A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)
SZABÓ Géza: Kora bronzkori leletek Szentes-Várostanya lelőhelyről
révi kultúrához kapcsolódó adatokra térünk ki bővebben. Mint a fentebb említett Tisza menti lelőhelyek alapján látható, a nagyrévi leletek kitöltik azt a területet, amelyen a kora bronzkor elején a makói népesség lakott, s ahol később megjelentek az Ada-típusú leletek, majd a pitvarosi, illetve a szőregi lakosság. Horváth Ferenc szerint a Somogyvár-Vinkó vei típusú edények megtalálhatók a Dél-Alföldön is, s a magyarcsanádi leletek alapján felveti a makói és nagyrévi leletek közötti kapcsolat lehetőségét (HORVÁTH 1985, 57). Hódmezővásárhely-Barci réten az 1964./X1./2. gödörben feltárt késő makói, kora nagyrévi jellemzőket felmutató belsődíszes tál megerősíti ezt (KULCSÁR 1997. 31. III. I). 3 V. Szabó Gábor a kőtörési csoport létét kérdésesnek tartja, szerinte az anyag egy része az Ada-csoport somogyvári/késő makói jellegű kerámiájával mutat közös jegyeket (Sövényháza-Kőtörés, Bäks), másik része pedig néhány újabb együttessel kibővítve a klasszikus nagyrévi kultúra legkorábbi Tisza menti megjelenésének (ökörhalmi fázis) példáihoz sorolható (Szentes-Berek, Hódmezővásárhely-Kökénydomb, Szőreg 176., 179., 184., 193. sír — V. SZABÓ 1999, 55). Felvetése értelmében a kőtörési leletekkel kibővített Ada-csoport és a Nagyrévi-kultúra közötti hasonlóság azt jelenti, hogy a nagyrévi kultúra a Tisza mentén is helyben alakult ki a késői Makó - Somogyvár-Vinkovci alapokon létrejövő Ada-csoportból, amelyet a Duna menti helyzethez hasonlóan akár Tisza menti proto-nagyrévnek is lehetne nevezni (V. SZABÓ 1999. 55). Ezzel szemben érdemes felvetni Csányi Marietta gondolatát, amely szerint a telltelepek majdani óriási népességkoncentrációjának a makói együttesekben nem látja jelét. Szerinte Tiszakürt-Homoki szőlők makói telepének az is tanulsága, hogy a tellkultúrák kialakulásának kezdetei nem a megelőző időszak szórványos jelenségeiben, hanem mind a Duna, mind a Tisza mentén csakis a telltelepek alján kereshetők (CSÁNYI 1996, 56). Bár nincs teljes egyetértés a makói és kora nagyrévi leletek megítélésében, de a fentiekből kitűnik, hogy a késő makói korban a Duna mentén lezajló folyamatokkal párhuzamosan már biztosan számolhatunk a proto-nagyrévinek nevezett leletanyaggal a Tisza mentén is. Csányi Marietta véleményét elfogadva az áthidalhatatlan életmódbeli különbségek miatt a kerámiaformákban meglévő hasonlóságok ellenére sem látjuk elfogadhatónak azonban a nagyrévi népesség makói-somogyvári alapokon nyugvó eredetét. Valószínűbbnek tartjuk a folyók mentén délről rokon műveltségekhez tartozó népek több hullámban való beköltözésének lehetőségét, melynek során a későbbi nagyrévi népességgel rokonságban álló kisebb töredékek már a makói időszak második felében megjelenhettek a Tisza mentén is. A korai nagyrévi telepeknek a téliekhez képest meglehetősen szegényesnek tűnő leletanyaga egyben azt is jelzi, hogy ezek még csak kis létszámú előfutárai a telltelepek intenzív paraszti gazdálkodást folytató népének, akik nagyobb tömegben csak később, a kora bronzkor II. időszakának elején érkeznek területünkre. A tellek kialakítására alkalmas nagy folyók menti löszhátak szűk határán kívül azonban széles területen találhatók meg továbbra is az egyrétegű nagyrévi telepek, arra utalva, hogy a régészetileg megfogható azonos anyagi kultúra mögött életmódját tekintve vegyes műveltséggel van dolgunk. Különösen alátámasztja ezt a nagy folyóktól távoli nagyrévi lelőhelyek sora a Duna-Tisza közén — Ballószög, Kecskemét-Csukásér, Kiskunfélegyháza-Izsáki út, Kiskunfél egy háza-Kővágóér, Soltvadkert-Felsőcsábor (TÓTH 1998, 5-6), Dunapataj-Parlag (GALLINA 1996. 14), Fülöpszállás 4 , mely területet korábban többen lakatlanként kezeltek (5. kép). Valószínűleg közeli kulturális kapcsolata mellett éppen az életmódbeli eltérés lehet az egyik oka annak, hogy a nagyrévi leletek kora a Maros-torkolat környékén nem zárult le a pitvarosi, később pedig a perjámosi lelőhelyek időszakában sem (HORVÁTH é. n., 7). Sőt, a nagyrévi kultúra leletei továbbra is olyan mértékben fordulnak elő ezen a részen, hogy az már kizárja az egyszerű import lehetőségét: nagyrévi lakosokat feltételez a Maros mentén a középső bronzkor kezdetéig (HORVÁTH 1985a. 91). 3 Véleményünk szerint a szerző túlzott jelentőséget tulajdonít a seprűzött fazéktöredékeknek, s így a ténylegesnél fiatalabbnak keltezi a leleteket. A seprűzött és a durvított felületű fazekak-- mint az a Duna menti párhuzamok alapján látható — a proto-nagyrévi időszaktól jellemzőek a kultúrára. 4 A falu belterületén gázvezeték nyomvonalának földmunkái során előkerült, zömében a nagyrévi kultúra klasszikus időszakába sorolható edénytöredékek Székely Gábor gyűjteményébe kerültek. Neki tartozom köszönettel, hogy engedélyezte számomra a leletek megtekintését és későbbi feldolgozását.
