A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)
BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor: A szegvár-oromdűlői 10-11. századi temető
vászonhurka is előkerült, amely merevíthette azt 32 (KÜRTI 1996, 6. kép). Hasonló háromrét összehajtott, selyemmel burkolt vászonhurka darabja konzerválódott a tímári 8. sírban is (KOVÁCS 1988, 151). A Szegváron előkerült valamennyi veretet — beleértve az egy különböző darabot is — azonos módon erősíthették fel. A veretek többségének (12 darab) füle ép és egyformán helyezkedik el, az egyiket felfelé a másikat lefelé hajlították, egymással szemben. Három darabot utólag átlyukasztottak, kettőnél csak a fül görbült el. A fülek ilyetén való elhelyezése, valamint az a tény, hogy visszahajtott végük minden esetben lekerekített, megengedi azt a feltételezést, hogy a fület alkotó lemezkét egyenes állapotában nyomták át a szöveten, majd eltérő irányban hajlították vissza. Ez elég stabilitást biztosíthatott a szorosan egymás mellett felerősített díszeknek, a felvarrásra vagy felfűzésre nem feltétlenül volt szükség. Csallány Gábor a szentes-derekegyházoldali 4. sír esetében kifejezetten csak a mellkas közepén, függőleges sorban elhelyezkedő kerek veretek felerősítésével kapcsolatban említi a fűzéssel való megerősítést, a nyak körül elhelyezkedő, elől kéttagú véretekkel, hátul kerek véretekkel díszített vászoncsíknál nem. A valószínűleg tűtől származó két lyukat olyan textilmaradványon találtuk, amely utólag átlyukasztott veret mellől került elő. A véreteket tehát egyenként is eltávolíthatták a szövetről, ha ez szükségessé vált, erre utal, hogy három esetben egyirányba néztek a fülek, így azonban a veretek nem illeszkedtek pontosan a többi veret sorába. A szorosan egymás mellett elhelyezkedő, peremükkel érintkező veretek kb. 31 cm-es nyakbőséget adnak ki. A szűk nyakbőség nem egyszerűen magasan záródó, ívelt ingnyakat, inkább álló nyakat, esetleg nyakpántot feltételez. Kürti Béla a honfoglaló magyar női viselettel kapcsolatos rekonstrukciós próbálkozások összefoglalása kapcsán — épp a veretsorok különkülön textilpántra történő felerősítésével kapcsolatosan (VÖ. KŐHEGYI-T. KNOTIK 1982,196), utalva Nepper Ibolya sárrétudvari rekonstrukcióira — mutatott rá, hogy a honfoglalás kori sírokban előforduló díszítmények elhelyezkedése nem feltétlenül van szoros összefüggésben a ruha szabásával. . A véretekkel díszített selyemszövet-pántot — véleményünk szerint — önállóan is viselhették a nyakon, az ing/ruha nyakkivágása tehát ettől független is lehetett. A veretek formája, díszítése és a fülek állása is tetszőlegesen fordíthatóvá tette a textilpántot a szegvári garnitúra esetében. 33 (A fülek elhelyezésénél egyébként nem ügyeltek arra, hogy a minta mindig azonosan helyezkedjen el.) A szeged-algyői 72. sírban vászonhurkával kitömött selyemszövetre erősítették elől a csüngős, hátul a kerek véreteket. Ennek kapcsán T. Knotik Márta is nyakpántra gondolt. 34 Roska Márton nyakékhez tartozónak tekintette a várfalvi csüngős díszeket, mellettük füles gomb is előkerült, mely megoldhatta a ruházat funkcionális záródását, már ha az nem inkább kötővel történt. A ruhadíszek változatos felerősítési megoldásai 35 — egy vagy két, lyukas, hegyesedő végű füllel; egy vagy két, egyik végén rögzített, azonos irányba vagy egymással szemben visszahajlított, lekerekített lemez-, illetve hegyes huzalkampóval (a rombusz alakú és a csüngős veretek esetében a fülek tengelye is változó); 36 egy vagy két nittszeggel; a perem közelében ütött lyukakkal — alapján azonban sok egyedi megoldásra gondolhatunk, amely a ruházat anyagától, a díszítés rendszerétől egyaránt függhetett. Mindenesetre a szegvári 426. sírban eltemetett fiatal nő ruhájának/ruhadarabjainak szabására nézve nem rendelkezünk információval, bár a mintás selyemszövet-maradvány, az ezüst hatását keltő veretek és az aranyfóliás gyöngyök alapján díszes öltözéket feltételezhetünk. A sírban előkerült egyéb mellékletek, az egyszerű S végű bronzkarika, illetve a nyitott, egymásra hajló végű bronzgyűrű, valamint a gerezdéit gyöngyök a köznépi temetők jellegzetes, hosszú ideig használatban lévő, kevés korhatározó értékkel bíró leletei. Csongrádon a valószínűleg alaposan továbbszolgáló bronzverettel egy sírból Szent István pénze került elő, a szájból, a várfalvi sírban ugyan nem volt pénz, de a környező, vele egy sírcsoportba tartozó sírokból Szent István ép és átfúrt, valamint I. András kétszer átfúrt pénzei kerültek elő (ROSKA 1914,161). Mindezek alapján a szegvári sírt a 10-11. század fordulójára keltezhetjük. 32 Ld. az előző jegyzetet 1 . 33 Hasonló megoldásra gondolhatunk a bőrszalagra erősített korongos pitykék esetében: Tiszavasvári-Aranykerti tábla 5. SÍr (RégFüz Ser. I. 25 (1972) 65). 34 Ld. a 31. jegyzetet! 35 A tárgyleírásokból gyakran kimarad a felerősítés módjának rögzítése, ugyanez vonatkozik az illusztrációkra is. 36 A bojárhalmi csüngős veretek felerősítő fiileit egy-egy, illetve két-két, hegyesedő végű tüskéből képezték oly módon, hogy szorosan egymás mellett, egymással szemben visszahajlították őket.
