A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)
RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori női sír Békéscsaba-Erzsébethelyen
szám és nyílcsúcsok kíséretében S végű hajkarika, valamint I. András (1046-1060) denára látott napvilágot. A sort folytathatjuk az ugyancsak Békés megyei Magyarhomorog-Kónyadombon feltárt temető 25. sírjával, amelyben nyílcsúcs és íj markolatcsont mellett I. András (1046-1060) érméjét lelték. 33 Mindezek a leletek egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a Körösök vidékén még a 11. században is temettek pogány módra, lóval és fegyverrel férfiakat, s azon temetőket, amelyekben e néhány síron kívül nincsenek olyan temetkezések, amelyek bizonyosan a 10. századra keltezhetők lennének, nem kell feltétlenül a 11. század előtt nyitottnak gondolnunk. 34 Összegezve az elmondottakat, a Békéscsaba és Mezőberény közötti területsáv leletei nem utalnak egyetlen, meghatározott helyen lévő 10. századi hatalmi központra. Az azonban valószínűsíthető, hogy a népesség jelentős része a szállásain maradt a 10. századtól a 12. század elejéig, sőt új szállásokat, temetőket nyitott. Az írott forrásokkal összhangban van az a régészeti adatsor is, amely a pogány hagyományok és temetkezési mód 11. század közepéig való megőrzését tanúsítja. Jelentős számú, 11. században beköltöző, a helyben találtaktól viseletében, temetkezési szokásaiban eltérő csoport megjelenése a régészeti leletek segítségével nem mutatható ki. Teljesen más a helyzet a vizsgált terület Békéscsabától délre lévő részén. A Szabadkígyós határában feltárt temetők használata a 10. század utolsó évtizedeiben befejeződött, sőt sírjaik jórészét még ki is rabolták. Pálóczi Horváth András és Bálint Csanád szerint e közösségeket az államszervezés viharai sodorták el helyükről, a sírrablók pedig az újonnan betelepítettek közül kerültek ki (PÁLÓCZI HORVÁTH 1971; BÁLINT 1971a). Ugyanez mondható el a siklói temetőről, s a 10. századra keltezhetők kunágotai, bánkúti és medgy es egyházai sírokról is. Kunágotán feltehetőleg a törzsi-nemzetségi arisztokrácia valamelyik előkelő, gazdag családja temetkezett, e lelőhely a maga nemében egyedülálló az általunk áttekintett területen, jellegében inkább a Gádoros vagy Szentes környéki családi temetőkhöz áll közel. Egyedül Eleken találtak 11. századi sírokat. A Gyula környéki temetőkről töredékes voltuk miatt és közzétételük híján még kevesebbet tudunk. Annyi valószínűnek látszik, hogy a gyulavarsándi és a Gyulatéglagyári temetőt a 10-11. század folyamán, sőt talán a 12. század elejéig folyamatosan használták. 33 Dienes István és Kovács László ma még közöletlen ásatása. Az adatért Kovács Lászlónak tartozom, köszönettel. 34 Azt már a korábbi adatok révén is tudtuk hogy főként egyes női ékszerek (pl. csüngős bronz ingnyakdíszek egyszerűbb hajfonatkorongok) még a 11. században is használatosak voltak s e leletek sora az említett férfisírokkal most tovább bővült. Mégis, szeretném óvatossága inteni azokat, akik úgy vélik immár beláthatatlan távlatok nyíltak 10—11. századi temetőink időhatárainak tologatásában, vagy éppenséggel még inkább keltezhetetlenné váltak azok A békési tanulságot semmiképpen sem gondolnám az egész Kárpát-medencére automatikusan kiterjeszthetőnek és kitérj esztendőnek Minden egyes esetben nagyon tüzetesen meg kell vizsgálni az adott sír vagy temető régészeti környezetének sajátosságait, a leletnek a környezetéhez való viszonyát. Messze vezető következtetéseket pedig csak akkor szabad levonni, ha azok magából az adott leletegyüttesből és régészeti környezetéből adódnak A békési, sarkadkeresztúri és magyarhomorogi sírokból véleményem szerint még véletlenül sem. szabad azt a következtetést levonni, hogy ezen túl minden olyan lovas- vagy íjászsír, amelyben nincsenek bizonyosan 10. századi leletek keltezhető all. századra, akár annak a második felére is. Az, hogy egy 11. századi temetőben még előfordulnak a korábbi évszázadra jellemző tárgyak éppúgy nem jelenti feltétlenül a temető 10. századi kezdetét, mint ahogy egy 10. század első felére keltezhető lelőhely utolsóként megásott sírjaiban már felbukkanó, de tömegesen csak a következő évtizedekben elterjedő tárgytípusai sem jelzik azt, hogy az adott lelőhely időhatárát akár Szent István koráig fel kellene húznunk (KRISTÓ1997). Nemrégiben ugyancsak 10. századi típusú leletek 11. századi felbukkanására gyűjtött példákat Vályi Katalin (VÁLYI1994). Bár azok jórésze elfogadható, vannak köztük olyanok is, amelyek enyhén szólva is kétes értékűek Ilyen például a hitelesen feltártnak aligha nevezhető Gellértegyháza, de a békés-povádzugi temető azon sírjai is, ahol lókoponyák lapockacsontok stb. voltak a csontváz alatt. A povádi temetőt egy őskori telepre ásták rá, így a sietős leletmentés során rögzített kétes jelenségek szabatos megítélésére ma már aligha van mód. A sima, nyitott végű és az S végű hajkarikák „divatváltása" aligha úgy ment végbe — a Szerző szerint a 960-970-es években — hogy akár egyetlen évtized alatt is az előbbi teljesen kiszorult volna a használatból, ilyeneket még all. században is szép számmal használtak gyakran S végűekkel együtt. A fő probléma azonban ott jelentkezik hogy az általa elmondottak semmilyen módon nem következnek az elemzett Opusztaszer-Kiszner-tanyai sírok leletanyagából. A három töredékes, bolygatott sír, még temetkezésként sem teljes, nemhogy temetőként! Ráadásul egyetlen olyan lelet sem volt mellettük amely indokolttá tenné a 10. század utolsó és a 11. század első harmada közé való keltezésüket. Ez legfeljebb elméleti úton „megengedhető", de ily módon akár a 10. század legelejére is datálhatnánk azokat. A három sírmaradvány közzététele így sajnos nem. all. századi dél-magyarországi lovas, fegyveres sírok számát gyarapítja, hanem a túlelemzés veszélyeire hívja fel a figyelmet.
