A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

SZATMÁRI Imre: Árpád-kori templom Gyula és Szabadkígyós határvonalán

MFMÉ — StudArch II (1996) 353-380 ARPAD-KORI TEMPLOM GYULA ÉS SZABADKÍGYÓS HATÁRVONALÁN SZATMÁRI Imre A Békés megye negyedik topográfiai kötetének előmunkálataihoz tartozó terepbejárások során leltünk 1991 őszén arra az Árpád-kori településre, amelynek templomát a Keresztes-halomra építették föl.

1 A halom napjainkban pontosan a Gyulát Szabadkígyóstól elválasztó határvonalon, a Békéscsabáról Kétegyházára vezető kövesút délnyugati oldalán, az úttól mintegy 50-60 méternyire található, s tetején háromszögelési pont is van. Relatív magassága kb. 3 méter, alapátmérője pedig kb. 40-50 méter. Jól látszik, hogy tetejéből már jócskán kopott, s délkeleti oldalába földutat mélyítettek ( 1. kép 1,11. kép 1). Délnyugati lejtőjében egy betemetett csatorna helye is megállapítható. A halom tetején igen sok habarcsos, pelyvával soványított középkori tégladarabot, kisebb számban pedig szabálytalan alakú homokkövet találtunk. Az egyik, a múzeum topográfiai gyűjteményébe is beszállított, nagyobb homokkő eredetileg talán hengeres formájú volt (átm.: 32 cm, ma.: 24 cm, v.: 15 cm). A halom tetején és annak lejtőjében is rengeteg kiszántott embercsont hevert, jelezve a templom körüli temető kiterjedését és a felszín, illetve a temető pusztulásának mértékét. A halom — s így a templom is — nem a lelőhely közepén, hanem annak északi szélén helyezkedik el, egy keskeny, ma már erősen feltöltődött aljú, kiszáradt folyómedernek a délkeleti partján. A 450 méter hosszú lelőhely ugyanakkor azt a folyópartot kísérő földhátat foglalja el, amelyiknek északi vége elkeskenyedik, s itt mindössze 150 méter széles, déli vége pedig emiél jobban kiszélesedik, s ezen a részen eléri a 350 métert. A lelőhely tehát a tőle északnyugatra lévő folyómederre támaszkodik, de egykor vízállásos területek határolták délnyugatról, délről és keletről is (1. kép 1). A felszínen gyűjtött leletanyagban nagyon kevés, jellegtelen őskori edénytöredéken kívül szarmatakori, avar kori és leginkább Árpád-kori cserepek vannak, valamint néhány olyan darab, amely esetleg a 13-14. századra keltezhető. Az Árpád-kori leletek legnagyobb része bográcsokból származik. A szürke, illetve barna színű, csillámos homokkal vagy apróra tört kaviccsal soványított bográcsperemek kifelé vagy mindkét irányban erősebben vagy alig-alig megvastagodók, vízszintes tetejűek, lekerekített szélűek, vagy szögletes átmetszetüek, de akad közöttük befelé ferdén levágott szélű, illetve karéj os kialakítású is. Ez utóbbiakon a kerek fuggesztőlyukak kisebb-nagyobb mértékben lefelé tölcséresen összeszűkülnek (8. kép 1-12). Egy kavicsos soványítású, vaskos, mindkét irányban megvastagodó, lekerekített szélű bográcsperem külső oldalán bekarcolt vízszintes vonalak futnak (8. kép 10), egy másikon pedig talán csigavonalak vehetők ki (8. kép 12). A vékonyabb és vastagabb falú bográcsoldalak közül az egyik nagyméretű töredék egy éles hastörésű bogrács hasvonalából származik, s a hasvonal fölött három, egymással párhuzamosan futó, vízszintesen bekarcolt vonallal díszített. A bográcsperemek számához képest negyedannyi az enyhén vagy erősen kihajló fazékperem. Ezek lekerekített vagy ferdén levágott szélűek, az egyik fedőhomyos (9. kép 1-5, 8). A fazékoldalak közül keveset vízszintesen bekarcolt párhuzamos vonalakkal vagy egyes vízszintes árokkal díszítettek (9. kép 6). A fazékaljak egyszerű kialakításúak. Ebbe a korszakba tartoznak a templomhelyen talált tégla- és ködarabok, illetve embercsontok is. A tipikus Árpád-kon leletanyagtól kissé eltérő néhány olyan — az egész gyűjteményünk elenyésző / A topográfiai lelőhelyek sorában ez a Gyula 144. lelőhelyszámot kapta.