A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

NAGY Margit – NEUMANN, Günter – POHL, Walter – B. TÓTH Ágnes: A gepidák

dzsavégekre és a vékony, levélforma pengéjű (nyugati típusú) példányokra

9 (CSALLÁNY 1961). A védőfegyverzet legfontosabb darabja a pajzs, melyet általában a koporsón kívül, a sír oldalfalánál helyeztek el. A kúp alakú vagy félgömb formájú, középső gombbal ellátott vasumbókat viszonylag ritkán temették el, a legdíszesebb, aranyozott szögekkel díszített pajzsok Hódmezővásárhely-Kishomokról ismertek

10 (CSALLÁNY 1961; NAGY 1984; CSEH 1990). A védőfegyverzet legértékesebb darabja a fémsisak volt. Batajnicáról baldenheimi típusú aranyozott bronzsisak került elő, Szentes-Berekhátról két sírból ugyanilyen típusú sisak pánttöredékei, illetőleg egy pikkelyes díszű arcvédő lemez ismert (CSALLÁNY 1961; BÓNA 1976; KISS 1983). Vassisak Mezőbándról, vassisak-töredék Hódmezővásárhely-Kishomokról került elő (CSEH 1990). Teljes fegyverzet, azaz kard-pajzs-lándzsa variáció eddig hét Tisza-vidéki sírból ismert, egy esetben scramasax-pajzs-lándzsa kombinációval), pajzs-sisak-nyíl egy sírból, kard-pajzs két sírból került elő. A fegyveresek közül a legnépesebb csoportot az íjjal—nyíllal harcolók alkották; jelentős lehetett a gepida seregben a lándzsások és a karddal felfegyverzett harcosok száma. Ötvösség (N. M.). Jelentőségét és a gazdaságon belül elfoglalt szerepét a szilágy somlyói I. kincs aranyláncán függő ötvösszerszámok (fogók, üllők, kalapácsok, vésők, reszelők) is jelzik (CAPELLE 1994). Az arany ékszerek készítésénél a 4-5. században elsősorban a préselt (trébelt) technikát alkalmazták, öntést csak a nagyobb igénybevételnek kitett tárgyak (csatok, karperecek) vagy egyes díszítésrészletek esetében használtak. Az ún. lemezfibulákat részekből készítették és forrasztással állították össze, a díszes példányokat aranylemezzel borították. Az illesztési felületeket eltakaró lemezborítás a díszítés alapjául is szolgált. Az ékszereknél az applikált díszítéseket részesítették előnyben, elsősorban az inkrusztációt (domború vagy sík csiszolású kövekkel, különálló rekeszekben — en cabochon) vagy a felületet folyamatosan borító, geometrikus osztású rekeszfalakkal — (cloisonniert mit Zellwerk) (FETTICH 1932; HOREDT-PROTASE 1972; HARHOIU 1994). Különleges díszítőtechnikák: granuláció, rovátkolt dróttal keretezett granuláció, drótból hajlított minták, poncolás. Az 5. század közepétől az ékszerek méretének megnövelése új előállítási mód alkalmazásával és a díszítéstechnika egyszerűsítésével járt. Az ezüst- és bronztárgyak többségét az antik viaszelvesztéses eljáráshoz hasonló módon, öntéssel állították elő. A vésett díszű gepida fibuláknál a felületet tűzaranyozással és rekeszes kőberakásokkal díszítették, a fíbulák szélein niellóberakásos mintát vagy poncolást alkalmaztak. A spiráldíszes, rombikus láblemezű fíbulák helyi készítésű példányait három- és ötgombos, ritkán hétgombos — Kisselyk/§eica Mica (Ro) — változatban készítették. A nagyméretű, egyedi díszítésű példányok (1. kép 4), feltehetően megelőzik a kisebb, sorozatban készített darabokat: pl. Kistelek, Szentes-Kökényzug (CSALLÁNY 1961), Csongrád-Kettőshalom, Szentes-Kökényzug stb. (HOREDT 1986). A fíbulák rombikus láblemezéhez hasonló formájú, spirálmeander-díszes csatokat is öntöttek. Gepida síregyüttesben maszkos csat is előkerült (WERNER 1955; ANNIBALDI-WERNER 1963; BÓNA-CSEH-NAGY-TOMKA-TÓTH 1993; KISS 1984). A gepida ötvösségre jellemző díszítésmotívumok: madárfejek a csatok és a fíbulák szélein, cikáda formájú kőberakás a láblemez végén. Az ékszerek díszítésénél az I. germán állatstílus klasszikus állatalakjai is megtalálhatók (ARBMAN 1945; HASELOFF 1981; HASELOFF 1990), egyes motívumokat biztosan helyi készítésű tárgyakon alkalmaztak. A gepida fíbulák késői csoportjainál a díszítés leegyszerűsödik, geometrizálódik. A 6. század középső harmadában készült színesfém fíbulák többségét a koncentrikus körökkel borított felületű darabok jelentik (WERNER 1949; WERNER 1959; BÓNA-CSEHNAGY-TOMKA-TÓTH 1993). A 6. századi gepida női viselet széles lemezű övcsatjait, az ún. sasos csatok Tisza-vidéki variánsait ma a magyar kutatás helyi ötvöskészítményeknek tartja.

11 Az erdélyi sasos csatok jobban hasonlítanak a krími gótok 6-7. századi csatjaihoz, ami a két terület népe közti közvetlen kapcsolatot jelzi (AMBROZ 1968; AMBROZ 1988). A préselés technikáját a gepida ötvösök főként a szerves alapanyagú tárgyakat díszítő lemezek esetében alkalmazták, pl. fegyvertokok fémdíszít9 Ld. 4.J.I 10 Ld. 4.J.! 11 Dél-oroszországi eredetükről: RUSU1959; a Duna menti csatokról: VINSKI 1968; a Tisza-vidéki csoport helyi készítéséről: KOVRIG 1979; BÓNA 1976; BÓNA-CSEH-NAGY-TOMKA-TÓTH 1993.