A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)
RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori női sír Békéscsaba-Erzsébethelyen
sen feltárt és közzétett lelőhelyet. Ez természetesen erősen csökkenti forrásértéküket, így a vizsgálatuk révén nyert adatok, következtetések a későbbiekben jelentős mértékben módosulhatnak. Tanulságaik azonban mégsem hagyhatók figyelmen kívül, hiszen a jelzett területre vonatkozó írott források Békéscsaba környékének 10. századi népességi, társadalmi viszonyairól, az itt hatalmat gyakorló törzs- vagy nemzetségfőkről szinte semmit nem árulnak el. 31 Valamivel jobb a helyzet a 11. század tekintetében, főként mert a Maros-Körös vidéke kiemelt szerepet játszik Ajtony lázadása és a békési Vata pogánylázadása (1046) során egyaránt. így sem szülelett azonban egyértelmű válasz még arra az alapvető kérdésre sem, hogy Békés megye Szent István (997-1038) korában, vagy csak utódai, I. András (1046-1060) vagy akár Szent László (1077-1095) uralma idején szerveződött meg, s milyen viszonyban állott a terület all. Századi dukátUSSal (GYÖRFFY 1963, 493-515; KRISTÓ 1988, 479-482; ALMÁS I 1994). Csak feltételezhető, hogy a terület ősfoglaló nemzetsége a Csolt nem, amely egyik tagjának, Vatának a lázadása után is jelentős birtokok ura marad. A történeti források tehát — ha nagyon bizonytalanul is — arra engednek következtetni, hogy az államszervezéssel járó népmozgások, áttelepítések kevésbé érintették nemcsak a szolgáltató népet, hanem a birtokos nemzetségeket is. Sőt, mivel a pogánylázadás fő fészke épp Békés és környéke volt, a kutatók a pogány hagyományok szívós fennmaradásával számolnak (DIENES 1962). Mindezek fényében leginkább Békés körzetében várhatnánk a 10. századi temetők sűrűsödését. Ezzel szemben azonban még Vatának a forrásokban említett várának sem bukkant a nyomára mindeddig a régészeti kutatás, arra pedig éppenséggel semmi adatunk nincs, hogy ez az erősség már a 10. században létezett és törzsfői vagy nemzetségfői központként funkcionált volna (JANKOVICH 1994, 89; BÓNA 1995, 41-45). Hiányoznak a környékről azok a 10. századi temetők is, amelyek a katonai kíséretre utalnának, egyedül a Békés-völgyparti és a bizonytalan mezőmegyeri, valamint békéscsabai (postapalota) adatok sejtetnek honfoglalás kori fegyvereseket. 32 A gazdag rozettás lószerszámos, s olykor hajfonatkorongos női sírok (Mezőmegyer, Békéscsaba, Sikló, Sarkad) mégis egy előkelő nemzetség itteni szállásaira utalnak (MESTERHÁZY 1980,125-126). E lelőhelyek szóródása azonban olyan nagy, hogy ezek alapján aligha következtethetünk egy, Békés város területére lokalizálható központra, hacsak nem a 11. század közepére vonatkozó forrásnak (Vatha de Castro Selus) az előző századra történő — véleményem szerint módszertanilag megengedhetetlen — visszavetítésével próbálkozunk. Kizárólag a 10. század folyamán használt temetőről tehát — leszámítva a magányos, vagy inkább tüzetesen meg nem kutatott környezetű sírokat — a Mezőberény és Békéscsaba közötti területen nem tudunk. Ismerünk viszont olyan lelőhelyeket, amelyek a 10. századtól a 11. század végéig — sőt a 12. század első harmadáig — folyamatosan használt temetőkre utalnak (MezőberényKérhalom, Békés-Hidashát, Békéscsaba-Mezőgazdasági Szakiskola, valamint homokbánya), s olyanokat is, amelyeket talán már all. században nyitottak (Mezőberény-Gátőrház és Köröshíd, Békés-Tangazdaság, Soványhát valamint Povádzug, Békéscsaba-Alsóvégi tized, Halom és Hold u.). Ezeknek a pontosabb megítélése azonban töredékes voltuk miatt nagyon nehéz. Azok esetében ugyanis, ahonnan jelenleg inkább 11. századinak meghatározható tárgyakat ismerünk, nem zárható ki, hogy a korábbi részük még a föld alatt rejtőzik, vagy már elpusztult. Nem könnyebb a helyzet a 10-11. században folyamatosan használtnak tartott temetők esetében sem. Ezek korai szakaszát ugyanis kizárólag a sírok egynémelyikében előforduló lócsontok, lószerszámok és íjászfelszerelések alapján szokás rutinszerűen a 10. századra keltezni. Éppen a tárgyalt területen azonban rendkívül óvatosnak kell lennünk. Nemcsak azért, mert írott forrásaink pontosan e vidéken tanúskodnak egyértelműen a korábbi, pogány hagyományoknak legalábbis all. század második harmadáig való szívós továbbéléséről. Hiszen ugyanezek a források papokról is írnak, akiket legyilkoltak, és templomokról, amelyeket felégettek — az ősi tradíciók mellett tehát az új rend képviselői és intézményei is jelen voltak már 1046 előtt e tájon. Jóval súlyosabb érvként esik a latba, hogy egyértelmű régészeti bizonyítékai vannak a lovas, fegyveres sírok 11. századi felbukkanásának. Békés-Povádzugon az 58. sírban az íjászfelszerelésen kívül — sajnos meghatározhatatlan — Árpád-kori pénztöredéket találtak, a sarkadkeresztúri 117. sírban pedig lószer31 A Békés megyére vonatkozó fonásokat Kristó Gyula gyűjtötte össze (KRISTÓ 1981, 7-22). 32 A férfiak mellől nemcsak a méltóságjelvények hiányoznak teljességgel, de még — a békéscsabai bizonytalan adatot leszámítva — a szablyák is (RÉVÉSZ 1996,123-124,185, 64. kép, 113. kép 1).
