A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

B. TÓTH Ágnes: A szarvasi gepida fibula és köre. A szarvasi gepida leletek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében

MEGJEGYZÉSEK A FENT ELEMZETT FIBULAR FUNKCIÓJÁRÓL Nagy Margit a fent már felsorolt, gepida temetőkből előkerült öntött relief-fibulákat kis méretük miatt díszfibulák mellett használt, kiegészítő ékszereknek határozta meg (BÓNA-CSEH-NAGY- TOMKA-TÓTH 1993, 72). Feltehető, hogy ez a meghatározás inkább a fibulák méretén alapulhatott, mivel ezeket a tárgyakat nem olyan sírokban találták, amelyek alapján az eltemetett nők viselete rekonstruálható lehetett volna. A szarvasi és a nagyváradi fibula alapformája szerint a Bügelfibelként megnevezett ruhakapcsolótűk közé tartozik. E kifejezésnek nincsen jó magyar megfelelője; a továbbiakban jobb híján használom a kengyelfibula kifejezést. E fibulaforma lényege benne foglaltatik a német szóösszetételben: ez a kengyel (Bügel), vagyis az az ívelt fémdarab, amely a rugót és a tűtartót fedő lemezeket egymáshoz erősíti, s egyben lehetővé teszi, hogy az összeráncolt és a fibula által összefogott textíliát alatta elhelyezzék. Más volt a funkciója a kisfibuláknak (Kleinfibel), amelyeknek a jellemzője éppen a lapos szerkezet, tehát a kengyel hiánya. Mivel ezek csak kevesebb, vékonyabb anyag összefogására voltak alkalmasak, csak kiegészítő ékszerekként használhatták őket (CLAUSS 1989, 505).

27 A kisfibulák tűje rövidebb (0,6-2 cm), ugyanezen méret a kengyelfibulák esetében 1,5-3 cm (CLAUSS 1989, 508. 53. j.). A szarvasi fibula tűjének kikövetkeztethető hossza az alsó határhoz közelít ugyan (1,8-2 cm), de ennek ellenére a fibula formája miatt mégsem gondolom valószínűnek, hogy pusztán kisebb mérete miatt a kiegészítő funkciójú kisfibulák körébe tartozott volna. Ma még nem lehet biztos választ adni arca a kérdésre, hogy az 5. században élt gepida nők eredetileg egységesen, társadalmi, illetve vagyoni stb. helyzetüktől függetlenül, az ún. gót viseleti modellt követték-e, illetve pontosan mikor, milyen hatásra jelent meg és milyen társadalmi rétegekben, milyen ütemben terjedt el a nagyfibulákat már csak díszként alkalmazó, kiegészítő kisfibulákat használó, Meroving típusú viselet (MARTIN 1994, 545-546). Az 5. századból mindenesetre még megbízható, hiteles adataink vannak a nagy ezüstlemezes fabuláknak a gazdag germán (gót, gepida) nők körében elterjedt viselési módjáról. Ezen adatok igazolják a két vállon fibulákkal zárt peplos jellegű ruházat használatát (legutóbb irodalommal NAGY-TÓTH 1998, 120-121). A korszak egyik kutatója szerint úgy tűnik, hogy a vállon viselt nagy fibulapár mellett alkalmazott ún. harmadik, kiegészítő fibula a Kárpát-medencében ritka volt; ugyanebben az időszakban a kevésbé tehetős nők a vállukon két kisebb méretű fibulával erősítették össze az öltözéküket (TEMPELMANN-MACZYNSKA 1989, 210-211). Ha azonban az 5. századi Kárpát-medencét figyelve nem csak a gót viseleti modell kiválogatására koncentrálunk, akkor azt láthatjuk, hogy a viseleti kép ennél jóval bonyolultabb lehetett.

28 Elég csak az 5. század második felére, a 6. század elejére keltezett, Hács-Béndekpusztán feltárt gót(?) nők mellen és medence környékén viselt fibuláira (18. és 20. sírok — KISS 1995, 297, 299) vagy a szintén az 5. század második feléből származó, békésszentandrás-siratói 5. sír gepida szegény asszony ának a derékon kétoldalt viselt aláhajlított lábú vasfibuláira (MRT 8, 66) utalni.

29 27 Ez utóbbi vélekedést Max Martin vitatja, mivel az általa javasolt rekonstrukció szerint a kisfibulák a ruha fölötti rövidebb vagy hosszabb köpenyt zárták (MARTIN 1995, 635). — A kengyelfibulának volt egy miniatürizált változata is; ezek max. 2,5 cm hosszéi, főleg három gombos darabok. Elterjedési területük Közép-Németországra korlátozódott; a 6. század közepére, illetve az ez utáni időszakra datálhatok, s ezért az e tanulmányban elemzett fibulákkal nem hozhatók kapcsolatba (ld. KÜHN 1940, 86). 28 Nagy Margit is ezt hangsúlyozza, amikor kifejti, hogy az 5. század középső harmadától az ezüstlemezes fibulák mellett elterjedtek a kisebb méretű, öntött, ékvéséses, majd növényi ornamentikával díszített bronz- vagy ezüstfibulák; ezeket párosával a váll- vagy a melltájékon, egyesével néha a derékon viselték (BÓNA-CSEH-NAGY-TOMKA-TÓTH1993, 63). 29 A Kárpát-medencében az 5. században kimutatható peplos-viseletet egyes kutatók szerint a keleti germán népek a Csernyahov-Marosszentanna-kultiíra területén kifejlődött lemezfibulákkal hoztákvolna erre a területre (MARTIN 1994, 545). Ezek a fibulák kezdetben aprók — néha mindössze 5 cm hosszi'iak, — s nem használtak mellettük kiegészítő fibulát. Ebben az idézett késő császárkori kultúrában a fibulaviselési szokások (tehát a viselet) azonban korántsem volt egységes; igen gyakran előfordul a diagonálisan, azaz az egyik oldalon a vállon, a másik oldalon a nyak alatt vagy a mellen viselt fibulapár. A háromfibulás viselet (két fibula a vállon, a harmadik a mellen) a gót-gepida őshazának tekintett Wielbarkkultúra területén voltjellemző (GODLOWSKI1994,494). — Érdemes megemlíteni, hogy a kevert iráni-germán népességű, a 4. század végére, az 5. század elejére keltezett, éin. tiszadobi kör temetőiben a hitelesen feltárt sírokban, jól megfigyelt háromfibulás együtteseket Istvánovits Eszter kifejezetten iráni elemnek gondolja (ISTVÁNOVITS 1998, 314).