A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

PASZTERNÁK István: Árpád-kori falu és temető Szentes-Szentilona-dombon

A LELŐHELY ES KÖRNYEZETE Lelőhelyünk a Nagyalföld középső részén, a Tiszától keletre, Szentes város határának délnyugati, Alsórét nevű részén található, a Kurca folyó jobb partján (1. kép 1-3). Az Alsórét a vidék legmélyebb fekvésű része, átlagos tengerszint feletti magassága mindössze 79-81 méter. Száz éve, a Tisza-szabályozási munkálatok befejezése előtt még sűrű nád fedte, mocsaras, az év több hónapján keresztül pangó víz borította felszínét. Magas tiszai árhullámkor a Kurca vize gyakran egybeszakadt a tőle néhány kilométerre folyó Tiszával, sík víz alakult ki helyén. Alacsonyabb vízállás esetén állandó vízfolyások szabdalták területét, melyek közül a legjelentősebb a Szentilonától nyugatra húzódó, mára teljesen kiszáradt Tére-fok volt. A Kurca a századfordulós árvízvédelmi munkálatok, illetve 1929-es csatornázása előtt jelentős folyó volt. Vizét a Hármas-Körösből nyerte, és nagyjából észak-déli irányban folyva jóval Szentes alatt torkollt a Tiszába. A bele ömlő erektől is megduzzadva gyakran komoly veszélyt jelentett a partján lakókra. A vízi utak mainál jóval sűrűbb és bővizűbb hálózatát használva a vidék hajósai — újkori adatok szerint — Szolnokig és Váradig is eljutottak fát, sót, gyümölcsöt és más árukat fuvarozva (NYÍRI 1948, 200-201). A Szentilona-domb a Kurca jobb oldalán emelkedik, szorosan a parthoz simulva követi a folyó itt kialakult kanyarulatát. A közel E-D irányban elnyúló, dél felé keskenyedő, szabálytalan háromszög alakú domb keleti oldalát a Kurca folyamatosan rombolja, egy részét mára véglegesen elpusztította. Szentilona ma mintegy 4-5 méterrel magasodik a környező síkság fölé. Legkiemelkedőbb pontja egykor a domb északi peremén volt, de ezt mára földkitermeléssel részben elpusztították. Ma e rész tengerszint feletti magassága 84 méter. RÉGÉSZETI KUTATÁSOK A SZENTILONA-DOMBON Szentilona-domb minden bizonnyal egyike a város legkorábban ismertté vált lelőhelyeinek. A Rómer Flóris útijegyzeteit tartalmazó, ma az Országos Műemlékvédelmi Hivatal archívumában őrzött füzetek közül a XXVI. füzet 91. oldalán a következő sor olvasható: „A Kurcza folyam és Tisza közti területen Szentes alatt számos régiség. Révész". A keltezetlen bejegyzés — amint az a környező, dátummal, keltezéssel ellátott megjegyzésekből kideríthető — 1868. szeptemberében, Debrecenben született. Adatközlője, „Révész" minden bizonnyal azonos Révész Imre református lelkésszel és teológiai íróval, aki néhány évvel korábban, 1854-56 között Szentesen lelkészkedett. Ekkor szerezhetett tudomást az említett leletekről is. Ismerve a terület domborzati adottságait és az ezzel összefüggő régészeti megtelepültségét, véleményem szerint a Révész által említett lelőhelyet nagy valószínűséggel Szentilonával azonosíthatjuk. A dombon az első emberi település az új kőkorban létesült. A Csalog József vezetésével, az 1960-as évek elején, több évadon át folytatott kisebb leletmentések a neolitikus Körös-, tiszai, valamint az alföldi vonaldíszes kultúra nyíltszíni telepének részleteit hozták felszínre (CSALOG 1966; HORVÁTH 1983; HORVÁTH 1995). A következő település a népvándorlás korban jött létre itt. 1876ban Szentilonáról származó, szarmata kori,

17 illetve gepidának meghatározott

18 leletek kerültek a Magyar Nemzeti Múzeum római kori gyűjteményébe. Vörös Gabriella 1983-as terepbejárásán őskori és az alább tárgyalandó, Árpád-kori edénytöredékek mellett szarmata cserepeket gyűjtött a dombon.

19 17 Edény töredék: MNM ltsz.: 311/1876.10. (KOVALOVSZKI 1957, 42, 26). 18 Edénytöredék: MNM ltsz.: 311/1876.8. (CSALLÁNY 1961, 104). 19 MFM RégAd 914-83; KJM ltsz.: 89.36.5., 89.37.18. Szentes határa szarmata kori emlékanyagának legutóbbi összefoglalása és értékelése: NAGY 1997. Teljesebb leletkataszter: Balogh Cs.: Szentes környékének régészeti topográfiája és településtörténete. A szarmata kor. Egyetemi szakdolgozat. Szeged 1995. (Kézirat.)