A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

BENDE Lívia: A pitvarosi késő avar kori temető 51. sírja. (Adatok a késő avar kori lószerszámok díszítéséhez)

nálatában finom eltolódások figyelhetőek meg. Leghamarabb az áttört orrdíszek jelennek meg a késő avar kori lovasok lovainak kantárjain (kezdetben egy-egy darab), majd viseletük összekapcsolódik a csótárok használatával (ekkor jellemzőek a több, általában három darabból álló garnitúrák), hozzájuk később csörgők járulnak (közöttük egy sírban öntöttek is előfordulnak — más szerepkörben gyakori leletei a késő avar korszaknak), melyeket egy önálló, préselt változat vált fel a kantár díszítésében, s amelyek már csak a csótárhoz kapcsolódóan vagy önállóan találhatóak meg a komáromi temetők fiatalabb sírjaiban. A legfiatalabb áttört orrdíszek ismét csak magányosan kerülnek elő. A közelmúltban a csótárok mellett jó néhány olyan késő avar kori tárgytípus felgyűjtése és értékelése megtörtént, melyek a fent ismertetett leletegyüttessel kapcsolatban is tanulságokkal szolgálnak. Kiss Gábor a négy- és ötkaréjos lószerszámveretekkel (Kiss I99i), a kétkaréjos és lapos rozettás lószerszámveretekkel (Kiss 1993), az aranyozott övdíszekkel (Kiss 1995) és a tausírozott vasfalerákkal (Kiss 1996) foglalkozott részletesen, Szalontai Csaba a liliomos öweretek tipológiáját és kronológiáját dolgozta ki (SZALONTAI 1995). Kiss Gábor a tausírozott vasfalerák vizsgálata során arra jutott, hogy a tárgytípus végig használatban volt a késő avar kor derekán, s a keretezés nélküli karéjos szélű, virágszirom alakú mezőkre tagolódó hálómintás, illetve a pikkelymintás darabok, vagyis a éelarevoi 40. sírban és a korábban már említett, Vörsön előkerült példányok a legfiatalabbak, melyek az avar kor vége felé készültek (Kiss 1996, in, 8. táblázat). Az általa felgyújtott 15 tausírozott vasfalerás, illetve 5 díszítetlen vasfalerás sír mennyiségileg körülbelül megfelel a csótáros, illetve orrdíszes leletegyütteseknek. Átfedések is vannak persze, négy vasfalerás sírban csótár is volt, ebből egy orrdísszel együtt, egyszer pedig csak az utóbbi. Mindenesetre a késő avar kori lovassírok mennyiségéhez képest számuk együttesen és külön-külön is elenyésző (SZENTPÉTERI 1993a, 163). Elterjedésük részben egybeesik, amennyiben zömük a peremterületen kerül elő (részben ki is kerüli egymást, mert a komarom-hajógyári temetőben nem került elő tausírozott vasfalera, a gadóci úti temető 11. sírjában viszont csótárral volt együtt), bár az észak-nyugati peremterület lelőhelyei alapján úgy tűnik, hogy a legkorábbi vasfalerákkal nem fordulnak elő együtt csótárok, míg a csótárok és orrdíszek területi elterösszefüggő leletegyütteseket (jelen esetben azokat a sírokat, melyekben legalább két tárgy van, s ezek mindegyike legalább még egy sírban megtalálható), s ezzel megadja azok relatív kronológiai soirendjét (a régészetben alkalmazott szeriáció módszertanáról SZALONTAI1998). Azonban természetszerííen nem tud különbséget tenni a tárgyak között, tehát egyformán kezeli pl. az egészen rövid vagy a hosszabb ideig használatban lévő tárgy típusokat (függetlenül attól, hogy azok kronológiája kidolgozott/kidolgozható-e vagy sem), nem tudja figyelembe venni a tárgyak mennyiségét, tehát ha ugyanabból a tárgyból egy sírban több van, az éppúgy egyetlen jellel szerepel a táblázatban, mintha egy volna belőle. Valamint nem. szerepelhetnek benne azok a „magányos" tárgyak, melyekből az összehasonlításra valamilyen szempont szerint kiválasztott sírok együttesében csak egyetlen darab fordul elő, ha még oly fontosnak tartjuk is ezeket a sír keltezése szempontjából. Ennek következtében a vizsgált sírok leletegyüttesek vizsgálati értéke csorbulhat, bizonyos pontokon a szeriáció alapján nyert kép elnagyolttá válhat. Pl. ha egy egyébként hosszú ideig használatban lévő tárgytípust a vizsgálatban csak néhány darab képvisel, azokat a program értelemszerűen igyekszik egymás mellé vagy egymás közelébe rendezni (ezt persze részben befolyásolja a leletegyüttes többi tárgytípusa is), nem véve tudomást arról, hogy a tárgyak között esetleg komoly korkülönbség lehet. Nem beszélve arról, hogy a szeriáció szempontjából sem lehet egyenértékű egymással egy teljesnek mondható vagy egy hiányos leletegyüttes (bolygatatlan és kirabolt sírok). Ha netán e „hiányosságok" összeadódnak az a tárgyak vagy a sírok meglepő soirendjét eredményezheti. Jelen esetben példáid lényeges eltérések figyelhetőek meg a .síregyütteseknek a lószerszámdíszek (2. táblázat), illetve az övdíszek (1. táblázat), valamint a fenti megszorításokkal teljesnek mondható leletegyüttesek (3. táblázat) alapján kirajzolódó relatív kronológiai soirendjében, melyeket csak részben magyaráz, hogy a lószerszámdíszek és az övdíszek nem értékelhetők egyféleképpen, hiszen míg az öv adott esetben egész életén át elkísérte a féifit, lovat vagy lószerszámot többet is birtokolhatott, vagy fordítva. Az övdíszeknek elsősorban a díszítőmotívumok alapján történő besorolása lényegesen egyszenisített, de egyben tisztább képet mutat a lószerszámdíszekénél, ahol ez a megközelítés kevésbé alkalmazható. Ugyanakkor viszont e kétféle megközelítés egymást kalibrálja. Mindezek alapján — nem. vitatva a szeriációnak a régészetben/az avar kor kutatásában betöltött forradalmi jelentőségét — a sírban található minél több tárgy alapján végzett szeriációt tartom a megbízhatóbbnak hiszen csak ez ellenpontozhatja valamelyest a fent említett hiányosságokat (persze a minél pontosabb tipológiai besorolás és a tárgytípusok túlzottan aprólékos lebontása között nehéz megtalálni a kényes egyensúlyt, mely nélkid a módszer könnyen kilátástalanná válhat). Mindez tehát azt is jelenti, hogy a szeriációban nem a néhány helyi értékkülönbség a lényeges a tárgyak vagy a sírok soirendjében, hanem a leletegyüttesek sonendje alapján kirajzolódó nagyobb tendencia.