A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

SZATMÁRI Imre: Árpád-kori templom Gyula és Szabadkígyós határvonalán

dalán, amely pontosan illeszkedik a fal vonalához, vagyis e gödröt feltételezhetően még a fal megléte idején ásták. Egy másik beásás keskeny árok formájábanjelentkezett a déli hajófalnál, a délnyugati sarok közelében. Ezzel az árokkal már a fal helyét keresték, hiszen megpróbálták azt merőlegesen ásni a templom hosszanti falaira, s elérve annak vonalát, tovább nem ásták. Az árkot ásók célja valószínűleg az alapozás kőanyagának kitennelése volt, vagyis ez a beásás is a templom pusztulása utáni. A harmadik bolygatás attól a közel E-D-i irányú, fölül átlagosan 1,5-2 méter széles, rézsűs oldalú, és igen mély, nyújtott S vonalban haladó ároktól származik, amelyhez a nyugati oldalon — éppen a templom területének közepén — egy szabálytalan kör alakú, közel három és fél méter mély gödör csatlakozik. A gödör és a felé északról és délről lejtő árok funkcióját, illetve közelebbi korát megállapítani nem tudtuk, de az bizonyos, hogy e beásás csaknem teljesen eltüntette a szentély és a hajó csatlakozásánál a diadalív északi és déli oldalának helyén lévő beugró falszakaszok alapozási árkát. A gödör alja összeszűkülő, s már a sárga altalajba mélyed. Betöltése habarcsos, tégla- és kőtörmelékes, tehát ez is azt bizonyítja, hogy a templom pusztulása után keletkezett. Kiásása valószínűleg a templom romladozó maradványaival kapcsolatos, s nem a kurgán alaptemetkezésére irányult (1. kép 2, 2. kép, 11. kép 3). A feltárt területnek a templom belsejébe eső részein sírokra utaló jelenségeket nem tapasztaltunk, s valószínűleg ott nem is voltak. Míg ugyanis az alapfalakon kívül, a templom körüli temető területén mindenütt törmelékes, szemcsésen kevert talajt találtunk, addig a templom belsejében — az egyértelműen későbbi, laza betöltésű beásásoktól eltekintve — csak a kurgán felhordásának tiszta, egynemű, szürkésbarna színű földjét lehetett megfigyelni. Ezt erősíti az is, hogy a Békés megyében eddig feltárt Árpád-kori templomok egyikénél sem fordult elő a templomok belsejében temetkezés. A templomok belsejébe történő temetkezés szokása tehát mindenképpen késő középkori (14-16. századi) eredetű. Ezzel együtt sem állíthatjuk azonban, hogy a Keresztes-halomban a szelvényeinkben és kutatóárkainkban mindenütt elértük az Árpád-kori szintek lehetséges alját, hiszen az őskori eredetű kurgán homogén talajában — az elért mélységek mellett — egyetlen régészeti korszakhoz köthető réteg sem mutatkozott. Ez nyilvánvalóan azért van így, mert az őskor után e halom felhordott földjébe csak az Árpád-kor idején ástak bele, de az Árpád-kori járószint azóta az erózió miatt teljesen lekopott már, s csak a templom alapozási árkának legalja és a legmélyebbre ásott sírgödrök maradtak meg számunkra. A rendelkezésünkre álló idő nem tette lehetővé a halom őskori jellegével összefüggő kérdések vizsgálatát sem. A templom épületének külső oldalán, az egykori templom körüli temető területén, de már közvetlenül az alapfalak mellett is, összesen tíz sírt volt módunkban feltárni. Nem ismerjük pontosan a temető kiterjedését, s azt sem tudjuk, jelölte-e valami (pl. kerítés, árok) annak széleit. Felszíni megfigyeléseink arról szólnak, hogy kiszántott embercsontok kb. a halom lejtőjének alsó harmadáig fordultak elő — legnagyobb mennyiségben a halom nyugati oldalán. A kibontott sírok kis számuk ellenére is azt bizonyítják, hogy a temetőbe annak használata időszakában igen sokan temetkeztek. Másképpen úgy is fogalmazhatunk, hogy a templom és temető használatának nagyjából két évszázados időszakában a templom vonzáskörzetébe eső területeknek vagy nagy lehetett a népességszáma, vagy ehhez viszonyítva igen kicsi volt a cinterem területe. Erre utal ugyanis az, hogy a feltárt sírok között több rátemetkezés is előfordult, s a felszínen látható kiszántott embercsontok nagy menynyisége és a még földben maradt sírok sűrűsége alapján szintén a temető zsúfoltságára lehet következtetni. A feltárt sírokban valamennyi csontváz hátonfekvő, nyújtott testhelyzetű volt

8 (3. kép, 12. kép 4). 1. sír T.: DNy 51', m.: 116 cm.

9 Koponyája kissé balra fordulva, jobb kéz nyújtva a test mellett. Bal alkarcsontja, medencéje és lábcsontjai hiányoznak. Ezeket a halom keleti oldalába vágott földút gyalulásakor pusztították el. Könyéktől fölfelé a földút szélére, annak rézsűjébe esett. Sírfoltja nem látszott. 2. sír. T.: ÉNy 44,5', m.: 128 cm. Koponyája a jobb oldalra billent, bal karja a test mellett nyújtva. Jobb alkarcsontját, medencéjét és lábcsontjait a földút gyalulásakor elpusztították. 8 Az antropológiai anyag feldolgozására még nem került sor. 9 A mélységadatok a 4. szelvény délkeleti sarkánál, a mai felszínen meghatározott 0 ponttól számítottak