A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

HUREZAN G., Pascu – SZATMÁRI IMRE: Az aradi múzeum késő középkori kályhacsempe- és kályhaszemgyűjteménye

kai kialakított pikkelyek borítják, a többi részének a felülete sima. Kályharésze töredékes, tál alakú lehetett. Az előlap hátoldalán korom nyomai nem látszanak, viszont igen jől meg lehet figyelni, hogy az agyaglapot leginkább az alak egyes testrészeinél igyekeztek a negatívba nyomkodni. Ezeken a helyeken az előlap hátoldala homorú, szinte behorpadt. Ma.: 23 cm, sz.: 22,5 cm, mérhető hátmélysége: 7 cm. (16-17. század.) BM ltsz.: E. 4884. A fejedelmi székhely sáncrendszerének területéről („Cámpul Santurilor") származik, s Marilena Trifu 1955. évi terepkutatásának eredményeként került a múzeumba.

37 4. Kályhacsempe (5. kép 1; 8. kép 6). Négyszögletes előlapú, mázatlan. Két részből ragasztott, jobb felső negyede és bal alsó sarka kiegészített. Világosbarna színű. Előreugró léckerettel határolt előlapján Szent Györgynek a sárkánnyal folytatott, domborúan megformált küzdelme látható. A lovagszent balra tartó lovon ül. Feje kerek, arca telt. Szemének, orrának és szájának megformálását a csempe töredékes volta miatt nem ismerjük. Haját a fej szélénél gömböcskékkel jelölték. Törzse a fejhez hasonlóan kissé ovális, nyújtott, domború formájú, s itt is jelentős mértékben kiegészített. Vékony pálcatagbői kialakított jobb karját erőteljesen behajlítja, s könyökét magasra emeli. Dereka előtt lévő jobb kezével a ló kantárját tartja. Bal lábát a ló mellső lábáig egyenesen előre nyújtva, egyenes derékkal, a páncélos lovagok jellegzetes tartásának megfelelően üli meg a lovát. Hosszú nyakú, nagyméretű, csillagtaréjú sarkantyúja van. Jobb lába egyáltalán nem látható. A ló hasa alatt látható apró bevagdosott bordák valószínűleg a lovag szoknyaszerű ruhájának alsó szélét jelölik. A csempe és a motívum kopottsága azonban ezt csak sejteti. Szent György a derekán valószínűleg kardot hord, de ennek csak a markolata látszik, mert a többi részét szintén a ló takarja. A bal kezétől — ugyancsak a ló takarásban lévő jobb oldalán — hosszú, keskeny, egyenes borda jelöli a kopját. Érdekes, sa vidéki kályhásmesterek felületességének bizonyítéka, hogy bár a kopját a ló jobb oldala részben takarja, mégis a fölső vége a lovag bal keze ügyében helyezkedik el. A lovas eredeti helyzete szerint viszont, ha a kopja a jobb kezében lenne, akkor a kantárt a bal kezével kellene tartania. A kantár is csak a lő feje alatt és fölött látszik, a nyakánál viszont nem. A ló sután, szintén eléggé felületesen megformált. Orra, farka és két első Iába kissé kiegészített, a csempe is a ló nyakánál tört el két részre. Feje kopott, szeme alig érzékelhető. Két fülét keskeny, rövid borda jelöli. Jobb lábával előre lép, az egyenesen kinyújtott bal lábával pedig a sárkány nyakán áll. Hátsó lábai szintén gyengén megformáltak, a ló bal hátsó lába köré tekeredik a sárkány hosszú farka. Ezzel a lábával a talajon áll, de a jobb lábával ugyancsak a sárkányt tapossa. A sárkány nyaka és feje a csempe töredékessége miatt kiegészített. Teste vízszintesen elnyúló, felületét függőlegesen bevésett, enyhe hullámvonalakkal jelölték. Farka azonban sima, s kétszeresen rátekeredik a ló bal hátsó lábára. A sárkány két látható lába nagyon rövid, s hosszú karmokban végződik. A kályhacsempe bal felső sarkában koronát viselő nőalak foglal helyet. Ovális alakú, domború feje szembe fordul ugyan, de tekintete a lovagra irányul. Koronája három ágú, felülete igen kopott. Vállig érő, szétbomló haját a csempe sima lapjába vésett párhuzamos vonalkákkal jelölték, szemeit benyomással, orrát, száját pedig domborúra formálták. Vékony bal karját könyökben behajlítja, kezét csípőre teszi. Jobb karját ugyanakkor — könyökben szintén kissé behajlítva — teste előtt a bal válla irányában előre nyújtja, kezének ujjai a nyaka bal oldalán látszanak. Testét bő, a derekán övvel összefogott, mindenütt sűrű redőkbe rendezett, a nyakán és a vállaknál kivágott ruha fedi. A ruha deréktól lefelé a kályhacsempe széle felé ívelten elkeskenyedik, az alaknak a lábai nem látszanak. A kályhacsempén bemutatott jelenetnek e mellékszereplője kétség kívül az a királylány lehet, akit Szent György megmentett a sárkánytól. A téma előadása, a királylány térdeplő alakjának megformálása — elsősorban a tekintete és a kézmozdulata segítségével — hűen kifejezi azt, hogy a veszélyben lévő királylány közvetlen részese a lovag és a gonosz sárkány élethalálharcának. A csempe jobb felső, hiányzó sarkában stilizált várábrázolás, a várfokok között pedig a jelenetet figyelő és a lányukat sirató királyi házaspár foglalhatott helyet (BÁLINT 1977,297,323,53. j.). Erre utal — és a csempén végzett egyéb kiegészítésekhez is lehetőséget adott — az alább következő, hasonló kályhacsempe. A kályhacsempe előlapját fanegatívba nyomkodták, felületén a fa repedései jól meglátszanak. Hátoldala kormos, tehát a csempe kályharésze tál alakú, levágott aljú lehetett. Az oldalának azonban csak egyes részei maradtak meg, s itt a külső széle is kormos. Ma.: 23 cm, sz.: 21,5 cm, mérhető legnagyobb hátmélysége: 7 cm. (15-16. század.) BM ltsz.: E. 3015. Közelebbi lelőhelye a városban a November 6. lakótelepen volt, s M. Nicorescu 1960. évi leletmentésének köszönhetően került a múzeumba.

