A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)
A KELET-EURÓPAI STEPPE ÉS A KÁRPÁT-MEDENCE TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI AZ 5-12. SZÁZADBAN - RÉVÉSZ László: Szempontok a honfoglalás kori leletanyag időrendjének meghatározásához a keleti párhuzamok alapján
repüket illeti: Elvileg nem kizárt, hogy a két fülkanál az első generáció tagjainak használatában volt. Kísérő leleteik ezt a lehetőséget megengedik, kronológiai értéküket azonban nagymértékben csökkenti, hogy részben vagy teljesen feldúlt temetőkből kerültek elő, amelyek részleteikben nem elemezhetők, így az azokat tartalmazó sírok sem illeszthetők be a temetőn belüli rendszerbe és időrendbe. Hasonló a helyzet a szentesi tükörrel is: síron belüli kísérő lelete nincs, s a részben feldúlt, majd csak részleteiben feltárt temető használata a jelek szerint jócskán átnyúlik all. századba is. A karosi 11/49. sírban talált csótárdísz (1. kép 4) szintén párhuzam nélküli a korszak régiségei között (RÉVÉSZ 1996, 60-62). Szaltovói eredete nem bizonyítható minden kétséget kizáróan, ott ugyanis csak a használati módnak találtam párhuzamait (de ilyenek előfordulnak a közép-ázsiai romvárosok freskóin is), magának a tárgyíörmának azonban nem. Kisérő leletei ez esetben is megengedik az első generációhoz történő kapcsolást, s mivel mind a formát, mind a használati módot csak 895 előttről tudtam adatolni, ezért egy, a honfoglalás idejére már csaknem kivesző, ódivatúnak tartott tárgytípus utolsó darabjának tartom e leletet. Ezzel végére is érkeztünk a női sírokban talált ékszerek, ruha- és lószerszámdíszek azon listájának, amelyekesetében a szaltovói eredeztetés lehetősége egyáltalán felmerülhet. A férfiak hagyatéka, ha lehetséges, e szempontból még lehangolóbb képet mutat. A honfoglalás kori veretes öveknek legfeljebb a szerkezete hasonló a szaltovóiakhoz, a formájuk, díszítésük közvetlen párhuzamai azonban egy kivétellel hiányoznak e területről. Az említett kivételt az egy darab verebi karikacsüngős övdísz képezi (2. kép 1), amelynek a legközelebbi rokon darabjai kétségtelenül a szaltovói kultúra temetőiből láttak napvilágot (ÉRDY1858,1-24; HAMPEL 1905II, 484-488; FETTICH 1937, 68,214-215; ERDÉLYI 1978; MESTERHÁZY 1990,238). Úgy tűnik azonban, hogy éppen a kérdéses verebi leletet semmiféleképpen nem hozhatta magával az a férfi keletről, akinek a sírjából előkerült. E tekintetben már önmagában az a tény is gyanakvásra szolgáltat okot, hogy a kérdéses sírban teljesen más típusú öweretek között csak egy darab karikacsüngős díszítmény volt, hajdani tulajdonosa tehát akár utólag, egy elveszett veret pótlásaként is felszerelhette övére. A verebi lelet záró pénze I. Berengar császár 915-924 között vert érmetípusa (KOVÁCS 1989,74-75), érméihez pedig a 919-924 közötti évek valamelyikének itáliai hadjáratai során juthatott hozzá a vitéz, akit az antropológiai vizsgálatok tanúsága szerint 20-24 éves korában érhetett a halál. Még ha ifjú korának első hadjáratában szerezte volna is a pénzeket (úgy 15-16 éves korában), vele együtt azok akkor is sírba szállottak legkésőbb 933-ra. Mindez azt is jelenti, hogy a verebi harcos öwereteit semmiféleképpen nem szerezhette az etelközi vagy levédiai szállásokon, hiszen már jóval azok elhagyása és az új haza birtokba vétele után született, tehát a honfoglalók második nemzedékéhez tartozott. 2 Ezen a ponton meg kell állnunk egy pillanatra, és tisztáznunk kell, hogy mit értünk a honfoglalók első, második, harmadik stb. generációján (MESTERHÁZY 1990, 237). Magam e tekintetben a karosi temetők feldolgozása során Lengyel Imre kémiai vizsgálati eredményeire támaszkodtam (RÉVÉSZ 1996,197-198), aki megállapította, hogy e temetőket 60 +/- 10 évig használták, s három generáció mutatható ki bennük: egy „hátrafelé nyitott", tehát másutt született és itt eltemetett, egy itt született és itt eltemetett (ez a második generáció), és egy „előre felé nyitott", itt született de másutt eltemetett generáció, utóbbiaknak értelemszerűen csak az infans vagy legkésőbb juvenilis korban elhalálozott tagjai nyugodtak e helyen. Honfoglaló első generáció tagjainak tehát azokat tartom, akik még a Kárpátoktól keletre születtek, váltak legalábbis ifjúvá (ez azért lényeges, mert a felnőtt korukban eltemetettek legkorábban fiatal felnőttként juthattak hozzá azokhoz az ékszerekhez, ruhadíszekhez, fegyverekhez és méltóságjelvényekhez, amelyek később a sírba is elkísérhették őket), de már az új hazában kerültek sírba. Persze van átfedés az első és a második generáció között, hiszen az előbbi hosszú életkort megért tagjait az utóbbi ifjan elhunyt képviselőivel közel egy időben hantolhatták el, mint a verebi harcost is. Ez utóbbi egyéb leletei szemléletes példáját nyújtják a fent elmondottaknak: övkészlete ugyanis (a karikacsüngős veretet leszámítva) nagyon közeli párhuzama azon bezdédi és tiszaszederkényi öveknek, amelyeket egyéb kísérő leleteik segítségével a honfoglalók első generációjához sorol a kutatás (MESTERHÁZY 1990, 240; RÉVÉSZ 1996,122,540. j.. 126). A 10. századi átlagéletkort tekintetbe véve, úgy vélem, közel járunk a valósághoz, ha a fentebb körülírt első generáció 2 Ezzel szemben Mesterházy Károly határozottan az első generáció tagjai közé sorolja a verebi öweret utolsó txdajdonosát (MESTERHÁZY1990,238-247). Egy korábbi munkámban (RÉVÉSZ 1996,126) magam is e nézethez csatlakoztam.
