A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

NAGY Margit: Ornamenta avarica II. A fonatornamentika

hány ötvössír és a préselt előállítású széria mellett többségük öntött, vaskos ezüst- vagy bronztárgy. Az avar II. stílusú emlékek két csoportra oszthatók: 1/ teljes értékű II. stílusú kompozíciók; 2/ szalagkompozíciók, melyeknél az állatábrázolás már alig ismerhető fel. Kronológiai szempontból annyi a különbség, hogy az első csoport jellemzően a 7. század első felében fordul elő, míg a 2. csoport (Igar, Kiskassa stb.) tovább él a 7. század második felében is (BÓNA 1993. 150-153). Ide tartozik még az avar-langobard kapcsolatok címszó zárómondata: „Az egyetlen mélyreható itáliai langobard hatás az avar kori 2. stílus kialakulásában és elterjedésében nyilvánul meg. " (BÓNA 1993, 155). Bóna István 1993-ban az állatornamentikát illetően — többek között — két fontos megállapításra jutott: egyrészt annak felismeréséhez, hogy az állatalakok és a szalagfonatok összefüggenek (ha nem is abban a formában, hogy fel ismerhetők-e az állatalakok), másrészt, hogy a préselés és az öntés csak technikai kérdés. Gyakorlatilag attól függ — tesszük hozzá —, mennyi nyersanyag áll a mester rendelkezésére. A fogazásról Bóna István a következőket állapította meg: „Az (avar) önállóság legfontosabb bizonyítéka a szalagállatok testén következetesen alkalmazott fogazás, mely a nyugat- és észak-európai germán királyságok 2. stílusú készítményein nem fordult elő, keleti, Pontus-vidéki szórványos feltűnése pedig kifejezetten avar hatás. Az állatküzdelmeket jelképező, ázsiai eredetű fogazás az Avar Birodalomban kötelező a 2. stílus állatfiguráin, esetenként a stílustól független ornamenseken (korongfibulák, lóftbulák). Vagyis a gyökeresen másféle felhasználás és rendeltetés mellett, az avar kori 2. stílust éppen a fogazás avatja jellegzetesen avarrá. " (BÓNA 1993, 152). Bóna az állatstílusú ornamentikát két csoportra osztotta: 1/ klasszikus II. stílusú motívumok, csőrös fejekkel és karmos lábakkal (Jankovich-aranyak, Zamárdi, Káptalantóti), 21 tiszta szalagkompozíciók, melyeken az állatrészletek már nem ismerhetők fel (Várpalota, Madaras, Fonlak, Halimba, Mártély, Gátér, Baráthely, Környe, Káptalantóti, Zamárdi). A csoportok használatának időrendje: az első csoport a 7. század első felére jellemző, míg a második részben párhuzamos az elsővel és tovább él a 7. század második feléig. „A 670/680 után az Avar Birodalomban fellépő új, keleti eredetű szalagfonat-stilusnak nincs köze sem a germán, sem az avarkori 2. stílushoz, sem pedig a mediterrán művészethez. " (BÓNA 1993, 152-153). 1994-ben Max Martin értékes megjegyzéseket fűzött az avar kori állatornamentika kérdéseihez, bár elsősorban a Kárpát-medencében előkerült tausírozott övgarnitúrák időrendi és viseleti csoportosításával foglalkozott. Az 1987-es spoletói konferenciára készített munkámmal kapcsolatban kifogásolta, hogy az állatornamentikával díszített tárgyak többségét helyi avar készítményként tárgyaltam. A kérdéskört időrendi, etnikai és viseleti szempontból közelítve, Martin megjegyezte, hogy az ornamentikát önmagában vizsgálva, figyelmen kívül hagytam e szempontokat, jóllehet éppen ezek nyomán derült volna fény a tárgyak megrendelőinek, készítőinek és viselőinek etnikumára. Dolgozatom célja csupán az avar területen használt állatalakos ornamentika eredete, formai csoportosítása, egyes kiemelkedő tárgyak díszítésének értelmezése volt; a Martin által felvetett szempontokat magam is további kutatás tárgyának tekintem, ami az ornamentika eredetének, elemeinek értelmezése után következhet. Martin a fogazott állatornamentikával és fonatmintákkal díszített tárgyakat — így pl. a hajtűket, lábszártekercs-garnitúrákat, lábbelivereteket, harisnyakötő-vereteket, gyűrűket —, kizárólag a germán viseletre tartja jellemzőnek. Fettich Nándor véleményét (FETTICH 1965, 108) idézve, az állatornamentikával és fonatmintákkal díszített viseleti tárgyakat germán, közelebbről a Dunántúlra áttelepített gepida jelenlét bizonyítékának tekintette. Véleményem szerint a biztosan nem egységes népi összetételű avar kori temetőknél a viseletre utaló tárgyak jelenleg csak korlátozottan használhatók etnikai következetésekre. Először is azért, mert a viselet módja sok esetben nem tisztázott; jelentős dunántúli temetők közöletlenek. Ásatási megfigyelések hiányában az etnikai szempontú vizsgálat még várat magára. Másodszor azért, mert előfordulhatott, különösen a női viseletnél, hogy a nem germán nők is átvették, utánozták a kor jellegzetes „divatját", csupán a fémtárgyak kivitelezésénél, pl. a díszítésnél figyelhető meg a különbség. A germán díszítésmódoktól eltérő, de eredetét tekintve bizonyára arra visszavezethető különbség többek között a „fogazásnak" nevezett ötvösfogás is, melyet a magunk részéről az avar ötvöstechnika „újításának" gondolunk. A férfiviseletnél is van arra példa, hogy a tipikusan avar viseleti tárgyat, pl. varkocsszorítót fogazott hatszalagos fonatmintával díszítettek; az öntött bronzlemezt egy öntőmintáról öntötték és a két varkocsszorító számára kettévágták (pl. Budapest, XIV. Népstadion, 31. sír) (NAGY 1988a, 379, Abb. 3. 20).