A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

NAGY Margit: Ornamenta avarica II. A fonatornamentika

redék háromrészes szalagokból kifaragott mintázatához. A gazdagon díszített kőlapra az alapító Mercurius Presbyter, a későbbi II. Johannes pápa (533-535) monogrammját vésték be (3. kép 2). A régebbi ravennai stílust tiszta formájában reprezentáló szentendrei fonatminta G. Haseloff véleménye szerint közvetlen bizánci forrásból származik (HASELOFF 1981, 596-597, 612-614; további párhuzam pl. a ravennai San Vitale fonatdíszes oszlopfője: DEHLIé. n. 19). Az avar korban a négyszalagos diagonálfonat és a hatszalagos kosárfonat a végtelen fonatmintákat képviseli, s mint könnyen alakítható, bárhol befejezhető díszítések, minden felület betöltésére alkalmasak. Ennek megfelelően sokoldalúan felhasználhatták: hajtűre, szíjvégekre, övveretekre, kardveretre, varkocsszorítókra, csont tarsolyzáró lemezekre stb. A szalagok díszítése is többféle: fogazott, hosszában csíkozott, egysorosán és kétsorosán gyöngyözött (NAGY 1998, 382-383, 28-29. kép). A hatszalagos minta speciális avar változata a homokóra-mandulaforma kombinációja, melyet a síregyüttesek alapján a legkorábbi, biztosan helyben készült daraboknak tarthatunk (NAGY 1998, 383, 30. kép). A jellegzetesen avar fonatváltozat kissé átalakítva — a mandulaformát keresztben rovátkolt szalagból rajzolták meg, a minta felső végét stilizált állatfejekkel egészítették ki —, a Marburg környéki Christenberg lelőhelyről, valószínűleg ereklyetartót díszítő préselt aranylemezen bukkant fel. Publikálói a lemezt a 8. század első felére keltezték és a frank krisztianizációnak a Rajnától keletre való térhódításával magyarázták (PÄFFGEN-RISTOW 1997, 408, Abb. 320). A gepidák és a pannóniai langobardok jelenleg ismert fonatornamentikáját áttekintve, befejezésként meg kell állapítanunk, hogy az avarok által is használt fonatdíszek jelentős része a langobard művészetben már a 6. század első felében megjelent. A fonatmintáknál — a hasonlóságok ellenére —, közvetlen műhelykapcsolat nem mutatható ki. A FOGAZÁS A kutatás egységesen elfogadta Alföldi András és Fettich Nándor megállapítását, hogy a fogazásnak, mint stíluselemnek az a jelentősége, hogy csak a Kárpát-medencében készült tárgyakon fordul elő (ALFÖLDI 1926, 36-38; FETTICH 1926, 5-34; BÓNA 1974, 57; HASELOFF 1990. 30-47; BÓNA 1993. 150-153). Ennek magyarázata szerintünk az, hogy az avar ötvösök a fogazást elsősorban technikai okból, a niellóberakás pótlásául találták ki. Vitathatatlan, hogy a fogazás az avaroknál eredetileg valóban az állatfigurákhoz kapcsolódott. Olyan tárgyak igazolják ezt, melyeknél az állatalak „naturalista" megfogalmazású (pl. Keszthely-Fenékpuszta, Horreum, 17. sír, ló alakú ezüstfibula: BARKÓCZI 1968. 284. Taf. 61); az állatfigurák „absztrakt" rajzúak, de felismerhetők (pl. Jankovichgyűjtemény, aranycsat és szíjvég: NAGY 1992, 8. kép 2, 10. kép 3. 12. kép 1). A kora avar korban a fogazást előszeretettel alkalmazták az állatlábak ábrázolásánál (pl. a mezőbándi gyűrűn vagy a bócsai kardfüggesztőkön: 7. kép 1, 4). Anélkül, hogy elvetném a korábbi javaslatot, miszerint a fogazás az I. germán állatstílus állattestjeinek (pl. Szentes-Nagyhegy, gepida temető, 84. sír fibuláján: HASELOFF 1981, 701, Abb. 509) keresztben rovátkolt díszítéséből ered, annak utánzata, mely az avaroknál egyidejűleg a fonatminták szalagjaira is átkerült (BOTT 1976, 248-253; NAGY 1992. 25), most a fogazás kialakulásának másik lehetséges előképét szeretném bemutatni. A szentendrei langobard temető 34. sírjából öntött, aranyozott ezüst, niellóberakásos kardszíjveretek kerültek elő. Érdemes megemlíteni, hogy a kisméretű veretek (4,7x2 cm) díszítésének megtervezését csak valamilyen nagyító technikával végezhették. Az öntőmintához szükséges formát úgy kellett elkészíteni, hogy a niellóberakás kimélyített vonalait megkapják. A nielló mindkét vereten több helyen kiesett, hiányos. A díszítés a következő részekből áll: a veretek szélét háromszögekből álló farkasfogminta keretezi; a képmezőben két ellentétes irányú emberfej, középen kettős ívből álló geometrikus minta, ennek közepén kis rombuszokból kialakított rácsminta látható. Az ásató Bóna István leírása szerint a veretet „két, fejjel egymásnak fordított bajuszos férfiarc díszíti, mindkettő szarvakkal ékesített sisakot (?) visel" (4. kép 1) (BÓNA 1974. 104, 62-63. kép). Az 1990-ben megjelent katalógusban csak az emberfejekről történt említés (BÓNA 1990, 38.1. 20). A niellóberakás rekonstrukciója alapján a kardszíj veretek nehezen kivehető kompozíciója érthetővé válik: a művész a gyöngyözött szalaggal keretezett emberfejek két oldala mellé kilenc részből álló