39 37 Vö.: HOLL 1958, 227, 27. kép, 244, 56. kép; VÉGH 1977, 74-77, 21 ábra c-e; RICHTEROVÁ 1982, Tab. 51. 1-5; HOLL 1990, 69, 14. kép 3. Restaurátor: Ecaterina Drímbá (BM). 38 Az adatra Kovalovszki Júlia hívta fel figyelmünket. Fogadja érte hálás köszönetünket. A Bálint Sándor által számba vett, Szent György harcát bemutató középkori freskók és szárnyas oltárok táblaképei közül a kályhacsempe jelenetéhez igen közeli ábrázolás maradt meg pl. a feketegyarmati, 1467-ben festett falképen (BÁLINT 1977,306-307; MÁRKI 1892, 454-455). 39 Közölve: BATARIUC 1996,116, Fig. 11.1. Vö. még: MÉRI 1957, XLVII. 1.1; RICHTEROVÁ 1982, Tab. 35-36; BENKŐ-UGHY1984,12. kép; HOLL 1990, 85, 35. kép; BATARIUC 1992, 36; MARCU1992, 38; EGYHÁZY-JUROVSKÁ-FŰRYOVÁ1993, Obr. 14; BATARIUC 1996, 116, Fig. il. 2-4; RUSU 1996,146-147,160, Fig. 11. Restaurátor: Ecaterina Drîmbà (BM).