A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

SZATMÁRI Imre: Késő középkori kályhacsempék a sarkadi várból

megszállás és a folytonos létbizonytalanság hangsúlyosabbá tétele azonban e leletek korábbi, leginkább 1566 előtti keltezése felé mutat. A Sarkadra és e térségre vonatkozó történeti adatok így a kalyhacsempék keltezésében — a régészeti jelenségek és a stíluskritikai megfigyelések után — a harmadik támpontot jelentik.

22 A települést már a 16. század első felében is többségében kisnemesek birtokolták. Ebben az időben a legnagyobb birtokos Sarkadi Boldizsár, a század közepe táján pedig Sarkadi Farkas volt. 1552-ben pl. a Sarkadon összeírt 51,5 portából 35 Sarkadi Farkas tulajdonát képezte. Az 1540-es évek második felétől a török előrenyomulása egyre veszélyesebbé vált e térségben is. A sarkadi vár — akkor még kastély — első említésével Mágocsi Gáspár gyulai várkapitány 1556. június 20-án, Nádasdy Tamáshoz írott levelében találkozunk. Ekkor kezdték valószínűleg az erődítések komolyabb kiépítését. Sarkad erőssége a későbbiekben fontos helyet foglalt el Arad, Gyula és Nagyvárad között. A gyulai vár török kézre kerülése (1566) előtt és azt követően is Sarkad környéke hosszú időn át vitatott területnek számított a királyi Magyarország és Erdély között. A török ellen vívott csatákban 1566 előtt a gyulai vár mögött foglalt helyet, Gyula török bevétele után pedig Várad előtt kellett helyt állnia (MÁRKI 1877. 13, 41-42, 118-119, 132-135; MÓDY é. n. 33-36). Igaza lehet Módy Györgynek, amikor a sarkadi vár védelmi rendszerének második kiépítési szakaszát az 1566-1572 közötti évekre teszi. A vár kapitányára, Sarkadi Farkasra vonatkozó utolsó adatunk 1577-ből származik. 1573-ban, 1585-ben, 1591-ben, 1592-ben és 1596-ban még mindig magyar fennhatóság alatt állt a sarkadi vár, de 1598-ban a török csapatoknak Várad ostromával egy időben sikerült elfoglalniuk. 1599-ben viszont Nyári Pál váradi kapitány katonái visszafoglalták. 1600-ban megint török kézre került, de 1605-ben a magyarok ismét visszaszerezték. Az írott források szerint ebben az időben háromszor égett le teljesen a város. 1609 és 1611 között újra török kézre került Sarkad, de 1611ben Nagy András hajdúinak megint sikerült a magyarok számára megszerezni a sarkadi várat (MÁRKI 1877. 42-45. 119, 130. 151-154; MÓDY é. n. 36-38; DANKÓ é. n. 52). Míg az 1590 és 1620 közötti három évtized igen zavaros viszonyok között telt el, addig 1620 és 1660 közt — az állandó katonai készenlét melletti — viszonylagos nyugalomról, állandóságról és a település megerősödéséről olvashatunk. Erre az időszakra tehető a vár kiépítésének vélhetően harmadik szakasza, s ennek eredményét mutathatja be a Dillich-féle metszet (2. kép 2) is (MÁRKI 1877,46-50, 120-122; MÓDY é. n. 38-40: DANKÓ é. n. 53). 1660-ban Váradot és vele együtt Sarkadot is elfoglalta a török, s az még 1665-ben is az ellenség kezén volt. Később azonban Sarkadot a magyaroknak ismét sikerült — immár véglegesen — visszafoglalniuk. A török kiűzését követően a Rákóczi-szabadságharcban vállalt szerepet a sarkadi erősség, de ennek a vár teljes elpusztítása lett az eredménye (MÁRKI 1877. 50-64; DANKÓ é. n. 53-56). Ezen történeti adatokból kiderül, hogy Sarkad — a török előrenyomulása következtében — az 1550-es és 1560-as évektől, különösen pedig Gyula várának 1566. évi elestét követően vált igazán jelentős településsé. Várának katonasága és a lakosság több mint egy évszázados harcot vívott a gyulai török ellen — váltakozó sikerrel. Az állandó háborúskodás, az örökös harci készenlét közepette vált Sarkad a 17. század folyamán a legdélibb hajdútelepüléssé, s ez a hajdúvárosokat megillető kiváltságokat jelentett lakosainak. A vár a Rákóczi-szabadságharc leverését követő általános Habsburg intézkedéssorozatnak esett áldozatul úgy, hogy annak helyét már egy évszázaddal később (1822-ben) Huszár Mátyás részletes és igen alapos térképezési munkálatai közben sem lehetett észlelni (3. kép 2), s 1877-ben Márki Sándor is csak találgatni tudta, hogy a sarkadi vár hol lehetett valaha (MÁRKI 1877, 64). A sarkadi várról két ismert ábrázolás maradt fenn. Az egyik a 17. század közepéről való, már említett Dillich-féle metszet (2. kép 2) (DANKÓ é. n. 48-50, ío. kép), a másik pedig a Praunstroff német császári alezredes 1707. évi sikertelen ostroma után készült vázlatos rajz (3. kép 1) (MÁRKI 1877, 169-174 és melléklet; DANKÓ é. n. 48-50. 13. kép). A Sarkadról készített eddigi történeti feldolgozások azonban ezenkívül szinte kivétel nélkül említést tesznek — nyilván Márki Sándor monografikus munkája nyomán — arról, hogy a sarkadi ún. központi várat a 22 A település középkori történetét már több helyen feldolgozták (MÁRKI 1877; MÓDY é. n. 29-42; DANKÓ é. n. 43-60), így ezúttal csak a kályhacsempék keltezésében — a kályhaépítésnek kedvező periódusok és a szóba jöhető megrendelők személyének meghatározásában — esetleg figyelemre méltó adatokat szükséges e helyen megemlíteni.