A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

SZABÓ Géza: Kora bronzkori leletek Szentes-Várostanya lelőhelyről

BANDI 1984; ECSEDY 1977; ECSEDY 1979). Számos lelet utalt arra is, hogy a somogyvári lakosság megéli a nagyrévi kultúra időszakát. A Tisza-vidék déli részére vonatkozóan Kürti Béla (KÜRTI 1974) és Horváth Ferenc kutatásai alapján alakult ki az a vélemény az 1980-as évekre, hogy a Somogyvár-Vinkovci típusú leletekkel szoros rokonságban álló, de korai nagyrévi elemeket is mutató, Ada-típusnak nevezett leletek népessége tűnt fel még a makói csoport élete során (HORVÁTH 1984. 25: HORVÁTH 1985; HORVÁTH é. n., 6), melynek helyét a Tisza bal partján a kora bronzkor II. elején a pitvarosi csoport, a Tisza jobb partját pedig a korai nagyrévi kultúra foglalta el. A Közép-Tisza-vidék kis számú lelete alapján Csányi Marietta hívta fel a figyelmet arra, hogy a korai bronzkor elején a makói kultúra időszakában az elenyészően kevés adat a Tisza-vidéken szinte lakatlan terület képzetét kelti, s ráadásul más kultúrához tartozó egyéb lelet sincs (CSÁNYI 1996, 45-46). A legutóbb Tiszakürt-Homoki szőlők lelőhelyen feltárt, a makói kultúrához sorolt leletanyag közvetlenül kapcsolódik a Vajdaság, a Szerémség, illetve Szlavónia és a Dél-Dunántúl kora bronzkorához, az Ada- és a Somogyvár—Vinkovci-kultúrkörökhöz. Sajnos valójában kevés kézzel fogható adatunk van a kora bronzkori népességre vonatkozóan. A Somogyvár-Vinkovci-kultúra dél-észak irányú közvetítő szerepét vizsgálva Schreiber Rózsa az aszimmetrikus fülű edények kapcsán arra a következtetésre jut, hogy ezek az edények az Észak-Balkán területéről kiinduló dél-észak irányú diffúziós folyamatot jeleznek, amely népesség beszivárgásával is járt. A sajátos edénytípusok feltűnnek a makói és a korai nagyrévi kultúra fordulóján, illetve a makói és a korai nagyrévi kultúrában is (KALICZSHREIBER 1991, 13). Az elterjedésük alapján jól követhető aszimmetrikus edények több időrendi horizontban történő felbukkanása a magyarországi kora bronzkoron belül jól jelzi, hogy több hullámban érkező déli, balkáni eredetű népesség beköltözésével kell számolnunk az adott időszakban, így a Dél-Alföldön is. A Tisza felső részén — mint azt Oszlár-Nyárfaszög lelőhely anyagának elemzése mutatja — a makói kultúra azokon az északkelet-magyarországi területeken, amelyeket a nyírségi kultúra, a korai Nagyrév-kultúra és a Somogyvár-Vinkovci-kultúra 2. fázisának népessége nem foglalt el, tovább él a korai bronzkor II. időszakban is (KOÓS 1998,14). Szinte a 20. század második felének a kora bronzkor kialakulására vonatkozó kutatástörténeti eredményei összefoglalásának is tarthatjuk Bóna István és Kalicz Nándor az utóbbi években adott lényegi áttekintését. Bóna István érdekes módon számos véleményt (ECSEDY 1978, Abb. 8; KALICZ 1982. 128. Abb. 6; KALICZ-SCHREIBER 1982. 141, Abb. 2; KALICZ 1984; SZABÓ 1992. 96) figyelmen kívül hagyva a korai bronzkor I. időszakában a Kárpát-medence szinte teljes magyarországi területét a makói lakossággal népesíti be. Szerinte a somogyvári népesség és a proto-nagyrévi lakosság a Dunántúlon, valamint a Duna mellett, az Ada-csoport képviselői pedig a Tisza mentén csak a korszak második időszakában jelennek meg — miként a pitvarosi csoport is —, lakatlan területet feltételezve a Közép-Tisza-vidéken az északon tovább élő makói telepek területéig. A nagyrévi kultúra megjelenését pedig a Duna és a Tisza mentén is csak a kora bronzkor III. időszakára keltezi, a két folyó között mintegy óriási lakatlan területeket ábrázolva (BÓNA 1992, 11-21). Kalicz Nándor szerint a Dunántúlon a Somogyvár-Vinkovci-kultúra életének idősebb szakaszában — a kora bronzkor 1. időszakán belül — egykorú volt a Kárpát-medence középső részét kitöltő makói kultúrával, fiatalabb szakaszában, a korai bronzkor II. időszakának első felében azonban túlélte azt, és a nagyrévi kultúrával vált egykorúvá, benne a Harangedény-csoporttal. Az 1970-es évek végére kiderült az is, hogy a makói és a nyírségi kultúra területe nem egészítette ki egymást, mert a makói leletek a nyírségi kultúra szinte teljes területén keveredés nélkül előfordulnak. Ebből világossá vált, hogy a nyírségi kultúra leletei a fiatalabbak — csak egyes területeken kell makói továbbélésre számítani —, így azok a korai bronzkor II. időszakába keltezhetők, párhuzamosan a korai nagyrévi leletekkel (KALICZ 1998, 15-16). Ez utóbbira utal a Szolnok-Szőlőhalmon feltárt korai nagyrévi síinyírségi edénye is (BÓNA 1963, 12-13. V. Pl. 4^ta; KALICZ 1981. 70-71; CSÁNYI 1983, 40-46). A Szentes-Várostanya lelőhely anyagának értékeléséhez a kora bronzkor kialakulásának vázlatos áttekintése mellett a közvetlen környezet, mindenekelőtt a Tisza mente Körösök és Maros torkolata közötti területe kora bronzkori kutatásának eredményei lehetnek a mérvadók. E térség kora bronzkori történetével — a kutatástörténeti adatok részletes ismertetése mellett — legutóbb ketten is foglalkoztak (KULCSÁR 1997; KULCSÁR 1998: V. SZABÓ 1997), ezért ezúttal az említett munkákban csak a kevésbé részletezett, de lelőhelyünk szempontjából elengedhetetlenül fontos, a nagy-