A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

SZŐKE Ágnes: Az avar kori ónozás fajtái. Ónozott bronzok tisztításának problémája

MFMÉ — StudArch I (1995) 211-218 AZA VAR KORI ONOZAS FAJTÁI, ÓNOZOTT BRONZOK TISZTÍTÁSÁNAK PROBLÉMÁJA

1 SZŐKE Ágnes Az ónbevonatok létezése és megőrzése a 1970-es évek közepe óta foglalkoztat. Még kezdő restaurátorként egy avar övgarnitúra (Apátfalva-Vámház 8. sír) tisztítása közben lettem figyelmes egy addig nem tapasztalt jelenségre. A színes korróziós termékek eltávolítása után, a tárgyak teljes felületén, elő- és hátlapján egyenletesnek tűnő, szürke, matt réteg vált láthatóvá, mely sem a további vegyszeres kezelésre, sem erősebb mechanikus tisztításra — szemmel láthatóan — nem reagált. Ekkor merült fel annak lehetősége, hogy itt ónbevonatról lehet szó, mely eredeti megjelenésével az ezüstöt utánozhatta. Az avar kor viseletének jellemző tartozéka volt az öv. Díszesebb övek köznépi temetők anyagából is jól ismertek, amelyek a közösségen belül nemcsak egyszerű viselettartozékok, hanem meghatározó jelzések is lehettek (B. NAGY 1984, 246). Felmerül a kérdés, ha a szegényebb népréteg jelentéstartalommal bíró öveinél találkozunk aranyozott bronzdíszekkel, miért nem találkozunk ezüstözöttel is? (E gondolatmenetre később röviden visszatérek.) Míg az aranyozást nem tudták mással helyettesíteni, addig—elméletileg — az ezüstözést ónnal igen. Azonban, ha az ón mindig csak ilyen átalakult formában marad meg, restaurálás közben könnyen vélhették csupán korróziós terméknek. A tapasztaltabb kollégák véleménye jelen esetben is az volt — mivel nem volt tudomásuk ónbevonat egykori alkalmazásáról —, hogy a kérdéses réteg valószínűleg csak korrózió, s ezért eltávolítását ajánlották. A tisztítás során nagyon nehezen lehetett a jól tapadó réteget leoldani.

2 A feltételezett ónbevonat problematikája továbbra is foglalkoztatott. Munkám során, egyre több esetben tudtam megfigyelni ónbevonatnak vélt rétegeket, s ezeket a kezelés során dokumentatív céllal igyekeztem megtartani. Járó Márta közvetítésével, néhány évre a figyelem középpontjába került a téma,

3 melynek eredményeként Költő László és Kis Varga Miklós vizsgálatsorozata igazolta az ónbevonatok létezését (KÖLTŐ 1982). Ezzel egyidőben Jánoska Péter vállalta fel azt a feladatot, hogy az ónbevonatos tárgyak tisztítására megfelelő eljárást kísérletez ki. Próbálkozása sajnos nem eredményezte a remélt megoldást (JÁNOSKA 1982). Többévi egyhelyben topogás után a bíztató fordulat 1991-ben következett be. A szegedi egyetem két kutatója, Lukács Zoltán és Bertalan Ákos vállalta, hogy segítséget nyújtanak az ónbevonatok mibenlétének további tisztázásához, s a már nagyon hiányzó tisztító eljárás kidolgozásához. Bertalan Ákos röntgen-fluoreszcens-analízissel (=RFA) a bevonatok és a bronzok összetételét határozza meg, Lukács Zoltán eddigi vizsgálati eredményéről már beszámolt (SZŐKE-iUKÁCS 1992, 47-54; LUKÁCSSZŐKE 1993,159-168). / Az itt közölt tanulmány 1993-ban a sárospataki Nemzetközi Restaurátor Konferencián elhangzott előadás szövege (SZŐKELUKÁCS 1992, 169-181). 2 Az akkori körülményeket jellemzi, hogy szinte semmilyen anyagvizsgálati lehetőségünk nem volt. Vidéki múzeumban dolgozván, a fotódokumentáció rendszeres készítésére nem volt mód. A felvetődő kérdést csak a restaurátomapló bejegyzései dokumentálják. Restaurátomapló 1974—75. 3 Részben a főiskolai képzésnek is köszönhetően, az egykori ötvöstechnikák vizsgálata ismét a restaurálási munka alapja lett fôENCZE^iORGOS 1980; TÓTH 1979).