A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)
A KELET-EURÓPAI STEPPE ÉS A KÁRPÁT-MEDENCE TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI AZ 5-12. SZÁZADBAN - LŐRINCZY Gábor: Kelet-európai steppei népesség a 6-7. századi Kárpát-medencében. Régészeti adatok a Tiszántúl kora avar kori betelepüléséhez
sek, ha kis számban is, de előfordulnak a teljes településterületen. Öt lelőhelyen valószínűsíthető máglyás temetkezés előkerülése, ezek elsősorban a telep ülésterület pereméről ismertek, akárcsak az É-D-i tájolású temetkezések döntő többsége. Bár az általánosításhoz kevés az adat, de az a tény elgondolkodtató, továbbra is adós maradt, mivel dolgozatában egyrészt módszertani megjegyzéseit adja közre, nem minden tanulság nélkül, másrészt—minden indoklás nélkül, s mivel nem tud jobbat—úgy véli, hogy aKF. Szmirnov által rendszerezett szarmata katakombatemetkezések II. típusa azonos lehet a 7. századi tiszántúli fülkesírok formájával (KÜRTI 1996, 126, 130). Természetesen nem zárható ki annak lehetősége, hogy a Szmirnov-féle II. típus lehet a kárpát-medencei fülkesírok keleti előzménye — bár ennek ellentmondó, megfontolásra ajánlott megjegyzéseimet már egyszer közzétettem (LŐRINCZY 1992, 104) —, de a feltételezésen tííl ennek részletes vizsgálata és bizonyítása továbbra is elvégzendő feladat maradt csupán, mert a dolgozat ezzel is adós maradt. Jelen esetben csak hírértéke van annak — és a sírok publikálásáig az is marad —, hogy a Szir-Darja mentén és az Eszak-Kaukázusban „ csizma " vagy „zokni " alakú, a szegedi kiállításon látható — a rekonstruált? —fidkesírhoz hasonló temetkezések hicatjait tárták fel (KÜRTI 1996, 23. j.). Ez a cikk is növeli azon dolgozatok számát, melyekben addig még közöletlen adatok — az esetek döntő többségében sajnos hosszúi ideig azok is maradnak — ellenőrizhetetlen és az olvasó számára értékelhetetlen módon látnak napvilágot. Úgy gondolom, csak arról és annyit szabad írni — még a régészeti szakirodalomban is —, ami dokumentálható, ezáltal igazolható és ellenőrizhető. Ha a mondanivalónk ilyen információ nélkül nem állja meg a helyét, akkor nem érdemes közre adni, ha pedig igen, akkor az ilyen adat csak terheli és bizonytalanná teszi azt. Ami a mondanivaló igazolását illeti, Kürti Béla jelen dolgozata több helyen is hiányérzetet kelt. Például térképen közzétette az általa összegyűjtött fiilkesíros temetőket, hangsúlyozva, hogy az általam publikált, a fiilkesíros temetőket tartalmazó adattár (LŐRINCZY 1994) hónapokkal az ő összeállítása után jelent meg (KÜRTI 1996, 7. j., 2. kép). Ezzel szemben minden indoklás nélkül vette fel a jegyzékébe Németszentpétert ISínpeüii German (Ro), hivatkozva az alappublikációra (DÖRNER i960), ahol azonban szó sincs fülkesírról, ellenben magam a rendelkezésre álló adatokrészletes elemzésével megpróbáltam rekonstinálni a sír formáját (LŐRINCZY 1994, 325). Hasonló gond van Szegvár-Sápoldallal is, itt ugyanis a hivatkozott publikáció (BÓNA 1979) éppen arról szól, hogy a sír miért nem lehet fülkesír. A szőrszálhasogatást nem kívánva tovább folytatni, csak megjegyzem, hogy a 7. jegyzetben említett állításának miszerint írása csupán — 7994. április 11-i — előadásának jegyzetekkel kiegészített változata, némileg ellentmondani látszik egyebek mellett pl. a 8. jegyzete is, miszerint 1994 novembere után írását még módosította — kérdés, milyen mértékben — ; valamint, hogy az első pitvarosi fülkesír (a lelőhely szintén szerepel a cikkben megjelent térképen) csak hetekkel a fiilkesíros konferencia után kelült elő. A fentieken kívül — némileg kényszen'íségből — csak reflektálok néhány, a személyemet érintő megjegyzésére. Kürti Béla a szerkesztőség többszöri kérése és a határidő általa történt, sokadszori módosítása után sem adta le kéziratát a fiilkesíros konferencia anyagából készülő kötetbe, előadása tehát ezért nem jelenhetett meg. Ami azt illeti, hogy a fiilkesíros temetkezés keleti eredetét a kolléga 1990. szeptemberi előadására alapozva foglaltam volna össze (KÜRTI 1996, 126), több mint igazolhatatlan. Nem emlékszem részleteiben az — egyébként orosz nyelven elhangzott — előadásra, de a most megjelent cikke is azt mutatja, hogy szinte semmiben sem értünk egyet a fülkesírok keleti kapcsolatát illetően, tehát nem is alapozhattam véleményemet az előadására, amennyiben az gondolatmenetében megegyezett cikkével. Hogy etikailag mennyire kérdő jelezhető meg az általa nehezményezett eljárás, miszerint én a saját ásatásom 1 llfiükesírját 4 sorban teszem közzé a fiilkesíros temetkezések katalógusában, míg a mások által az avar corpusban közlendő sírok leírását oldalakon keresztül részletezem. (KÜRTI 1996, 7.}.), annak megítéléséhez érdemes az alábbiakat is figyelembe venni. A szegvári temető fülkesírjaiból már a feltárás befejezése előtt is többet tettem közzé, mint ahány sírt Kürti Béla az elmúlt 25 évben összesen. Ami pedig a Móra Ferenc Múzeum avar anyagának az avar corpusban történő feldolgozását illeti, már csak Kürti Béla adós az általa több mint 20 éve vállalt kötettel, mert a nem a megyében dolgozó régészek e munkát már rég elvégezték és az anyagot közkinccsé tették (MADARAS 1995; SALAMON 1995; SALAMON- CS. SEBESTYÉN 1995; TÖRÖK 1995). Már számtalanszor elhangzott, hogy a feldolgozók így Kürti Béla is, nem a. temetők egyedüli közlési jogát, hanem az avar corpusban való közlés lehetőségét kapták meg amivel lehetett élni és visszaélni egyaránt. Ráadásul nem tudok olyan végrendeletiől sem, melyben Móra Ferenc vagy Csallány Dezső Kürti Bélára hagyta volna az általa feltárt régészeti anyagot. A további számtalan apró csúsztatásra, oldalvágásra nem kívánok reagálni. Csak remélni tudom, hogy a jövőben mindkettőnknek lesz elég energiája a szakmai adósságok törlesztésére, és az elvégzett munka, a szakmai teljesítmény lesz az, amely alapján megítélnek bennünket, nem pedig a másikról alkotott — már eddig is túlságosan nagy nyilvánosságot kapott — i nem kis mértékben szubjektív vélemény.
