A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

NAGY Margit – NEUMANN, Günter – POHL, Walter – B. TÓTH Ágnes: A gepidák

TÖRTÉNELEM (W. P.) Név és eredet A gepidák azon népek közé tartoztak, melyek a 3. század vége felé először a római megfigyelőknek tűntek fel. A legkorábbi datálható kortárs híradás a Maximianus-panegiriszben maradt ránk, melyet író­ja 291-ben Trier-ben tartott (Panegyricus 11, 17, 1). De a következő két évszázadban is viszonylag ke­vés tudomást vettek a gepidákról. Legfontosabb in­formációink a 6. századból származnak, mégpedig főleg Ennodius-tól, Caesareai Prokopius-tól, Jorda­nes-től és Menandertől; ezek elsősorban a gepidák­nak Attila birodalma szétesésénél játszott szerepére, a gótok és a langobardok elleni pannóniai háborúkra és a sirmiumi gepida birodalom 567. évi bukására vonatkoznak. A 6. századi szerzők a gótok rokonainak tekintet­ték a gepidákat. Prokopius (De bello Vandalico I, 2) a (keleti) gótok és a nyugati gótok, továbbá a vandálok mellett a rorOtKà (vagy TETUCÔ:) £0vr|-hez sorolja őket, akikhez a közös gót nyelv, az ariánus hit, a vilá­gos bőrszín és a szőke haj kötötte őket. Mindazonál­tal a hasonlóságnak olyan nagynak kellett lennie, hogy a Busta Gallorumnál 552-ben vívott csata után az Asbad nevű gepidát nyilvánvalóan gótnak tartot­ták, amikor lándzsáját a menekülő Totila ellen irányí­totta, mert a gót király kíséretének egyik tagja így ri­vallt rá: „Mi az, kutya, sietsz, hogy saját uradat eltaláld?" (Prokopius, De bello Gothico IV, 32, 24). Jordanes (Jordanes, Getica XVII,94) arról tudósít to­vábbá, hogy a gepidák sine dubio ex Gothorum prosapie [...] trahent originem. Magyarázatként hoz­záfűzi azt a legendát, hogy a gepidák a három hajó közül, melyekkel a gótok Bérig király alatt Skandiná­viából jöttek, az utolsóban utaztak. E kontextus alap­ján magyarázza a bizánci gót Jordanes a gepidák ne­vét a gepanta [lusta] gúnynévként és úgy véli, ezek valóban tardions ingenii et graviores corporum ve­locitate (Jordanes, Getica XVII, 95-96). A név egy másik magyarázatát Isidorus, Etymologiae sive Ori­genes kínálja (IX,2,92): Gipedes pedestriproelio ma­gis quam équestre sunt usi, ex hac causa vocati. A gótok gyermekeiként, rr|xÍ7taiSec, értelmezte ezzel szemben sokkal később egy bizánci lexikon a gepida nevet (Etymologicum magnum 230, közreadja Th. Gaisford, 666). Minden magyarázatban közös az implicit vagy explicit összehasonlítás a sikeresebb és a lovassági harcban tapasztaltabb gótokkal. Jordanes tehát feltételezte, hogy a gepidák, épp­úgy, mint a gótok, Skandináviából jöttek (és ebben követi őt Geographus Ravennas 1,12). Kétségkívül elterjedtebb volt az az elképzelés, hogy a gótok (és velük együtt a gepidák) Szkítiából származnának, és így a szkítáktól és gétáktól (amint Jordanes maga is) vagy a szarmatáktól és a melanklanoktól (így Prokopius, De bello Vandalico, V.I,2) lenné­nek leszármaztathatok. Későbbi források (pl. Geo­graphus Ravennas, 1,12; vö. Beda, caput 1) ezt az ellentmondást Scandza és Scythia azonosításával hidalták át. A gepidáknál a tényleges skandináviai származás még sokkal kevésbé bizonyítható, mint a gótoknál. Ezen felül bizonytalan, hogy a gótok környezetében, a Visztula vidékén, az 1-3. század­ban már megkülönböztethető gepidák laktak. Meg­lepően precíz az az adat Jordanes ' Getica'-jában (XVII,94), miszerint a gepidák a Visztula egyik szigetén, alkalmasint a torkolatvidéken telepedtek volna le, melyet utánuk Gepedoios-nak neveztek és ahol Jordanes korában a vidivariusok éltek (Jor­danes, Getica XVII,96). Ezek az információk an­nak köszönhetők, hogy Nagy Theoderich ravennai udvarában érdeklődtek a földrajz iránt, és hogy Cassiodorus a gepidákat felvette gót történetébe, ami Jordanesnek mintául szolgált (WOLFRAM 1990, 47-49). Gondolhatnánk az Elbinger Höhé-re (Elb­lajj) (BIERBRAUER 1994, 97). Mégis amíg az ugyan­abban a kontextusban említett Gothiscandzá-ná\ a Keleti-tenger déli partján még, bár lehetséges, me­todikailag kényes az össszehasonlítás Strabo, Taci­tus és Ptolemaeus adataival, addig a Visztula vidé­kére vonatkozó korábbi híradások a gepidákról teljesen hiányoznak. Arról, hogy itt már a korai császárkorban létezett-e megkülönböztethető gepi­da csoport (ezt vitatja CZARNECKI 1975, 24), vagy hogy a gepidák, mint Schmidt gondolta (SCHMIDT 1941, 529), a 3. század elején azokból a néptöredé­kekből keletkeztek-e, akik a gótok elvándorlása után a Visztula vidékén hátramaradtak, csak hipo­tézisek lehetségesek. A régészeti leletanyag ezen a vidéken a Wielbark-(Willenberg-) kultúrán belül nem engedi meg a gótok és a gepidák világos dif­ferenciálását, de lehetséges, hogy az Alsó-Visz­tula-vidék egyre ritkuló, még a 4. században is fennmaradt telepei a hátramaradt gepidákkal hoz­hatók kapcsolatba (BIERBRAUER 1994, 96-98). Épp­így elképzelhető lenne, hogy a gepidák ezen a néven csak a 3. század folyamán alakultak ki a Kárpátok vonalánál a leszakadt gótokból és/vagy a gótok asszimilálta szomszéd népekből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom