Leltári számát ugyan azonosnak tünteti fel a mai nyilvántartási számmal (M.F. 34), de a tárgy lelőhelyét — mint az előzőnél — ezúttal is Simándra határozza meg (ld. a levél 6. pontját). Az adatot ennél sem lehet már ellenőrizni, de hogy tévedésen alapul, azt a múlt századi aradi líceum régiséggyűjteményének jegyzéke, illetve az abban feltüntetett későbbi bejegyzés közvetetten bizonyítja. Az átleltározás során kiosztott M.F. 34. leltári szám ugyanis egyértelműen a pankotai apátság romjaihoz köti az általa megjelölt tárgyat. Ezt a kályhacsempe múzeumba kerülésének körülményeire vonatkozó megegyező adatok — Medgyaszay Lajos adománya, 1885. december 24. — is megerősítik (BARBU-HUREZAN-SZATMÁRI 1999, 532, No. 306, 56. j., 578, No. 306).

7 Az első publikációban szereplő leletekkel kapcsolatban előkerült újabb adatok ismertetése után, de még a legutóbb felkutatott tárgyak részletes leírása előtt, ki kell térnünk a múlt század végi líceumi jegyzéknek arra a jelentőségére, amely önmagában is lehetővé tette jó néhány kályhacsempe és kályhaszem illetve azok töredékeinek azonosítását. A Márki Sándor által vezetett lajstromban ugyanis kilenc sorszámon összesen tíz olyan tárgy bejegyzését találtuk, amely addig azonosítatlan kályhaszemekhez és kályhacsempékhez vezettek el (BARBU-HUREZAN-SZATMÁRI 1999, 506, No. 40, 511, No. 84, 29. j., 512, No. 87, 31. j.. No. 90, 34. j., No. 91, 35. j., No. 92, 36. j., No. 93, 37. j., 513, No. 94, 38. j., 514, No. 102, 40. j.). Öt tárgy közülük a múzeum mai nyilvántartása szerint is biztosan simándi eredetű (No. 87 = M.F. 25, No. 90 = M.F. 42, No. 91 = M.F. 43, No. 93 = M.F. 27, No. 102 = M.F. 991), a másik öt pedig is6 Napjainkra a tárgyról eltűntek a fényképen látható számok. 7 Meg kell azonban ezzel szemben azt is említenünk, hogy a M. F. 34. leltári számú s a hozzá igen közeli M. F. 36. leltári számmaljelölt — tehát feltételezhetően szintén valamelyik régi gyűjteményből, esetleg éppen a líceumi régiségtárból (pl. a 309. vagy 310. sorszámról) átvett — kályhacsempe a csillámos felületű anyagukat tekintve az egész gyűjteményben szinte kizárólagos rokonságot mutat egymással. Ez utóbbinak a lelőhelyét az 1957. évi levél szintén Simándon jelöli meg, de a múzeumi nyilvántartások ezt bizonyító adatokat ez esetben sem tartalmaznak, s a kályhacsempét ismeretlen lelőhelyű leletként tartják számon. (Ld. alább!)