A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

SZATMÁRI Imre: Bizánci típusú ereklyetartó mellkeresztek Békés és Csongrád megyében

12. század között mindvégig csakis a Bizánci Birodalom szíriai, palesztinai területein gyártották, s ott is forgalmazták. Ilyen alapon tehát pl. az Európa-szerte előkerülő keresztek mindegyike a Közel-Keleten készült, s a távoli helyekre csak közvetítéssel jutott el (WULFF 1909, 195; LOVAG 1971, 144-146, 156-158). Mások ugyanakkor elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a kelet-bizánci első gyártóközpontoktól távolabb, szintén alakultak ilyen műhelyek, lehetőséget adva ezzel a tárgyak közvetlenebb elterjedéséhez, még az esetleg silányabb minőségű helyi másolatok készítése árán is (MIATEV 1922, 88; BÁRÁNY-OBERSCHALL 1953, 212; DEKAN 1980, 23; MARJANOVIC-VUJOVIC 1987,82). A keresztek szívósan hagyományőrző formai kivitelét és a rajtuk megfigyelhető, alig változó stílusjegyeket tekintve az első lehetőségre kell gondolnunk. Nehéz elképzelni ugyanakkor azt, hogy mintegy hat évszázadon keresztül kizárólag az eredeti műhelyek térségében állítottak elő ilyen darabokat, s e mutatós és bizonyára értékes tárgyak elterjedésével ne jöttek volna létre máshol is (pl. a Balkánon) hasonló darabokat előállító műhelyek. A vándorló kézművesek ugyancsak részt vehettek e tárgytípus széleskörű elterjesztésében, természetesen különböző minőségű másolatok vagy éppen utánzatok készítésével. (Elegendő itt a gyulai és a pliszkai keresztek egyértelmű minőségbeli különbségére utalni.)

73 A fent bemutatott keresztek nem adhatnak természetesen a műhelyek pontos meghatározásának kérdésére sem végső megoldást, vizsgálatuk azonban néhány megjegyzésre e kérdéskörben is lehetőséget kínál. A megjegyzések elsősorban a keresztek formai kivitelezésére, ábrázolásaik pontosságára és felirataik helyességére vonatkoznak. Egy kifejezetten ortodox, vagyis maximálisan hagyományőrző műhelycentrum esetében ugyanis feltételezhető, hogy a stílusjegyek mindegyike pontos jelentéstartalommal bírt, s e kidolgozott tartalom csak szigorúan meghatározott forma keretei között volt megjeleníthető. Ilyen alapon azonban különösnek hat, s magyarázatra szorul, hogy a kereszteken megfigyelhető és sokat emlegetett stílusbeli, valamint megjelenésbeli hagyományőrzés logikai szempontból esetenként mégis csorbát szenved. Általános ugyanis e kereszteknél, hogy az előlap alul és felül egy-egy, a hátoldal pedig két-két csuklópánttal kapcsolódik egymáshoz. Az előoldal ívelt, vagy kissé beugró csuklópántjai a hátoldallal azonos síkban lévő csuklópántok közé hajlanak, hogy a szegecs mindhármat rögzíthesse. Az előlapon leggyakrabban a vízszintes karokkal megfeszített Krisztust, a hátoldalon pedig ugyanakkor leginkább az orans tartású Szűz Máriát ábrázolták. Krisztus alakja a hátoldalon soha nem szerepel, előfordul azonban, hogy néha a kereszteknek az egy csuklópántos — feltehetően elülső — oldalain is orans alakokkal találkozunk. (Ilyen pl. a csanádpalotai vagy a szentilonai kereszt, de Bulgáriában, Szerbiában és a Kárpátoktól keletre is akad példa (MIATEV 1922,84,73. kép; IVANOVA 1955, 467, 5. kép — HOANHC felirattal; NIKOLOV 1965, 159, 96. kép, DONCEVA-PETKOVA 1983, 120, IIL tábla 4 — MIO felirattal; MARJANOVIC-VUJOVIC 1987, 48, 45lb kép — MPHO felirattal; KARGER 1951, 27, 15

Al. kép—GEOPGHOC felirattal). A felirat nélküli orans alakok azonosítása lehetetlen, hiszen azok Márián kívül egyéb szentek éppúgy lehetnek, mint például arkangyalok. Vannak, akik Krisztus ilyen alakban való megformálását is elképzelhetőnek tartják.

74 Nem lehetetlen azonban az sem, hogy az orans alakoknak, az egy csuklópántos keresztoldalra kerülését a tárgy készítőjének a bizánci ikonográfiában való járatlansága magyarázza Az eredeti, minden bizonnyal szigorú elvárásoknak megfelelően készült műhelytermékek szerkezeti vagy ábrázolásbeli elemeinek egyes tárgyakon megjelenő fölcserélésében felületes, a lényeget figyelmen kívül hagyó másolást is feltételezhetünk. Még a mellkeresztek hamisítása 73 Nehéz lenne mással magyarázni a finnországi, sajátos motivumú ereklyetartókat is (RÁCZ1983. 43,168-169. kép). 74 így említette pl. a szentlászlói keresztet Csallány Gábor az ásatási naplójában, s ezt a leírást követte Széli Márta is. (KJM RégAd 164-84; SZÉLL 1941, 238) Az azonosítások bizonytalanságát jól tükrözi, hogy pl. Szőke Béla ugyanezen a kereszten az egyik alakot Krisztusnak, a másikat pedig papnak határozta meg (SZŐKE 1962, 62). A négyszállási I. számú temető 236. sírjának bizánci típusú mellkeresztjet, amelynek egyébként két-két fiiggesztő Jüle van, Selmeczi László nemcsak előoldalnak véli, lianem az ott szereplő orans alakot is a kezeit áldásra emelő Krisztussal azonosítja (SELMECZI 1992a, 50).