A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

PASZTERNÁK István: Árpád-kori falu és temető Szentes-Szentilona-dombon

1960-as ásatásán, közvetlenül az előkerült sírok mellett a szelvényben „vályogfal sárga agyagmaradványai"-t találta, de „a vályogot azonban kiszedték".

49 E megfigyelés olyannyira bizonytalan, hogy abból Árpád-kori épületre, netalán templomalapra következtetni hitelesen nem lehet. A következő évben e részt földgyaluval megnyesték, többek között néhány sírt pusztítva el ily módon. Lehet, hogy a Zalotaytól még ismert helyű templom végleg megsemmisült? A falu egykori területei már a középkorban a mezővárosi fejlődés útját járó Szentes határába olvadt bele. Szentilona falu pusztulásának okait minden bizonnyal nem valamely hadi eseményben, hanem a 13. századtól az Alföldön nagy méreteket öltő, spontán „pusztásodásban" kell keresnünk. A Szentilonával egykor határos Szentes és Sajt falvak területeit leíró, 1332-es határjárás oklevelében már nem említik Szentilonát. A fokozatos pusztásodásban osztoztak a lelőhelyünkkel határos Árpádkori települések is (1. kép 4). Az egyedüli kivétel, Szentes a 16. században, az addigi centrum, Donáttornya mezőváros hanyatlásával párhuzamosan, nem utolsó sorban a környező, elpusztult falvak lakosságával gyarapodva vált a terület központjává. Ugyanakkor a Szentilonát és Szentest körülvevő, ismert nevű, Árpád-kori eredetű, templomos- (Besenyő, Sajt, Sáp, Szentlászló, Szentilona?) és jelenlegi ismereteink szerint templom nélküli falvak (Hékéd, Szentmihály, Karácsonytelke) közül mindössze Hékéd és Szentlászló érte meg a késő középkort, de a 15 éves háború ezeket is elpusztította. SZENTILONA DOMBJA AZ ÚJKORBAN A dombon, jelenlegi tudásunk szerint, a késő középkorban, illetve az újkorban nem volt állandó emberi település. A terület természeti adottságai azonban minden időben kitűnő rejtekhellyé tették Szentilonát. A Petrák-krónika, ami összefoglalja többek közt a szentesi határban egykor állt falvakról, dombokról, „szigetekről", a múlt nevezetes eseményeiről a 18. század közepén a lakosság emlékezetében élő ismereteket,

50 a „török világban" menedékül szolgált helyek között ismerteti „Szent Ilona szigetjét". A gyakori ellenséges portyák alkalmával „...a Lakosoknak menedék helye egyéb nem volt mint a Város mellett el nyulo nagy rétség. Annak utánna a Törők e tájon lévő Uralkodása alat a Gyulai Basa Törők családokat szállítót ide lakosoknak ... mely alkalommal, Szentes Várossá Magyar lakos s ai a Város alatti rét s égben Bőjtősi István nevezetű Papjokal Szent Ilona szigetében költöztek, mely szomorú helyzet után a Magyarok kőzzűl némelyek les helyekre alván sok Törököt el fogtak és rabságbán tartották és Barta Jankó, Kerekes Ferkó, Zeke Pista, Tőrök Jóska, Bokor Martzi 's többén magokat őszve adván egy éjszaka Szentesből a Törököket ki zavarták három százat kőzűllők le nyakaztak az ugy nevezett Sápi halomnál mi után a Törököknek, tovább bátorságok nem lévén it lakni el pusztúla erői a tájról. A kik kőzzűl ők it maradtak Keresztyéneké lettek a Magyarokai őszve házasodtak maradékaik mái napig is Tőrök néven neveztetnek Szentes várossában... "

5i (PETRÁK 1997, 35). Eszerint a magyarok időnként — nyilván a hadi események függvényében — hosszabb időszakot, alkalmasint éveket is eltöltöttek Szentilonán. Más szóbeli hagyomány is megerősíti a huzamosabb kiköltözést, eszerint a szentesi reformátusok csak a vasárnapi istentiszteletrejártak be a szentesi templomba. A fenti, minden bizonnyal hiteles történeti hagyomány alapján az újkorban csak rövid, átmeneti időszakokban számolhatunk megtelepedéssel és ennek nyomaival Szentilonán. A minden bizonnyal csak néhány szilárd vázú, földfelszíni épületből állt, ideiglenes telep már eleve kevés, régészeti módszerekkel vizsgálható nyomot hagy(hat)ott hátra. Az itt végzett ásatások kis méretével és esetleges voltával magyarázható, hogy eleddig nem sikerült az újkori telepnyomokra találni. Felvethető itt egy, a település folytonosságát érintő kérdés. Vajon a korai temető helyének, emlékének ismerete fennmaradhatott-e a 16-17. századig? Véleményem szerint a kérdésre — az alábbi megfontolások alapján — igennel válaszolhatunk. 49 KJM RégAd 230-84/5. 50 A krónika régészeti vonatkozásairól és a benne említett lelőhelyekről ld. PASZTERNÁK 1998; PASZTERNÁK 1998a! 51 A fenti részlet a 12 másolatban, átiratban fennmaradt, több alkalommal is bővített krónika minden változatában csaknem betűhíven megtalálható. Ezértjoggal feltételezhetjük hogy információi a szöveg legősibb, 1750 körül keletkezett törzséből származnak