A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)
SZATHMÁRI Imre: Árpád-kori templom Sarkadkeresztúron
A felszínen olyannyira jól látszott a templom falainak helyzete, hogy a rendelkezésünkre álló idő rövidségére való tekintettel a lehető legkisebb feltárási területet is ki lehetett jelölni. Nem volt szükség a falak helyét kutatóárkokkal keresni, így mindjárt négy egyforma, négyszögben egymáshoz illeszkedő, egyenként 6,5x4 méteres szelvényt jelöltünk ki a templom szántásban jelentkező törmelékes helye fölé. Az egyes szelvényeket 50 centiméter széles tanúfalak választották el egymástól (3. kép). Az ásatási alaprajzon azonban jól látszik, hogy a templom valódi elhelyezkedése nem esik pontosan a kijelölt négy szelvény közepére. Ennek oka az a tévedésünk volt, hogy a szelvényeket a templomfalak felszínen jelentkező vonalaihoz viszonyítva jelöltük ki, s csak az ásatás során derült ki az, hogy a nyugati irányból haladó szántás északra, s ugyanakkor előre is borító barázdáinak következtében a felszínen a falak vonulata a valóságos helyükhöz képest egységesen pontosan egy méterrel került keletebbre és északabbra is. Ezért végül — a templom teljes alapozásának kibontása és a teljes alaprajz megállapítása érdekében — a szentély délkeleti és a templomhajó délnyugati sarka fölött az 1. és 2. szelvényünk területét keleti és déli irányban egy-egy méterrel meg kellett nagyobbítani (3. kép). Az 1. szelvényben a templom déli szentélyfala és délkeleti sarka, diadalívének déli pilléralapozása és a hajó délkeleti sarka, valamint a hajó és a szentély déli falainak csatlakozása került elő. A 2. szelvényben bontottuk ki a templomhajó délnyugati sarkát, a nyugati zárófal legnagyobb részét és csaknem az egész karzattartó alapozást. Ez utóbbi északi széle a 2. és 3. szelvény közti tanúfal alá esett. A 3. szelvényben találtuk meg a templomhajó északnyugati sarkát és az északi falának helyét, a 4. szelvényben pedig a szentély északi falának és északkeleti sarkának alapozását. Szintén a 4. szelvényben tártuk fel a diadalív északi pillérének alapozását, illetve a hajó és a szentély északi falainak csatlakozását (3. kép). A szelvényeket egymás után, számuk sorrendjében tártuk fel, végül az addig meghagyott tanúfalakat is elbontottuk (3. kép; 16-17. kép). A szántás rétege alatt összesen négyféle talaj összetételt különíthettünk el. A templombelsőben és a szelvények egyes részein megtaláltuk a tiszta, sárgás, agyagos, bolygatatlan altalajt. A templom külső oldalán lévő sírok betöltése feketés, ritkásan habarcs- és téglaszemcsés volt, míg a falak helyén követhető és más — szintén a templomnál későbbi — beásások földje laza, erősen kevert, habarcsos és téglatörmelékes betöltésből állt. A negyedik féle talajt a templomhajó közepén lévő nagyméretű, kerek, őskori gödör sötét foltja jelentette, de ezt idő hiánya miatt nem tudtuk kibontani (3. kép; 4. kép 2). Az őskori gödör nyugati szélébe ásták meg az Árpád-korban a templom karzatához tartó alapozási gödröt, amelybe a karzattartó alapozást is elkészítették. Ezt az alapozást, pontosabban ennek nyugati szélét és a templom nyugati zárófala alapozásának belső szélét — az északi falpillér helyének egy részével együtt — egy későbbi gödör pusztította el. Betöltésében visszadobált tégladarabok és három egész tégla került elő. 5 A gödör kétség kívül a templom pusztulása utáni időben keletkezett, az sem lehetetlen, hogy e századi vagy múlt századi. Az alföldi templomoknál általánosan megfigyelt szokásnak megfelelően a környékbeli lakosok e templom falainak helyén is módszeresen kitermelték szinte az összes téglát. A többi templomhoz képest azonban igen szerencsésnek mondható, hogy itt — leszámítva az említett egyetlen gödröt — a templom belsejét és falainak helyét nem tették tönkre a hasonló templomoknál már megszokott különböző beásások. Egyedül a falak mentén haladtak végig a későbbi bolygatok, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az ott található, még felhasználható téglákat kibányásszák. Igen alapos munkát végeztek viszont, mert alig maradt mára néhány tégla eredeti helyzetben. Szerencsére a karzattartó alapozásába eredetileg is csak törmeléket használtak fel, így a kései téglabányászok ezt az alapozást szinte épségben hagyták meg. A karzattartó alapozás melletti gödrön kívül mindössze egy másik beásást találtunk, amely a szentély keleti fala alapozásának külső szélét semmisítette meg kis szakaszon (3. kép). Ebben is sok tégladarab került elő ugyanúgy, ahogy a karzattartó alapozás melletti gödörben. A két gödör betöltésének hasonlósága talán egykorúságukat jelenti. A szorosan a templomfalak mellé igazított szelvények területe adott csak arra lehetőséget, hogy a templom körüli temető sírjai közül is feltárjunk néhá95.22.48. (közülük őskori a 95.22.6-8; 95.22.30; 95.22.33-34; 95.22.36. és a 95.22.43. leltári számú edénytöredék); Híradás: Békés Megyei Hírlap 1995. február 14., 1; Uo. 1995. június 2., 1, 3; Uo. 1995. július 6., 4. 5 Ltsz.: 95.22.24.
