A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

SZATMÁRI Imre: Bizánci típusú ereklyetartó mellkeresztek Békés és Csongrád megyében

sem látszik elképzelhetetlennek, hiszen az eredeti és valódi szentföldi ereklyetartóknak, s benne a „hiteles" ereklyének bizonyosan magas ára volt. A csanádpalotai és a szentes-szentilonai kereszteknek sajnos csak egyik oldaluk került elő, s így nem tudhatjuk, hogy milyen ábrázolás lehetett eredetileg a másik oldalukon. Az elő- és hátoldalon egyaránt orans alakot, úgy tűnik, csak ritkán ábrázoltak, akkor is vagy szentek vagy Mária alakjában, Krisztuséban sohasem (TEODOR 1981, 113, 25/1. kép; MARJANOVICVUJOVIC 1987,46,42. kép, 47,44. kép, 48,45. kép). Az eredeti bizánci művészet ortodox követelményeinek figyelmen kívül hagyása, laikus értelmezése nemcsak a keresztek technikai szerkezete és ábrázolásai között érzékelhető összhang megbontásakor gyanítható, hanem például egyes alakok kidolgozásánál is. A stíluskritika alapjául ez esetben leginkább talán a keresztes dicsfény alkalmazása szolgálhat. A 431. évi ephesusi zsinat ugyan kinyilvánította Mária istenanyaságát (Méter Theou) s istenszülői mivoltát (Theotokosz), a keresztes dicsfény azonban mindig csak a Szentháromság tagjait jelképező alakokat illethette meg, és sokszor Krisztust is csak erről lehetett megismerni (SUPKA 1908, 137-138, 143, 148, KLEX 1986, 70-71, 109, 145, 214). Az általános szokás ezek szerint az lehetett, hogy Krisztust szinte mindenkor, Máriát viszont sohasem ábrázolhatták keresztes dicsfénnyel. E megállapítás helyessége esetén azonban ellentmondás keletkezik az orosházi mellkereszt alakmegformázását illetően. A csuklópántok számából és az alak orans tartásából ugyanis leginkább a hátoldalon megformált Máriára, vagy esetleg egy szentre gondolhatnánk, de Krisztusra semmiképpen. Mária és Krisztus általános testtartásán kívül ruhaviseletüknek ábrázolása is merőben eltérő szokott lenni. Az orosházi kereszten látható ruha pedig kétségtelenül inkább a Mária ábrázolásokra emlékeztethet (SUPKA 1908, 141). Az alak feje körül ugyanakkor mégis egyértelműen felismerhető a keresztes dicsfény jelölése. A két csuklópántnak és az orans alaknak a hátoldallal való összefüggését feltételezve tehát az orosházi kereszten ábrázolt személy nem lehet Krisztus, hiszen az ő alakjával kizárólag az előoldalakon találkozunk. A fej körül látható keresztes dicsfény tehát ebben az esetben csak téves ábrázolás lehet. Másik lehetőség, hogy a keresztes dicsfény valóban Krisztust jeleníti meg. Ezzel viszont érvényét veszítené nemcsak az az állítás, hogy Krisztust kizárólag az előoldalon és mindig megfeszítve ábrázolták, hanem az az elképzelés is, hogy az egy-egy függesztőfüliel rendelkező oldalak a keresztnek mindig az előlapját jelentették. A téves ábrázolás valószínűsége mellett szól az, hogy keresztes dicsfény orans alaknál való ábrázolására sehol sem találtam másik példát. A keresztek előállítási helyének körvonalazásakor a tárgyakon előforduló feliratok pontatlansága sem lehet mellékes. Általános gyakorlat ugyan, hogy helyhiány miatt az ábrázolt személy teljes nevét vagy a felirat szövegét lerövidítik, de a feltüntetett betűk ilyenkor is mindig az egész szövegben betöltött helyüknek megfelelően szerepelnek. Az öthalmi kereszt jól olvasható I X C 1 X C vésete ezért valószínűleg megint csak azzal magyarázható, hogy a felirat készítője nem ismerte fel vagy nem tudta pontosan értelmezni Jézus Krisztus nevének eredeti monogramját s annak általánosan elterjedt és használt I

C - X C formuláját. A másolat ezért kissé pontatlan jelöléssel készült el. Ugyancsak tévesztés miatt kerülhetett egy másik kereszt hátoldalán a bibliai három Mária alakja mellé az H C - X C felirat. E Jézus monogramnak az igazi helye bizonyára az előoldalon feltételezhető Krisztus alakja mellett volt (DEKAN 1980,23,127. kép). A felsorolt példák azt mutatják, hogy gyengébb felkészültségű, provinciális műhelyekre, valamint a keresztény jelképek értelmezése terén kisebb jártasságú és műveltségű kézművesekre elsősorban a keresztek szerkezetének, ábrázolásainak és feliratainak pontatlansága alapján következtethetünk. Az árulkodó jelek fóként azoknál a kereszteknél figyelhetők meg, amelyeknek a felületét az öntés után vésett vonalakkal díszítették. Ez nem meglepő, hiszen a domború alakformálással történő kidolgozásnál az állandó mintául szolgáló negatív miatt, a tévesztésnek is kisebb volt az esélye. A negatívok másolása legfeljebb silányabb, kopottabb felületű terméket eredményezett. Más volt azonban a helyzet