A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

NAGY Margit: Szentes és környéke az 1-6. században. Történeti vázlat és régészeti lelőhelykataszter

elfoglaló harcias langobardok. Az 546-ban kötőit szövetség értelmében a langobardok megkapták Noricum városait, Pannónia erődítményeit és a gepidák eddigi évjáradékát. A szövetséggel Iustinianusnak a legfőbb célt, a határ menti germán erők megoszlását Sikerült elérnie (Procopius: De bello Gothico II, 15, III, 33; Iordanes: Romana 387; LAKATOS 1973, 74-75; SCHMIDT 1941, 534; BÓNA 1956, 235-237). A gepidák alföldi szállásterületei az 5. század második felétől a Tiszától keletre, elsősorban a Duna-Tisza közére vezető átkelőhelyeknél és a Tisza mellékfolyói mentén alakultak ki. Az 5. század középső harmadának gepida nemessége — a régészeti leletek alapján — a hegyvidék és a síkság találkozásánál a Felső-Tisza mentén, a Körös-vidék keleti, a Kárpátokkal szomszédos részein és a TiszaMaros szögben települt le. A gepida köznép települései ugyanekkor a Tisza középső folyása mentén, valamint a Körös és a Maros mellett, egymás közelében találhatók. Falvaiknak nyomát a több nemzedék által használt köznépi temetők mutatják, melyeket az 5. század középső és utolsó harmadában nyitottak meg (KOVRIG 1951, 113-118; WERNER 1959, 427; BÓNA 1971a, 274-275).

35 A Körös-Tisza-Maros-vidék legsűrűbben benépesített része az 5. század második felétől Szentes környéke volt (17. kép). A múlt század vége óta gyűjtött régészeti leleteknek és főként Csallány Gábor ásatásainak köszönhetően több száz gepida sír őrzi az egykori lakosság nyomát. A szentes-kökényzugi település népe halászatból és állattartásból élő, kisebb közösség leheteti, mely nagyjából azonos társadalmi helyzetű, szabad családokból állt. 74 sírós temetőjük a Körös egyik nagy kanyarulatától közrefogott földháton létesült. A temető teljesen feltárt és feltérképezett keleti része két, világosan elkülöníthető sírcsoportra oszlik. A kisebb sírszámú déli csoportban főként nőket és gyermekeket temettek el, míg az északi oldal nagyobb csoportjában a felnőtt férfiak temetkezései dominálnak (18. kép 1-2). A közösség vezetője a nagyobb sírcsoport közepén nyugodott. Az 57. sír rövid karddal, kopjaszerű lándzsával és vashegyű nyilakat tartalmazó tegezzel felszerelt harcosa mellé mindennapi munkaeszközeit, a nagyméretű, kétágú halászszigonyt és a juhnyíró ollót is eltemették. A temetőben egyébként kevés — összesen öt — a fegyveres férfi. A nagyobb csoport nyugati szélén egy hosszú kardos, a keleti szélen egy lándzsás férfi feküdt; a kisebb csoport egyetlen harcosának fegyvere csak az íj és a nyíl volt. Az ékszert viselő nőket a fegyveres férfiak közelében temették el — 6 sír (18. kép 3). Viseletükhöz fibulák, sokszögű gombbal díszített fülbevalók, borostyán- és üvegpaszta gyöngyökből álló nyakláncok tartoztak. A kökényzugi asszonyok bronz- vagy ezüstfibuláikat vállmagasságban, párosával tűzték a felsőruhára, a bal oldali fibulához gyöngyökből álló csüngődíszt erősítettek. A kökényzugi fibulák, bizonyára megrendelőik anyagi lehetőségéhez mérten, kis méretben és egyszerű díszítéssel készültek. Az 5. század második felében általánossá vált fibulaviselet a letelepedett, földművelő-állattartó germán népeknél a pogány hitvilág termékenység kultuszához kapcsolódott. Erre mutat a fibulák állatfejekből és növényi motívumokból álló, aranyozással kiemelt díszítése. Az eredetileg a késő római ötvösség mintakincséből kölcsönzött motívumok a germán mesterek keze alatt sajátos átalakuláson mentek át, és a népi hitvilággal összefüggő, akkoriban mindenki számára érthető jelképekké alakullak. A hun kor után és az 5-6. század fordulóján kiemelkedő színvonalon dolgozó gepida ötvösök Erdélyből és a Felső-Tisza-vidékről előkerült ékszereiken — díszcsatok, fibulák — az állat- és növényornamentika egyesítésével olyan jellegzetes kompozíciókat alakítottak ki, melyeket más mesterek az egyszerűbb, olcsóbb darabok készítésénél mintaként használtak.

36 A kökényzugi temető fibuláit összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a később készült darabok formája és díszítőmotívumai fokozatosan leegyszerűsödnek (19. kép 1-3; 20. kép 1-2). Az átalakulást a sokszorosítással kapcsolatos öntési eljárások csak részben magyarázzák. Feltehető, hogy az ékszerek díszítésének korábbi jelentése, azaz a pogány vallás jelképei a 6. század közepén ariánus püspökséggel rendelkező gepidáknál fokozatosan háttérbe szorultak. A kökényzugi 29. sír gazdag indás és állatfejcs díszű fibulája — a beregvidéki nagy fibulával való 35 A lemezfibulák legújabb elterjedési térképei KISS 1980,116-117,3. kép — a Tisza-vidéken Balsa és Gelénes kiegészítéssel, és AMBROZ 1982, Ris. 3. A csongrád-makói típusú lemezfibulák hun kori keltezése TEJRAL 1973, 67-68 érvelése után sem bizonyított, a kisebb méretek inkább minőségi különbségre engednek következtetni, vö. AMBROZ 1982,112-114. 36 A fibulák gyöngycsüngős díszítéséről CSALLÁNY 1942,329-331; az ornamentika kialakulásáról SALIN 1904,164; ANNIBALDL WERNER 1963, 368-369; HASELOFF 1973.